2016. június 6., hétfő

Reggeli arcápolási rutinom



Elkezdtem ugyan az arcápolási rutinomban szereplő termékeket bemutatni, de néhány bejegyzés után kezdtem azt érezni, hogy túlságosan szétszabdalom a témát, ráadásul a szünet miatt is már túlságosan távol kerültek egymástól a bejegyzések. Így kissé tömörebb bejegyzésekben, de az egész arcápoló rutint kétfelé bontva mutatnám be Nektek, kezdésként a reggeli arcápolási rutinnal.
Az alapelvek: a bőröm normál-száraz, kis foltokban rosaceás, igen érzékeny bőröm van. Ennek megfelelően kíméletes, irritáló összetevőktől mentes rutint követek: kerülöm mind a természetes, mind a mesterséges illatanyagokat és a szárító alkoholt. A bőrérzékenység számomra azt jelenti, hogy kerülnöm kell az AHA hámlasztókat és a kémiai fényvédőket is az arcomon. Ezek miatt a lehetőségeim meglehetősen korlátozottak, alaposan meg kell válogatnom az arcápolóimat. A kíméletes arcápolók mellett a rétegezés híve is vagyok, így több, könnyedebb állagú terméket használok annak érdekében, hogy minél több hasznos összetevőt adhassak bőrömnek.






Lássuk, miket és milyen sorrendben használok jelenleg reggelente:




Arctisztító: víz majd Bioderma Sensibio H2O / Paese argánolajos micellás víz

Bár a micellás víz is elég lenne, de szükségem van a hideg vizes arcmosásra, hogy kiűzzem az álmot a szememből reggelente. Így először megmosakszom vízzel, majd áttörlöm a bőröm a jól bevált micellás vizek valamelyikével.
 



Tonik: Cosrx AHA/BHA tonik

A Cosrx márka termékeit nagyon megszerettem, így amikor be szerettem volna szerezni egy kedvezményes árú tonikot, akkor magától értetődő volt, hogy náluk keresem az igazit. Ilyen töménységben nem bántja a bőröm az AHA sem, így ezt a AHA és BHA tartalmú tonikot használom arra, hogy az arctisztítás után az ezt követő szérumok befogadásához megfelelő pH-ra „varázsoljam” a bőröm. A szórófejnek köszönhetően könnyel felvihető az arcra, nagyon gazdaságos a kiszerelése is.

 


Szérum: Tindigo Siker Anti aging C-vitaminos

Már évek óta használok C-vitaminos szérumot, sokfélét próbáltam már, de eddig ez a kedvencem, a második üveggel használom és hosszú távra tervezek vele :)
A tonik felvitele után kiballagok a konyhába (hűtőben kell tartani), pár cseppet a tenyerembe adagolok majd felviszem a bőrömre. A viszonylag magas (15%) C-vitamin tartalma ellenére nem csipkedi, nem bántja a bőröm, ráadásul tartalmaz még E-vitamint és ferulic savat is, valamint több nyugtató összetevőt (körömvirág, édesgyökér), ami az én pirosodásra hajlamos, érzékeny bőröm számára kifejezetten jól jön reggelente.

 


Esszencia: Cosrx Galactomyces 95 Whitening Power Essence

Régóta szerettem volna beiktatni a rutinomba egy esszenciát, ám sokáig nem igazán volt helye. Majd amikor nyáron észrevettem, hogy a bőröm nem kívánja a régen oly nagyon szeretett nehezebb krémeket, könnyedebb hidratálóra váltottam és máris „elfért” ez a hasznos termék is.
Az én koromban (harminc felett) az ember már gondol a bőröregedésre és arra, hogy mit tehet ellene, ilyenkor jön jól egy olyan termék, mint ez. Ebben ugyanis a második helyen a niacinamide áll egy ígéretes öregedés elleni hatóanyag, amely serkenti a kollagéntermelést, és egyben hatásos sejtkommunikáló (bőrünk sejtjeit helyes viselkedésre biztató) összetevő is. A bőröm hidratálásában pedig a névadó élesztőgombából, fermentálással előállított összetevő mellett a hyaluronsav egyik formája illetve a betain segít, ugyanis vizes, híg állaga ellenére érezhetően nagyon jól hidratál. Emellett ebben is vannak nyugtató, gyulladáscsökkentő összetevők (panthenol, allantoin), melyeknek köszönhetően a rutin végeztével már teljesen eltűnik bőrömre a szokásos reggeli pirosság.


 

Chica Y Chico Astazet 4.0

Eredetileg azért kezdtem el használni, mert segít a napfény okozta sötét foltok és a korral járó sötét bőrtónus enyhítésében, kezelésében. Mivel az E-vitaminnál sokkal erősebb antioxidánst tartalmaz, úgy éreztem, hogy ez is segíthet a bőröm „tökéletesítésében”.
Mivel a foltjaim a következetes rutinnak köszönhetően eltűntek, ma már inkább csak hidratáló funkciójában használom. Amennyiben időm engedi, önmagában használom: egy vékony réteget oszlatok el a bőrömön, ha kevesebb időm van a reggeli készülődésre, akkor a C vitaminos szérummal keverve (2in1) viszem fel a bőrömre.

 


Hidratálókrém: Benton Snail Bee High Content Lotion

Sokáig ódzkodtam az ilyen bizarr összetevőjű termékektől, de mivel sokáig hasztalanul kerestem a megfelelő, könnyed, de tápláló hidratálókrémet, beadtam a derekam és kipróbáltam.
Az összetevőlista első helyén a pettyes éticsigából nyert csiganyálka áll, mely a kutatások szerint serkenti a kollagén és elasztin rostok termelését, valamint képes javítani a bőr természetes vízfelvevő és -megtartó képességét, ezeken felül pedig valószínűsíthetően lokális sebgyógyító hatása is van.
A másik fő összetevő pedig a méhméreg, melynek fő alkotóeleme egy 26 aminosavból álló peptid, a melittin, mely bizonyítottan antibakteriális és antimikrobiális hatással rendelkezik. Ezen kívül bőrön alkalmazva hatékony fájdalomcsillapító, illetve képes enyhíteni az izmok feszülését, csökkentve ezzel a ráncok megjelenését.
Nos, igen, nekem is kellett némi idő, mire rászántam magam! Ám az ígéretek nagyon kecsegtetőek, és hát van az a kor, amikor már mindent bevetünk :D Ami még számomra fontos volt, az a számos gyulladáscsökkentő illetve hidratáló összetevő, ami színesíti az INCI-t.
Ami azonban a lényeg, hogy nagyon jól puhítja, feszessé és hidratálttá teszi a bőröm, ráadásul egy könnyed krémről van szó, amelyet akár több rétegben is a bőrömre kenhetek, teljesen beszívja azt. Ráadásul a 150 ml-es kiszerelés nagyon gazdaságos, szerintem abszolút megéri beruházni rá!

 



Fényvédő: Paula’s Choice Resist Super-Light Daily Wrinkle Defense SPF30

Több fényvédőt is kipróbáltam már, de mindig visszatértem ehhez, így ma már nem is kísérletezek. Az én bőröm számára ez a legjobb fényvédő, amivel eddig találkoztam! Tisztán fizikai, mivel a kémiait az arcbőröm sajnos nem bírja, színezett, mivel nem szeretem a bőrömön a fehér réteget (még ha mások azt mondják egy fényvédőre, hogy nem látszik a bőrön, én azt is látom magamon).
Mivel kombinált/zsíros bőrre készült, így abszolút nem nehéz, inkább egy könnyed, gyorsan beszívódó termékről van szó. Abszolút natúr színe van, ami csak a nagyon-nagyon fehér bőrűek számára lehet túl sötét, nekem tökéletes.
Az ára miatt sokszor próbáltam már olcsóbb alternatívát találni helyette, de sikertelenül: az olcsóbb fényvédőkkel olyan kompromisszumot kellett volna kötnöm, amire nem voltam hajlandó - rá kellett jönnöm, hogy az én arcomnak ez a tökéletes!
 
 
 
 
Nálatok hogy néz ki a reggeli arcápoló rutin? Van közös kedvencünk?

1 megjegyzés:

  1. Majdnem egy az egyben megeggyezik a rutinunk, én a reggeli micellás arcmosást hagyom ki, mert elegendőnek érzem a sima vízest. Mondjuk szeretnék a közeljövöben egy alacsony ph-jú habzó arclemosót beszerezni még. Illetve fényvédőből én jelenleg kémiait használok, a bioré sikertermékét, alkoholos, de imádom, végre nem zsíros, nyálkás a bőröm, a pauláét mondjuk még nem próbáltam, az ára és a színe visszatartott edddig, a mintarendelést pedig a szállítási költség miatt mindig halogatom :))

    VálaszTörlés