2014. december 11., csütörtök

Sailor 08 hasonmás az E-bayről



Ma egy E-bayről rendelt, MoYou hasonmás lemezt szeretnék nektek mutatni, mivel úgy érzem, érdemes róla néhány szót ejteni!
Az elmúlt egy évben igen népszerűvé vált a körömdíszítés iránt érdeklődők körében a körömnyomda. Rengeteg gyártó készít már körömnyomdalemezeket, ami szinte magával hozta azt is, hogy az interneten megjelenjenek az olcsó másolatok. Ami persze bizonyos szempontból jó, hisz nem mindenki teheti meg, hogy egy lemezre kiadjon majd kétezer forintot. No de megéri-e?





Emlékeim szerint szinte futótűzként terjedt körbe a Facebook-os körömlakkos csoportban a hír, hogy valamelyikünk talált egy olcsó MoYou lemezmásolatokat értékesítő eladót, többen lecsaptak a lehetőségre és rendeltek. Én először ódzkodtam, majd meggondoltam magam és rendeltem egy lemezt, amit nyáron szerettem volna magaménak tudni, de sajnos nem volt raktáron, amikor rendeltem volna, mégpedig a MoYou Sailor 8-as lemezét:
 

a MoYou lemeze


Mielőtt megérkezett volna az én lemezem, már szállingóztak a hírek a lemezekről, hogy nem működnek, megvágják az ember ujját - szóval kicsit tartottam tőle, hogy az enyém sem lesz jó, de úgy érzem, szerencsém lett, mert a várthoz képest egész jó lemezt kaptam!
Nem, nem állítom, hogy a minősége vetekszik a MoYou lemezével, mert az egy igényesebben legyártott termék: a fémlap gondosan lecsiszolt, műanyag lapra ragasztott, ami kényelmesebb kezelést tesz lehetővé.
Ám a másik oldalon pedig ott a minták minősége, ami szerintem megfelelő. Egy papírlapra felnyomdáztam a lemezen található mintákat (reményeim szerint az összeset), láthatjátok, hogy egy kivételével az összes mintát sikerült szépen nyomdázni. Csupán a medúza csápjait nem sikerült a papíron megjeleníteni, gondolom a túl apró pettyek miatt - de őszintén szólva én ennyi hiányossággal még tudok élni. Ha alaposan összehasonlítjuk, akkor látható, hogy 2-3 minta hiányzik a másolatról, ezzel sajnos számolni kell, bár őszintén szólva nem tudom miért, hisz a helyük ott van üresen...



 
 
Egymás mellett:
 
 
 
 
A lemez nagysága tökéletesen megegyezik a MoYou lemezek fémrészének méretével: 6*12 cm, mint írtam a műanyag lap hiányzik a hátuljáról. A szélei nincsenek tökéletesen lecsiszolva, bár nem vágják el az ujjam, óvatosan nyúlok hozzá. A minták jól működnek, szépen lehet velük nyomdázni.
Innen rendeltem a lemezt, ettől az eladótól, kb 350 Ft-ért - szerintem ennyit bőven megért ez a lemez! Bár kinézetében nem egy igényes MoYou termék és hiányzik néhány motívum, a mintákat szépen átadja, úgyhogy számomra abszolút jó vétel volt, megérte az árát. Azonban ha egy másik lemezt szeretnétek megrendelni, olvassatok utána, mert másoknak voltak negatív tapasztalatai!
 
 
Ti szoktatok másolatokat rendelni az E-bayről?

7 megjegyzés:

  1. Nem rég nekem is megérkezett az egyik másolat Ebay-ről.
    Én a fairytale kollekcióból a 1-est vettem meg. Azóta az igazi is meg van :)
    Az ebay-estől reméltem ,hogy működni fog , de van hogy sikerül felvenni a mintát , van hogy nem.
    És tényleg vannak olyan elemek amik hiányoznak a másolatról. pl: 6 gomba helyett 5 van.

    VálaszTörlés
  2. Nem merek velük kísérletezni egyelőre. Szerintem eltelik még kis idő és profi másolatokat is tudunk venni. Azt kivárom :) Nagyon igényes a teszted, köszönöm:)

    VálaszTörlés
  3. Ennyi pénzért megéri, bár inkább gyakorlott nyomdázóknak való szerintem.

    VálaszTörlés
  4. De jó köszi a tippet! Biztos ki fogok próbálni pár lemezt! Ha működik a minta akkor engem nem zavar ha pl kicsit eltér az eredetitől :)

    VálaszTörlés
  5. Nagy kő esett le a szívemről, pont a héten rendeltem pár ilyen lemezt.. Azért majd egyszer szeretnék igazi MoYou lemezeket, egyelőre nagyon kíváncsi leszek ezekre. Ha már olcsó lemez, én még mindig a BPS-t favorizálom (hasonmásai szintén jelen vannak ebay-en, de én a Born Pretty oldalán is általában az 1 dollárosak közül válogatok, maximum ha valami készlethiányos, vagy nagyon szeretném, de sajnálom rá a pénzt, akkor fanyalodom az ebay-es verzióhoz... meglepően jó minőségűek egyébként).

    VálaszTörlés
  6. Nemrég volt a kezemben egy hasonló MoYou-másolat, de nem voltam elragadtatva, ott a különbség óriási volt.
    Nem vagyok "lemezsznob", de amikor előveszem az eredeti MoYou lemezeimet, és finoman kicsúsztatom az ő igényes kis színes tokjából, és kézbe veszem a tökéletes kidolgozású, műanyag lapra applikált lemezt, rendesen luxus-érzetem van tőle!
    Mostanában azonban elkezdett halálosan idegesíteni, hogy bármikor rendelném a Nailland-től, a kívánatos lemezek soha nincsenek készleten.
    Még nem betegedtem ebbe bele, de közel állok hozzá! :D
    Igazából az zavar ezekben a másolati lemezekben, hogy kiszámíthatatlan a minősége. Finom, hajszálvékony vésetekkel rendelkező komplikált mintákat tartalmazó példányokat nem mernék beszerezni.

    VálaszTörlés