2014. szeptember 30., kedd

Elfogytak szeptemberben



Úgy tűnik, ebben a hónapban nem voltam túl buzgó a kencék fogyasztásában, ezúttal viszonylag kevés flakon ürült ki ezúttal - sebaj, nem használhatok el mindig olyan sok dolgot! 
Aminek viszont nagyon örülök, az az, hogy egyre több olyan termék szerepel a listán, amely visszatérő "vendég", mert megtaláltam az igazit, ami bevált és folyamatosan újravásárolom.








Arc





Balea 3 in 1 arctisztító kendő
Bár nem ez az ideális termék számomra, mert egy picikét lehetne nedvesebb is, összességében meg vagyok vele elégedve. Gyakorlatilag a sminkeltávolítás kezdetén használom, mert számomra gazdaságosabbnak tűnik ezt használni számos vattalap helyett (ennek nagyobb a felülete). Ezzel kezdem a sminkeltávolítást, majd amikor már kevésnek érzem, akkor nyomok rá sminklemosót.

Gyógyszertári mosdókenőcs (Unguentum hydrophilicum non-ionicum)
Szuper termék ez az eredetileg babák fürdetésére alkotott kenőcs. Anno egy bőrgyógyász ajánlotta az érzékeny, akkor még ekcémás bőröm tisztítására és annyira bevált, hogy rövidebb kihagyásokkal már több, mint 10 éve használom!
Olcsó, jól viszont kíméletesen tisztít, nagyon szeretem így folyamatosan újravásárolom.

Rival de Loop sminklemosó balzsam érzékeny bőrre
A sminket, főleg a szemsminket krémes lemosóval szeretem eltávolítani. Sajnos az előzőleg használt sminklemosóm csípte a szemem, így le kellett cserélnem. Mindenképp érzékeny bőrre készült terméket kerestem, mert úgy látom, csak azokban nincs illatanyag (de nem mindegyik mentes, sajnos). Az állaga nem olyan kellemes, mint a korábban használt Balea, picit mintha poros lenne a balzsam, viszont eltávolította a sminket, miközben nem csípte a szemem. Bár az utána használt micellás vizes vattalap picit szürkés lett, így nem tökéletes a hatékonysága, de mivel a micellás vizet nem hagyom ki, így ha nem is tökéletes, egyelőre ennél maradok.
Pontosabban maradnék, mert pont ugyanezt a terméket már nem találtam az üzletek polcain, csupán egy hasonlót sikerült beszereznem. 

Paula’s Choice Resist Ultra-Light antioxidáns szérum
Amikor befürödtem az E-bayről rendelt C vitaminos szérummal, ezt rendeltem meg. Imádom a PC termékeket, de sajnos a szilikon alapú termékeik nem jöttek be nekem. Nem vagyok allergiás a szilikonra, de a tömény szilikonos szérum felkenésekor olyan érzésem volt, mintha tömény műanyaggal kenegetném a bőröm. Így ezt választottam: ez ugyan nem az én bőrtípusomra készült, de az állagát sokkal kellemesebb használni, mint a másikét. A bőröm szinte nyeli, mint kacsa a nokedlit, hihetetlenül gyorsan beszippantja. Nagyon kellemes volt használni, bár tény, hogy a szárazabb bőröm miatt többet használtam belőle, mint amennyit ajánlatos, így viszont gyorsan el is fogyott. 
Bár nagyon szerettem, jobb lenne a bőrömnek reggelente egy magasabb C-vitamin tartalmú termék, így most nem fogom újravásárolni (viszont nincs kizárva, hogy később még beszerzem).

Paula’s Choice Resist Barrier repair hidratáló krém retinollal
Olyan cuki ez a kis deluxe minta! Nem is akaródzik megrendelni belőle a nagyobb kiszerelést: aranyosabb és gazdaságosabb is ez a kiszerelés számomra. Nyáron ezt használtam éjszakai krémként, gyorsan beszívódott, jól ápolta a bőröm, a retinol mennyisége a naposabb évszakra ideális.
Mostanában már picit kevésnek érzem a hidratáló erejét, ezért ősszel már a hidratáló maszkból is kentem fölé egy picit. Mivel ezt bátran kentem/kenhettem a szememre, szemem köré is, megtartom szemránckrémnek, viszont őszre ennél erősebb retinol tartalmú terméket szeretnék használni.


Test





Avon cellulitisz elleni krém
Minden alkalommal elmondom, amikor elhasználok belőle egy flakont, hogy nem hiszek abban, hogy egy krém önmagában csodát tudna tenni – nem vagyok ezzel másképp most sem. Viszont kiegészítő kezelésnek jó lehet, ezért is használtam el belőle el már két flakonnal. A bőröm szép, nem virítanak rajta narancsmezők, de ez leginkább a mozgásnak, helyes táplálkozásnak köszönhető, és kisebb részben a krémnek. 
Még van belőle egy megkezdett flakonnal (szintén Esztinek köszönhetően), így azt még elhasználom, de valószínűleg jövő tavaszig újravásárolni már nem fogom - inkább szaunára költöm azt a pénzt :D

Cien intenzív kézkrém
Párom szüleinél próbáltam ki ezt a sűrű kézkrémet és annyira megtetszett, hogy vettem itthonra is egyet. Nem egy mindennapos használatra szánt termék, mivel nagyon sűrű, mézszerű állaga van és nem is szívódik be olyan gyorsan, mint egy normál kézkrém, azonban szuperül hidratál. Akkor használom, ha picit szárazabbak a kezeim, mert kesztyű nélkül takarítottam, vagy a hideg miatt szárazabbnak érzem a bőröm. 
Szuper termék, nagyon megszerettem, már be is szereztem az utánpótlást.

Cien anti-aging kézkrém
Az előző Cien termék nagyon bevált, gondoltam kipróbálom ezt is. Sajnos nem szívódik be olyan gyorsan, mint a szokásos Avonos kézkrémeim, így a mindennapi kézápolásra nem vált be, testápolásra viszont annál inkább! :)
Jól ápol, megfelelően hidratál, az esti zuhany után pedig nem zavar annyira, ha nem szívódik be azonnal. 

Avon kakaóvajas kézkrém
Vicces, hogy ennyi kézkrémes flakon is kiürült ebben a hónapban! Látszik, hogy nagy felhasználó vagyok, bár tény, hogy nem ebben a hónapban használtam el a teljes flakont. Ez a termék az irodai kézkrémem volt, mivel ott is minden kézmosás után krémezek. Ennek az illatát imádtam nagyon! A kézkrém az egyetlen termék, amiben elviselem az illatanyagot, ennek a kakaós illatát pedig kifejezetten szerettem.
Van még belőle tartalék, így egy darabig nem kell újravásárolnom.


Haj





Balea SunDance hajolaj
Írtam is egy ajánlóban, hogy szuper ez az olaj a strandolás közbeni hajápolásra! Egy probléma volt vele idény nyáron, mégpedig hogy nem túl sokszor jutottam el strandra… Sebaj, elhasználgattam itthon! :) A test- és arcápolásban kizárt az illatosított ápolók, de a hajamnál ez nem zavar, így örömmel szaglásztam az illatfelhőt, amibe ez a hajamat vonta minden alkalommal! Én ugyanis mosás előtti olajpakolásként használtam ezt a terméket, tökéletesen bevált!
Azt nem tudom, hogy ősszel lehet-e még kapni, de ha előbb nem is, jövőre biztosan vásárolok még belőle!

Syoss szilikonmentes sampon
Már évek óta használtam ezt a fajta terméket és tulajdonképpen tökéletesen meg voltam vele elégedve. Jól habzott, tökéletesen tisztított, nem bántotta a fejbőröm és a szilikonmentesség árnyoldalait sem tapasztaltam meg vele.
Azonban úgy döntöttem, hogy kipróbálok egy állatbarátabb sampont, nem ragaszkodom ehhez, ha nem feltétlenül szükséges. Ki tudja, ha nem válik be más, akkor lehet, hogy visszatérek hozzá, de most úgy döntöttem, lemondok róla és nem vásárolom meg újra. 

Isana száraz sampon
Ebből is minden hónapban elhasználok egy flakonnal. Mivel viszonylag gyorsan zsírosodik a hajam, gyakran előkerül. Nem lesz tőle poros a hajam/ruhám, mégis jól felfrissíti a hajtöveket.
Nem is akarom túlságosan ragozni a dolgot, szuper termék, mindig van belőle otthon tartalék!

Florillum hamvasító folyadék
Amióta melíroztattam tavaly a hajam, a sárgulás elleni védekezés miatt használok hamvasító folyadékot. Hihetetlen sokáig kitartott, mert csak 8-10 csepp kellett belőle egy-egy alkalommal (ha többet használtam, túlságosan lila lett a hajam). Mivel lassan teljesen lenő a régi melír, már nem igazán van szükségem rá, nem fogom újravásárolni, de aki folyamatosan szőkíti a haját, annak meleg szívvel ajánlom!


Smink, köröm és egyéb





Lovely Classic körömlakk Nr 25 (fehér)
Az utóbbi hetekben számos manikűrömben szerepelt, ahol szükség volt fehér alapra, ott ezt használtam. Nem állítom, hogy tökéletes, egy rétegben még elég csíkos az eredmény, két rétegben már elfogadható. Önmagában sosem szerettem fehér körömlakkot hordani, de minták alá tökéletes. Olcsó, ráadásul a Moyra fehér lakkjával ellentétben nem túl sűrű az állaga, bár nem is olyan rikító fehér (ami nálam nem feltétlenül probléma).
Most van még több fehér lakkom is, amit használni tudok, de ha elfogynak, valószínűleg ezt fogom újravásárolni. 

Essence Studio Nails Pro White Effects körömfehérítő lakk
A körmeimnek illetve a rajtuk tanyázó géllakknak semmi szüksége fehérítésre, de amikor elfogyott az előző alaplakkom, épp olyan üzletben jártam, ahol csak ez volt kapható, így ezt vettem meg e célból. Nem volt rossz, bár tény, hogy inkább csak a géllakk védelme érdekében használtam, hisz azon minden tartós, nem számít túl sokat az alaplakk. Viszont igen gyorsan sűrűsödött, többször kellett hígítanom is, hogy használni tudjam.
Mivel körömfehérítésre nincs igazán szükségem, nem feltétlenül fogom újravásárolni.

Essence Better Than Gel Nails magas fényű fedőlakk
Imádom! Továbbra is ő a kedvenc fedőlakkom! Akárhányszor kipróbálok egy másik terméket, mindig futok vissza ehhez, mert a Seche Vite fedőlakkon kívül nem találkoztam még ennél jobbal.
Szuperül együttműködik a körömnyomdával, nem keni el, gyorsan szárít, az ára is szuper. Nekem nem is kell más!

Isana körömlakklemosó
Ez is egy olyan termék, amiből havonta elhasználok egyet és eszemben sincs leváltani. Szeptemberben többet is használtam belőle a szokásosnál, mert egy ráérős délutánon kicsit eljátszogattam a lakkjaimmal, megnéztem melyikkel lehet nyomdázni, különböző technikákat próbálgattam, ami viszont sok körömlakklemosót igényelt.
Folyamatosan újravásárolom, eszem ágában sincs lecserélni. 

Lovely Plump Up! szempillaspirál
Imádom! Szuper kis szempillaspirál, ráadásul igen jó áron kapható. Szeretem a festék állagát, a szilikonos kefét, a szép szempillákat, amit "készít". Ugyan nem ezzel a szempillaspirállal lesz a legnagyobb, legsűrűbb szempillám, de a hétköznapokon tökéletes számomra. 
Már be is szereztem az utánpótlást belőle.



Ti mit használtatok el ebben a hónapban?

10 megjegyzés:

  1. Én még csak gyűjtögetem a flakonokat, ahogy elnézem novemberben lesz érdemes posztot írnom róluk.
    A BTGN nekem is óriás kedvencem, vagy 6 üveggel elfogyasztottam, bár az is 1000huf lett nagy meglepetésemre, eddig olcsóbb volt. Mindegy 10%-os Rossmann kuponnal jó lesz: ) A Lovely fehér lakkját újravettem én is, nekem bevált, lakkok alá tökéletes: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még ha nem is olyan nagy a kupac, nem akarom sokáig tartogatni az üres flakonokat, ezért van minden hónapban ilyen bejegyzés :)
      Én már nem is emlékszem, hányadikat használom a BTGN-ből! :) Viszont meglep, hoyg drágult, amikor legutóbb vettem, én még 899 ft-ért vettem. persze megéri egy ezresért is, de azért tovább már ne emeljék...

      Törlés
  2. Egy ilyen Essence BTGN-t tutira veszek most már. :-) A Lovely spirál annyira nem kedvenc, valahogy megkeményíti a pilláimat, meg nem vagyok nagy szilikonkefe-párti. Most volt egy artdecom, fél áron volt a müllerben, azt nagyon megszerettem, sajnálom, hogy akkor nem tankoltam fel belőle. Most még az új Essence spirált néztem ki, amiről Wishes írt a KM-en. Amúgy én vagyok a leguncsibb beauty blogger ilyen szempontból, folyton ugyanazokat az illatmentes cuccokat veszem, általában babatermékek, a bőrápolási rutinomon hangyányikat változtatok, így nálam max. félévente van bőrápolási rutin poszt és egyenlőre még nem tudom, mit tennék a havi kedvencekbe. :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen olvastam, hogy Te nem szereted annyira. Nem állítom, hogy ez a világ legjobb szempillaspirálja és ultra-brutál szempillát csinál. Viszont nekem szerencsére alapból is szép hosszúak a pilláim, így azok már ezzel is jól mutatnak. Van ennél jobb spirál, csak jóval drágábban - nálam emiatt van biztos helye. No meg mert én pont a szilikonos keféket szeretem, a simát nem :)
      Nekem az Essence spirálokhoz nincs nagy bizodalmam, pont azért, amit Wishes is írt: rettenetesen peregnek. Nemrég kaptam egy spirált, gondoltam használgatom, de nem tetszik, mert délutánra már pandamaci vagyok, annyira pereg le a szemem alá a festék...
      Szerintem nem lennének uncsik a Te kedvenceid sem, hisz aki Nálad olvasgat, az tudja, hogy semmit sem a fincsi illata miatt fogsz ajánlgatni, nagyjából tudjuk, mire számíthatunk :) Viszont néha lehetne olyan bejegyzés, amikor felhívod a figyelmet egy termékre, hogy ez szuper, mert ezek az összetevői, az a tudományos háttér, hogy ez miért jó, ilyesmi.
      Pl részletes bemutató a PC retinolos szérumról, vagy egy PHA hámlasztó termékről - amikor kifejezetten egy terméket mutatsz be. Persze ebben lenne ismétlés is, de néha nem árt, mert lehet, hogy elsiklunk egy-egy fontos infó fölött (mint én a PHA anti-aging hatása fölött)

      Törlés
  3. Nálam nem fogynak ilyen gyorsan a dolgok, mint nálad, de azért összegyűlik pár üres flakon hó végére. :)
    Most kísérletezgetek a hamvasító kúrákkal, egyelőre csak a Balea Silberglanz samponját és pakolását próbáltam ki, de ezek önmagukban nem csináltak nagy különbséget, ezért akarom beszerezni a Florillumot. Te anno hogy szoktad használni? A samponba vagy pakolásba csepegtetsz 8-10 cseppet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha én is elgondolkodom, hogy ha sehol máshol nem fogynak ilyen gyorsan a termékek, akkor lehet, hogy velem van a baj és talán pocsékolóan sokat használok belőlük? :)
      Én úgy használtam a Florillumot, hogy egy kiürült fél literes samponos flakonba engedtem meleg vizet, tettem bele pici citromlevet a szőke hajam miatt és ebbe cseppentettem 5-8 cseppet (eleinte picit többet, de idővel a már sok lett). Majd a hajmosás, balzsam leöblítése után ezzel átlocsoltam a hajam és nem mostam ki.

      Törlés
    2. Dehogy van ezzel baj. ;) ha ennyire bevált a termékek többsége, akkor miért mondanál le róluk a mindennapi használatban? :D Csak a te eseted annyival jobb, hogy már tudod, mik azok, amik beváltak. :)
      Köszi a tippet, így is ki fogom próbálni! :)

      Törlés
  4. A Lovely spiráljára én nemrég bukkantam rá, azóta is nagy kedvencem, valóban csodás pillákat lehet vele készíteni. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon sok mindened elfogyott, nálam tusfürdő, vitaminok fogytak ebben a hónapban és körömlakk lemosó... más nem pedig igyekszek...

    VálaszTörlés
  6. A Cien kézkrémei nekem is jól beváltak :)

    VálaszTörlés