2015. február 5., csütörtök

Tél színei körömlakkos kihívás: Sötétkék



Ezennel elértünk a tél színei körömlakkos kihívás utolsó állomásához, amit picit ugyan sajnálok, de bízom benne, hogy ezzel nemsokára a tél is véget ér és beköszönt a tavasz! :)
(Thimmyke pedig remélhetőleg kieszel egy szuper tavaszi kihívást is ;)
No de ne szaladjunk annyira előre, egyelőre maradjunk a tél jellemző színeire, ami ezúttal a sötétkék!







Az előző színt ugyan nem éreztem igazán téli színnek, de a sötétkékkel már tökéletesen egyetértettem! Abszolút a sötét téli éjszakák szépségét juttatja eszembe ez a szín. Azonban a hosszú, sötét éjszakák remélhetőleg már a hátunk mögött vannak, érezhető ez abból is, hogy egyre korábban világosodik és később sötétedik, határozottan hosszabbodnak a nappalok. Tán nem is meglepő, hogy nekem már nem igazán fűlik a fogam a nagyon sötét manikűrökhöz. Ennek következtében a következőt sikerült ma összehozni:






Mint látjátok, a sötétkék ezúttal inkább nyomdázószín lett, köszönhetően a nemrég rendelt metálkék Avon lakknak (mert, mint írtam, képes vagyok szinte bármilyen lakkot megvásárolni, amivel nyomdázni lehet, ejnye-bejnye...), amivel tényleg szuperül lehet nyomdázni.












A használt lakkok és lemez:
Eveline 8 in 1 Total Action körömerősítő
Rimmel 60 seconds körömlakk White Hot Love
Avon Nailwear Pro+ körömlakk Lavished blue
Konad Special Nail Polish nyomdázólakk fehér
Born Pretty Store körömnyomdalemez BP-L007
Essence Better Than Gel Nails magas fényű fedőlakk
Essence Express Dry Drops körömlakkszárító szérum





A többiek alkotásait láttátok már?






5 megjegyzés: