2015. december 7., hétfő

December színei körmös kihívás: Piros



IsaBella kihívásának második fordulója van ma soron, mégpedig a kedvenc színem, a piros :)








Mikulás napja környékén a szokásosnál is többször viselek piros színt, hisz ilyenkor igazán aktuálisnak érzem. A viselés pedig számomra nem csak ruhákra értendő, hanem értelemszerűen a körmeim is pirosba borulnak ilyenkor :)
Így nem volt nehéz erre a napra manikűrt mutatnom, sőt, kettőt is megörökítettem a blog számára. Az első manikűr mondhatni Moyra manikűr lett: a piros alapszín is egy régi Moyra lakk, illetve a fehér alapra is Moyra lakkal nyomdáztam. Sikerült ugyanis beszereznem néhány színt a Moyra mostanában megjelent nyomdázólakkjaiból és a pirossal kezdtem az éles próbát. Szerintem szuperül működik, biztosan gyakran fogom használni (ezt és a többi színt is). 






A cukorpálca minta a MoYou Festive XL 03-as lemezéről származik.










A második manikűröm pedig ismét egy kézzel festett „műremek”. Az utóbbi években szinte már hagyomány lett ez az egyszerű díszítés, már tavaly is elkészítettem a körmeimre, ezért idén sem maradhatott el, hogy Mikulás napján a körmeimen is Miki kabátja díszelegjen:





Továbbra is úgy érzem, hogy szebbet tudok alkotni körömnyomdával, mint ecsettel, de azért próbálkozom. Ennél a műnél ütközött ki először, hogy talán nem minden manikűrrel mutat jól az új körömformám, legalábbis szerintem ez az alkotás jobban nézett ki tavaly a kockakörmökön.
Az alapszínt ezúttal egy Oriflame lakk adja, mégpedig a London Red elnevezésű nagyon szép sötét piros lakk. A gyűrűsujjam díszítéséhez az Essence Colour Intensifying Base Wild White Ways lakkját használtam, illetve fekete és arany glitteres díszítőlakkokat.





Ti mire szavaztok? Kézzel rajzolt vagy nyomdázott?


Nézzetek be a többiekhez is!






10 megjegyzés:

  1. Szuper mindkét mani, az első a kedvencem!

    VálaszTörlés
  2. Az első manikűr a kedvencem. :)

    VálaszTörlés
  3. Tényleg nagyon jól sikerült mindkettő! Egy picivel jobban tetszik nekem is az első, olyan kis édesek azok a cukorrudak! :)

    VálaszTörlés
  4. mind a két manikűr jó lett :)

    VálaszTörlés
  5. Mind a kettő nagyon tetszik, de a cukorpálcásat imádom! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép a nyomdázott manid! :) A másik inkább elnagyolt lett, ha kisebb léptékűre készíted a mintákat, talán jellegzetesebb is lesz.

    VálaszTörlés
  7. Hát ha ilyen körömforma van, ezzel kell dolgozni :) Nekem tetszik mindkettő.
    Mostanában én is sokszor mászkálok piros körömmel, az olyan alapszín körömnél :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon cuki kormok! A cukorrudas a kedvencem! :3

    VálaszTörlés