2014. december 31., szerda

Minta Mánia kihívás - Ikat / törzsi



Ennek a kihívásnak is a végéhez érkeztünk, a Thimmyke által indított, mintákat felvonultató kihívás utolsó epizódjához érkeztünk, Ezúttal ikat, illetve törzsi mintájú manikűröket kellett készíteni.  








Őszintén szólva ez a forduló okozott némi fejtörést: soha nem készítettem még törzsi mintájú körmöket, az ikatról pedig nem sok fogalmam volt. Reménykedve néztem át a körömnyomdalemezeimet, bizakodva, hogy találok közöttük használható mintát, és az utolsó pillanatban megérkezett a megmentőm, a Bundle Monster lemezek 2014-es Create Your Own Collection szettje, amelyben megtaláltam a keresett mintát. 




Körömnyomdamatricát (stamping decal) készítettem a BM-603-as lemez segítségével, majd felapplikáltam a körmömre. Sajnos a nagy sietségben a kisujjamon ferde lett a minta; kezdem azt hinni, hogy a korábban nem annyira szimpatikus - fedőlakkal megszárítjuk teljesen a mintát majd úgy applikáljuk a körmünkre - módszer ilyenkor mégiscsak szebb eredményt adna, legközelebb majd úgy csinálom.




Ez a minta valahogy nem áll hozzám túl közel, habár elpepecseltem az elkészítésével, a képek elkészítése után le is mostam a körmeimről (erre mondja az Emberem azt, hogy az internetnek lakkozok :D


Nézzétek meg a többiek alkotásait is!






2 megjegyzés:

  1. Szupi lett. :) Úgy látom egy rugóra járt az agyunk. :D Csak nekem a sajátom nem tetszett.

    VálaszTörlés
  2. Tök jó, hogy ilyen tarka! Nagyon vidám :)

    VálaszTörlés