2014. október 8., szerda

Az őszi színei körömlakkos kihívás - bogyószín



Úgy tűnik, számomra az október a kihívások hónapja: nemcsak Manna Halloween kihívására jelentkeztem, de Thimmyke őszi színeket bemutató kihívására is. Tulajdonképpen mindkettő kapóra jött, mert amúgy is terveztem ilyen témájú bejegyzéseket, így pedig jóval rendszerezettebbek lesznek ezek.





Tudom, mostanában sokan írják, hogy bizonyos színek viselése nem időhöz kötött, ha kedvünk tartja, nyugodtan felkenhetjük a citromsárgát a körmeinkre tél közepén. Azonban nálam igenis vannak olyan színek, amelyek egy-egy évszakhoz kötődnek, legszívesebben ekkor viselem őket: pl türkizt inkább nyáron, a pasztell színeket inkább tavasszal. Nyáron ritkábban kenek fel a kézkörmeimre sötét színeket, a hideg idő beköszöntével azonban már szívesebben nyúlok egy-egy sötétbarna, bordó körömlakkért.





A sort az egyik kedvencemmel, a bogyószínekkel kezdjük. Ehhez én egy Moon Angel Annától nyert bogyószínű körömlakkot választottam főként azért, mert emiatt kedves nekem, ráadásul azt hiszem nem is mutattam még meg a blogon. A Manhattan számú lakkját két rétegben kentem fel a körmömre, ennyi kellett a teljes fedéshez. 
Hogy a szín jól látható legyen, elvégre ez a kihívás lényege, csak egy körmömet díszítettem körömnyomdával, mert anélkül nálam már nem is manikűr a manikűr :) Az arany színű virágok közepébe pedig a Lovely csillámos lakkjából halásztam nagyobb, óarany színű glittereket. 
Fedőlakként a Moyra gyorsszárító fedőlakkját használtam - utoljára, mert egyszerűen nem tudom megbocsátani neki, hogy a buborékokkal tönkreteszi a manikűröket (még ha a körömnyomdát ezúttal nem is bántotta)






A használt lakkok és lemez



Jollie France alapozó körömerősítő (lemaradt a képről)
Manhattan Quick Dry körömlakk 46K
Avon Metallic Effects körömlakk Gold Leaf
Lovely Blink Blink körömlakk Nr 8
Moyra Gyorsszárító fedőlakk





Nézzetek be a többiekhez is!


10 megjegyzés:

  1. Nekem nem buborékos a Moyra, pedig már sokadik üveggel veszem.
    Szép lett a manikűr, tetszik ez a szín, de nincs sok az üvegben.

    VálaszTörlés
  2. Ez a Moyra fedőlakk az őrületbe kerget engem is.... :@
    A mani tetszik, szép lehet ez a Lovely lakk. :)

    VálaszTörlés
  3. Ez a manhattan nekem is megvan. :3 Cuki lett. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik. :) Olyan PAncsis. :P

    VálaszTörlés