2016. augusztus 1., hétfő

Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - Kis kedvencek




Többször is nekikezdtem ennek a bejegyzésnek, nem igazán tudtam, mivel is kezdhetném egy ilyen hosszú szünet után. Sajnálom, hogy így eltűntem, egyik napról a másikra, de történt egy nagyon szomorú esemény az életemben, hirtelen elvesztettem édesapámat, ami után sokáig nem volt kedvem sem a bloggal, sem a blog témájával foglalkozni. 
Egy ilyen esemény után az ember átértékeli az addigi életét, elgondolkodik, hogy mi az, amit máshogy kellene csinálnia. Sokat gondolkodtam a blog jövőjéről is, de nem tudtam elhatározásra jutni: a téma továbbra is érdekel, így semmiképp nem szeretnék felhagyni vele, de más dolgokra is időt kell szánnom. 
Sajnos több témát is ki kellett hagynom az LFP-ből, ám a legutóbbi témát több okból sem szerettem volna kihagyni: én választottam, így igazán közel áll a szívemhez. Aki ismer, talán nem is lepődik túlságosan, hogy az általam választott téma a kis kedvencek, melynek keretében cicás manikűrt készítettem. 






2016. június 27., hétfő

Manikűrvadász 26. forduló



Juhhéjj, itt a Manikűrvadász következő fordulója!
Ezt a fordulót ezúttal Thimmyke "rendezte", rá hárultak a háziasszonyi feladatok.





2016. június 6., hétfő

Reggeli arcápolási rutinom



Elkezdtem ugyan az arcápolási rutinomban szereplő termékeket bemutatni, de néhány bejegyzés után kezdtem azt érezni, hogy túlságosan szétszabdalom a témát, ráadásul a szünet miatt is már túlságosan távol kerültek egymástól a bejegyzések. Így kissé tömörebb bejegyzésekben, de az egész arcápoló rutint kétfelé bontva mutatnám be Nektek, kezdésként a reggeli arcápolási rutinnal.
Az alapelvek: a bőröm normál-száraz, kis foltokban rosaceás, igen érzékeny bőröm van. Ennek megfelelően kíméletes, irritáló összetevőktől mentes rutint követek: kerülöm mind a természetes, mind a mesterséges illatanyagokat és a szárító alkoholt. A bőrérzékenység számomra azt jelenti, hogy kerülnöm kell az AHA hámlasztókat és a kémiai fényvédőket is az arcomon. Ezek miatt a lehetőségeim meglehetősen korlátozottak, alaposan meg kell válogatnom az arcápolóimat. A kíméletes arcápolók mellett a rétegezés híve is vagyok, így több, könnyedebb állagú terméket használok annak érdekében, hogy minél több hasznos összetevőt adhassak bőrömnek.



2016. június 5., vasárnap

Hogyan növesztettem erős körmöket?



Már egy ideje tervezem, hogy írok arról, hogy sikerült lenöveszteni (egymás után kétszer is) a géllakkot a körmeimről. Meglepő, de még mindig a blog legolvasottabb bejegyzése ez az írásom, melyben arról írtam, hogy hogyan készítem el otthon a géllakkos körmeimet. Évekig viseltem színtelen géllakkot a körmeimen, majd egyszer csak meguntam és eldöntöttem, hogy szeretnék szép egészséges és hosszú saját körmöket.


meztelen körmök


2016. június 2., csütörtök

Májusi manikűrök



A hosszú kihagyás azt is jelenti, hogy sok manikűrt nem mutattam meg Nektek...
Sajnos sok tekintetben "tartozásaim" vannak, jövök még néhány LFP bejegyzéssel is, de most előbb szeretném megmutatni ezeket a manikűröket, amelyeket májusban készítettem, lefotóztam, de még nem láttátok. Készüljetek, ez egy "picture heavy" bejegyzés lesz, de eredeti terveimmel ellentétben nem akarom kettébontani, mivel más dolgokról is szeretnék írni. 





2016. május 31., kedd

Kedvenc illatmentes önbarnítóim



A tegnapi bejegyzésemben már írtam arról, hogy én hogyan használom az önbarnító termékeket, mit teszek annak érdekében, hogy szép barna bőröm legyen. Ahogy akkor is ígértem, jöjjenek most azok a termékek, amelyeket használok. Tavaly írtam már a testre használt SunDance önbarnító testápolójáról – ebben van némi illatanyag, ami miatt én arcra nem használom, csupán testre (a többi illatmentes termék mellett heti 2 alkalom nekem belefér).
Ezúttal azonban az általam próbált és szeretett illatmentes önbarnítókat szeretném Nektek bemutatni.





2016. május 30., hétfő

Önbarnító kisokos



Nos, igen, ismét volt némi szünet. Nem akarok sokat magyarázkodni, előfordul, hogy kell egy kis off-lét, amikor ilyen-olyan okokból nem blogol az ember. De amikor ismét elfog az érzés, hogy erről, vagy arról írni szeretnék, megosztani Veletek néhány új dolgot (vagy jelen esetben olyat, amit már tavaly óta terveztem), akkor megjelenek ismét :)
Nem ígérek semmit, hisz nem mindig sikerül úgy és annyit blogolnom, amennyit szeretnék, ám remélhetőleg az elmúlt egy hónaphoz képest rendszeresebb bejegyzésekkel érkezem :)

Az állandó olvasóim számára egy cseppet sem újdonság a barnaság iránti vonzalmam. Mindig is szerettem barna bőrű lenni, ám sajnos korábban ezt sokkal kártékonyabb módszerekkel értem el. Ma már nagyon odafigyelek a bőrömre, a bőrápolásra és nagyon kíméletesen bánok vele, így a napozás, szolárium szóba sem jöhet. A fehér (vagy inkább malacrózsaszín) bőrömet viszont még mindig nem tudtam annyira elfogadni, hogy szívesen mutogassam rövid szoknyákban, így tavasz végétől őszig nagy fogyasztója vagyok a különböző önbarnítóknak.
Bár a napozásnak még mindig igen nagy kultusza van és sajnos sokan nem tudják, mi is az az önbarnító, egyre nő azok tábora, akik a lehető legbiztonságosabb módon szeretnének barna bőrt. Ez a bejegyzés most nekik készült! Bár írtam már tavaly is az önbarnítókról, az önbarnításról, egyrészt a tapasztalataim, a véleményem folyamatosan változhat, így nem árt egy kis ismétlés, esetleg ismeretbővítés.





2016. május 2., hétfő

Elfogyasztottam áprilisban




Kicsit megkéstem ezzel a szokásosan hóvégi bejegyzéssel, de mivel nem akarom sokáig őrizgetni a kiürült flakonokat, inkább gyorsan elkészítettem a bejegyzést, hogy kidobhassam őket :)
Egyre több az olyan termék, amelyek rendszeresen visszatérnek, mivel kedvencekké váltak, ám mindezek mellett még akadnak félrenyúlások is. 
Lássuk miket használtam el áprilisban!





2016. április 21., csütörtök

LFP - Inspired by fashion



Kis késéssel hozom az aktuális Lakkozz! Fotózz! Posztolj! bejegyzésem is. A mai témánkat Andi választotta. 
Eleinte más jellegű manikűrben gondolkodtam, kutatgattam a 2016-os divattrendek között, azonban végül meggondoltam magam és olyan mintát választottam, ami nemcsak 2016-ban trendi, hanem nagyon régóta....






2016. április 20., szerda

Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - Shabby Chic




Mindjárt itt a következő forduló, ám nekem még pótolnom kell az előzőt... Igen, sajnos nem sikerült tartanom az időpontot, de annyi határidőt kell tartanom a munkanapok során, erre nem akartam rágörcsölni. A héten viszont sikerült végre elkészítenem az én Shabby Chic manikűrömet, így ebben a megjegyzésben meg is mutatnám Nektek. 





2016. április 18., hétfő

Manikűrvadász 25. forduló



Nagyon szép kerek számhoz érkezett a Manikűrvadász, már a 25. fordulónál tartunk! A játék háziaszzonya ebben a fordulóban Ciiska volt, köszönjük neki! :)




2016. április 10., vasárnap

Manikűrök az elmúlt napokból



Hoztam néhány manikűrt, amelyeket megörökítettem az elmúlt időszakban. Van olyan közöttük, amit már láthattatok az Instagram fiókomban is, illetve olyan "új" manikűr is, amit nem mutattam meg még máshol sem. A hétköznapokon sokféle manikűr készül: néhány érdemes a megörökítésre, néhányat többször újra is alkotok, másokat inkább csak gyorsan elfelejtek az esti lemosás után :)





2016. április 9., szombat

Tindogo Siker anti-aging szérum



Nem sokkal a megjelenése után én is lehetőséget kaptam e termék tesztelésére, mivel már épp elfogyóban van, elmondanám Nektek a teljesen kiforrott véleményem róla. 






2016. március 31., csütörtök

Elfogyasztottam februárban-márciusban



A kiürült flakonokat elnézve nagyon sok kencét elhasználtam ebben a két hónapban. Sokszor mondják a beauty bloggerekre, hogy túl sok szépségápolási terméket vásárolnak és ez bizony igaz is. Ezért is figyelek oda arra, hogy ne hiába vásároljak, amit kifizettem, azt bizony el is használjam.
Lássuk milyen flakonok ürültek ki az elmúlt két hónapban! :)





2016. március 30., szerda

Tavaszváró kihívás - Pasztell



Véget ér Thimmyke tavaszváró kihívása, amit  én főleg azért sajnálok, mert kevesebb fordulóban tudtam részt venni, mint szerettem volna...





2016. március 28., hétfő

Húsvéti manikűrök



Idén a húsvéti manikűrjeim korallos színben pompáztak: nálam ez az a szín, ami a tavaszt jelképezi, mivel friss, vidám és van benne némi piros és egy pici rózsaszín is - a két kedvenc körömszínem. 
Mielőtt búcsút intünk a húsvétnak, gyorsan megmutatom még Nektek őket:





Kívánságlista 2016



Kívánni, kívánságlistát írni mindig jó dolog, ráadásul régen is volt már a blogon, így összegyűjtöttem néhány olyan terméket, amelyekről az utóbbi időben olvastam és idén szeretném megvásárolni, kipróbálni:




2016. március 24., csütörtök

2016. március 17., csütörtök

Kedvenc újdonságok - új kedvencek



Összegyűjtöttem egy kupacba azokat az újdonságokat, amelyekről még nem hallhattatok a blogon, mivel csak néhány hónapja használom őket, ám igen gyorsan a szívembe zártam őket. Az arcápolóim és a sminktermékeim közül is választottam néhányat , lássuk melyek ezek:






2016. március 16., szerda

Tavaszváró kihívás - Virágok



Bár a korábbi fordulókban nem tudtam részt venni, de semmiképp sem szerettem volna teljesen kihagyni ezt a kihívást, így most becsatlakoznék Thimmyke tavaszváró körmös kihívásába :)





2016. március 15., kedd

Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - Pink Punk



Kicsit késve hozom az LFP-re készült manikűröm, de nem szerettem volna kihagyni ezt a fordulót. A Pink punk téma kiagyalója Thimmyke volt, aki ismeri egy kicsit az alkotásait, szerintem cseppet sem lepődik meg ;)






2016. március 4., péntek

Arcápolási rutinom: Tonik és hámlasztók



Az arcápolási rutinomról még korábban kezdtem el írni, de egyelőre az arctisztítókon nem jutottam túl (azokról ebben a bejegyzésben olvashattok). Most szeretném ezt a bejegyzés-sorozatot folytatni, ezúttal az általam használt tonikról és hámlasztókról írnék Nektek. 
Nem véletlen, hogy ez a részleg csak Cosrx termékekből áll: szuper áron jó minőségű termékeket kaphatunk ettől a márkától!




2016. február 25., csütörtök

Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - Ásványok



Sajnos az előző fordulóból kimaradtam (bár a témát pótolom majd később), ezt már semmiképp nem szerettem volna elmulasztani. Ezúttal Panni javaslatára az ásványok a témánk.





2016. február 22., hétfő

Manikűrvadász 24. forduló



Némi kihagyás, mondhatni pihenő után ismét itt vagyok, mégpedig egy manikűrrel, ugyanis ma esedékes a Manikűrvadász következő fordulója. Gondolom a játékot már senkinek nem kell bemutatni: Bella ötlete alapján párokba sorsolják a jelentkezőket, majd a nekünk "rendelt" blogról kiválasztunk egy manikűrt és újra elkészítjük.  



2016. február 1., hétfő

Hámlasztók érzékeny, száraz bőrre



Nemrégiben egy kedves olvasóm keresett meg érzékeny bőr hámlasztásával kapcsolatos kérdésekkel, melyek kapcsán felmerült bennem, hogy érdemes lenne erről írni a blogon is, hátha másokat is érdekel vagy érint a téma. 
Egy magára adó nő számára fontos, hogy ápolt legyen, szép bőre legyen stb. Az általános arcápolási tanácsok igen gyakran említik a bőrradírt, amely eltávolítja az elhalt hámsejteket, ezért alkalmazását heti rendszerességgel ajánlják. Aki azonban jártasabb a témában tudja, hogy a bőr kímélése érdekében ma már egyáltalán nem a bőrradírt ajánlott használni, amennyiben az elhalt hámsejtektől szeretnénk megszabadulni. Képbe kerülnek a kémiai hámlasztók, melyekről én is írtam korábban ebben a bejegyzésben.
A dolgot azonban tovább nehezíti, ha érzékeny a bőrünk, ekkor ugyanis tovább kell mélyednünk a kémiai hámlasztás témájában, nem elég annyit tudnunk, hogy van AHA és BHA hámlasztó, az AHA száraz bőrre való, a BHA pedig zsíros bőrre. Ez nagy általánosságban ugyan igaz, de egyrészt nemcsak ez a kétféle hámlasztó létezik, másrészt pedig a száraz, ám igen érzékeny bőrre mégsem az AHA ajánlott.
 
 
 
 

2016. január 31., vasárnap

Manikűrök az elmúlt hétről



Jöjjön a hétzáró bejegyzés: összegyűjtöttem egy bejegyzésbe azokat a manikűröket, amelyeket a héten készítettem és mondhatni elégedett voltam velük annyira, hogy megmutassam Nektek. Egy manikűr nem szerepel a bejegyzésben, mivel azt a csütörtöki LFP bejegyzésben már megmutattam (ha nem láttátok, itt tudjátok megnézni). 





2016. január 30., szombat

Elfogyasztottam decemberben és januárban



Előző hónapban kimaradtak a kiürült flakonok, nem akartam egy ilyen bejegyzéssel zárni a 2015-ös évet. Most januárban elgondolkodtam azon, hogy inkább majd csak évszakos bejegyzést készítsek, de annyira sok üres flakon gyűlt össze az elmúlt két hónapban, hogy nem akarom már tovább gyűjtögetni őket, inkább megmutatom őket, leírom a véleményem és gyorsan megszabadulok tőlük :)
Lássuk hát, milyen termékeket használtam el az elmúlt két hónapban és mennyire szerettem őket.





2016. január 28., csütörtök

Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - Hungarikumok



Hipp-hopp, máris eltelt két hét és egy újabb témával jelentkezünk. AZ LFP mai témája a Hungarikumok, melyet Cinc választott. 





2016. január 27., szerda

Rossz alkohol, jó alkohol



Nemrég írtam arról ebben a bejegyzésben, hogy milyen kárt okozott a bőrömnek egy helytelenül megválasztott termék és az ő alkoholtartalma. Akkor felmerült egy kérdés, hogy no de mégis melyek az ártalmas és melyek az ártatlan alkohol-összetevők.
Mivel úgy éreztem, sok ezzel kapcsolatban a bizonytalanság, ezért szóljon ez a bejegyzés most arról, hogy tisztázzuk, melyik alkoholos összetevőktől kell tartózkodunk és melyekkel teszünk jót a bőrünknek! 





2016. január 25., hétfő

Manikűrök múlt hétről





Nem akarom kizárólag manikűrökkel elárasztani a blogot, viszont szívesen megmutatom azokat, amelyeket igazán szívesen viseltem. Így egy csokorba gyűjtöttem néhány alkotást múlt hétről, hogy egy bejegyzésben mutassam meg Nektek. 
Lássuk, miket viseltem az elmúlt héten:





2016. január 17., vasárnap

Így jártam az alkohollal ...



avagy miért legyünk nagyon körültekintőek az arcápolóink kiválasztásakor ...
Nos, ebben a bejegyzésben most nem arról lesz szó, hogy miért nem iszom alkoholt (nem szeretem az ízét). Az alkohol és a bőrünk, pontosabban az én bőröm kapcsolatáról lesz most szó!




2016. január 16., szombat

Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - A 2016-os év Pantone színei



IsaBella újraélesztette a Lakkozz! Fotózz! Posztolj! sorozatot, melynek keretében kéthetente jelentkezünk egy előre megadott témában készített manikűrrel. Az előzőekben ugyan még nem vettem részt ebben a mókában, ezúttal azonban már én is csatlakozhattam :)
Az első rész témája pedig az év Pantone színei lettek, melyet IsaBella választott.





2016. január 5., kedd

Manikűrvadász - Szülinapi forduló



Boldog szülinapot a Manikűrvadásznak! :)
Ma ünnepli a harmadikat már ez a számomra oly kedves játék, melyet IsaBella indított el anno. A játék lényegét szerintem már mindenki ismeri, aki olvasott valaha magyar körmös blogot :) A kisorsolt párunktól választunk egy tetszőleges manikűrt, melyet elkészítjük a saját körmeinkre is, majd megmutatjuk az Olvasóinknak. 
A szülinapi forduló annyival különlegesebb a szokásosnál, hogy nem egymástól vadászunk, hanem külföldi körmös bloggerektől, alkotóktól.






2016. január 4., hétfő

2015 kedvencei



Boldog új évet mindenkinek! :)
Nem szeretnék hosszú évértékelő irományt megosztani, hisz a lényeget Ti Olvasók is láthattátok: az időm, illetve némely esetekben a kedvem is kissé megcsappant a 2015-ös év során, ami azt eredményezte, hogy kevés bejegyzés született. Nos, valóban, mindkettőnek köszönhető a viszonylag karcsú év, de bízom benne, hogy a 2016-os évben ismét többet tudok a blogolásra fordítani és azok a tervek, ötletek, amelyeket még tavalyra találtam ki, megvalósíthatóvá válnak.


az örök kedvenc :)