2014. augusztus 31., vasárnap

Elfogyasztottam augusztusban



Olyan gyorsan elmúlt az augusztus, hogy a címet majdnem elírtam szeptemberre :) Azt sajnos nem tudom írni, hogy a nyár is gyorsan eltelt, mert a nyár idén egy szép kedd délutánra esett, de félre a borúval, majd jövőre strandolunk sokat :)
Nálam már hagyomány, hogy a hónap utolsó napján hozom a kiürült flakonjaimat, hogy aztán gyorsan meg is szabadulhassak tőlük. Lássuk, mik fogytak el ebben a hónapban:






Arc



Alterra Aloe nedves arctisztító kendő
Tudom, azt mondtam, hogy az illatanyagok miatt nem fogom ezt használni, de még találtam egy csomagolást belőle a fiókban. Kidobni nem akartam, így elhasználtam.
És alaposan elbizonytalanodtam! Mivel illatanyag ide vagy oda, ez nekem igenis jobban tetszik, mint a Balea hasonló terméke. A nedvességtartalma ugyanis jóval nagyobb, így puhábbnak és kíméletesebbnek ezt arctisztítás közben. Csak azok a fránya illatanyagok e lennének benne!
Őszintén szólva, roppant bizonytalan vagyok. Egyelőre a másikat vásároltam meg, mikor ez elfogyott, de most nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy nem fogom-e ezt később megvásárolni.

Gyógyszertári mosdókenőcs
No ezzel kapcsolatban nincsenek kétségeim! Ez az egyszerű termék a napi rutinom része és pont! Szerencsémre Eszter ellátott néhány tubusnyi utánpótlással, így egy darabig nem kell vásárolnom, ám mégis folyamatosan használhatom. Köszi Zalán! :D

Balea Med Ultra Sensitive arctisztító tej
Annyira örültem, amikor megtaláltam ezt a terméket az üzletben két flakonnal ezelőtt! Tiszta összetevők, a számomra megfelelő tejes állag. Szépen tisztított, kellemes érzet volt a bőrömnek, nem szárította a bőröm, nem húzódott az alkalmazás után. Mint egy megvalósult álom!
Aztán jött a fekete leves: megváltoztatták az összetevőit. A dolog pikantériája, hogy az összetevőlista vizslatása után még örültem is neki, mert igencsak impozánsnak tűnt. Viszont csípi a szemem. Kitartó voltam, elhasználtam az egész flakont. Eleinte bíztam benne, hogy majd elmúlik, csak hozzá kell szoknia a szememnek, nem olyan rossz ez. Az arcomon továbbra is tökéletesen működik, de én elsősorban szemsmink eltávolítására használom/használtam volna. Így viszont sajnos nem fogom újravásárolni, egy másik lemosót tesztelgetek éppen. 

Paula’s Choice Resist Barrier Repair hidratáló krém retinollal
Nyáron ugyan csak szigorú fényvédőzés mellett ajánlott retinolt használni, ám mivel nem is tartózkodtam túl sokat napon, ráadásul a 30-as faktorú fényvédőm is gyakran újrakentem, így nem volt félnivalóm.
Könnyed kis hidratálókrém, tudomásom szerint 0,089% retinolt tartalmaz, ami ugyan igen kevésnek tűnik, de valójában a közepes retinoltartalmú kencék közé tartozik. Az érzékeny bőrömet egy cseppet sem irritálta, akár minden nap kenhettem. Mivel nagyon megtetszett, vettem még kettőt ebből a cuki deluxe kiszerelésből, így bőven van még utánpótlás belőle! (A tél folyamán viszont egy erősebb retinol kúrába tervezek belevágni)

JimJams pórustisztító tapasz
Nyáron nem mertem túl gyakran alkalmazni a kémiai hámlasztót, mint máskor, így előkerültek a pórustisztító tapaszok. Nem állítom, hogy 100%-os hatékonysággal dolgozik ez a kis tapasz, de az eddig próbáltak közül ez a legjobb. Mindig mosolyogva nézem a póruserdőt, amit kihúz a bőrömből.
Jó kis cucc, újravásárolom!

Dr. Scheller jojoba & schisandra szérum
Nem ő a fő antioxidáns szérumom, mert találtam nála erősebbet. Viszont miután elfogyott az előző kis üvegcse, egy idő után elkezdett hiányozni. Ezért újravásároltam és áttettem a használatát este. Reggel egy másik terméket használok, de este a hidratálókrém előtt bevetem ezt is. Sajnálom, hogy van benne illatanyag, ezt igazán kihagyhatták volna belőle, de úgy tűnik nem bántja a bőröm, így megtartom. 
Már újra is vásároltam!

Aromax jojobaolaj
Még tavaly vásároltam azért, hogy növeljem a fényvédős hidratálóm hidratáló erejét. Sajnos nappalra nekem nem vált be, mivel túl "zsíros", viszont este már sokkal jobban szeretem! Arcra végül nem volt rá szükségem, viszont vízálló szempillaspirál eltávolításához valamint a nyakam és dekoltázsom ápolásához már tökéletesen bevált! Valóban jól hidratál, bár nekem mindig szükségem van mellé egy vízbázisú krémre is, így keverni szoktam az aktuális testápolómmal.
Később biztosan újravásárolom, de előbb elhasználgatom a többi olajamat :)



Test



Rexona Maximum Protection dezodor
Nagyon örültem tavaly, amikor kaptam belőle tesztelésre, mert az ára miatt nem voltam benne, biztos, hogy kipróbálnám. Azonban nyáron szuperül bevált, így azóta már többször újra is vásároltam. 
Általában nincs szükségem ilyen bivalyerős izzadásgátlóra, de nyáron azért jól jön egy ilyen erős (és hatékony termék). Számomra kicsit ijesztő is, hogy mennyire akadályozza az izzadást, így sporthoz illetve télen nem is használom, inkább csak tavasztól őszig. Akkor viszont ragaszkodom a jól bevált, finom púderes illathoz, ami sokat segít abban, hogy komfortosan érezzem magam hónaljban is.
Újravásároltam!

Nivea Pure alumíniummentes dezodor
Nagyon ritka az, amikor kénytelen vagyok kidobni egy terméket, de ezzel sajnos most azt fog történni. Érdekes, hogy régebben elhasználtam belőle talán többet is, bár úgy emlékszem, hogy akkor mintha hatékonyabb lett volna. Holott nem lettem izzadékonyabb, de mégis, most nem működött. Munkahelyre, emberek közé már régóta nem mertem használni, de az otthoni semmittevéssel sem tudott megbirkózni, sőt, ha este zuhany után alkalmaztam, reggel büdösebb voltam ezzel, mintha nem használtam semmi dezodort (már bocsánat a részletes leírásért).
Nem akartam kidobni, de semmi értelme úgy használni, hogy nélküle komfortosabbnak érzem magam, mint vele. Kuka, biztosan nem fogom újravásárolni!

Babylove Ultra Sensitive testápoló
A kedvenc testápolóm! Finoman ápol, szép tiszta összetevőkkel. Számomra mindig csalóka az állaga, mert olyan kis könnyűnek tűnik, de amikor elkezdem bedolgozni a bőrömbe, megmutatja az igazi arcát, hogy nem is olyan kis egyszerű, könnyed krém.
Ugyan elcsábultam egy másik termék felé, az utánpótlást megvásároltam, mert tuti helye van a fürdőszobámban!

Babylove Ultra Sensitive tusfürdő
Mivel szenteltem már korábban egy teljes bejegyzést a Babylove Ultra Sensitive termékcsaládnak, nem meglepő, hogy még egy termékük a havi elfogyottas bejegyzések állandó tagja lett. Leszoktam a szappanokról és mivel nincs igényem az illatos tusfürdőkre, így számomra tökéletesen bevált ez a tusfürdő! Ráadásul intim mosakodónak is tökéletes.
Szeretem, egyből kettőt vásároltam belőle, mert szuper termék!

Avon önbarnító hab
Nagyon megszerettem ezt a libafos színű habot annak ellenére, hogy kissé szárítja a bőröm. Azért nézem el neki, mert egyrészt nem kell minden nap használni, így nem okoz olyan nagyon nagy kárt, viszont szép színt ad cserébe. A hab állagának köszönhetően könnyen eloszlatható, mivel színezett, pontosan látom, hogy hova kell még felvinnem belőle.
Viszont a nyár végére alaposan beleuntam az önbarnítós macerázásba! A korábban megkezdett flakonokat elhasználom, de utána erre az évre félreteszem az önbarnítót. Ebből van még egy bontatlan flakonom, de ez valószínűleg megmarad már a következő nyárra. Jön az ősz, a lábam úgysem lesz már túl sokat csupaszon (az őszi-téli wellness-hétvégékre pedig megyek hófehérke lábakkal).

Avon Planet Spa mediterrán olívaolaj testápoló
Egy igen kedvező akció során rendeltem meg, mivel botorság lett volna nem kihasználni az ajánlatot. Ezt nem is bántam meg, de így utólag, akár el is ajándékozhattam volna, mert a használat közben jutott eszembe, hogy én ezt már próbáltam korábban és akkor sem tetszett. Végül elhasználtam ugyan, de ha legközelebb kapok egyet, tuti továbbadom. A bőrömet alig hidratálta, még a babaolaj fölé kenve is képes volt egyszer pikkelyesre szárítani a bőröm – nem is értem a dolgot, mert a Planet Spa termékek általában egész jó minőségűek!
Na mindegy, most egy jó időre bevésődött, hogy ez nekem nem jó, nem fogom mégegyszer megrendelni.

Isana testápoló tej (kis kiszerelés)
Ezt egy pár napos üzleti út előtt vásároltam: ennyi testápoló elég volt, ráadásul a mérete miatt jöhetett a kézipoggyászban. Sajnos a benne található testápoló borzalmas volt: zsíros, alig akart beszívódni, olyannyira utáltam, hogy végül csak a lábfejemre használtam el. A flakont megtartom, jól jön utazásokhoz, de ebből a krémből biztosan soha többet nem vásárolok.

Avon Spring garden habfürdő
Viszonylag kevés habfürdőt használok, csak azért tartok itthon, hogy ha nagy ritkán kádban kívánok ázni, finom illatú habban tehessem mindezt. Számomra csupán ennyi lényege van a habfürdőnek - ezt pedig teljesíti az Avonos is. Szerettem az illatát, de a flakon végére már meguntam, így egy másik illatot választok legközelebb.


Haj



Avon Silkprotein hajvégápoló
A katalógusban ugyan nem hajvégápolóként, hanem selymesítő hajszérumként szerepel, én azonban ugyanúgy használtam, mint a zöld kupakos testvérét. Elvileg ugyan nem mondhatja el a hajam magáról, hogy túl sok ártalmas dolgot teszek vele (semmi hajfesték vagy színezék, sem hajvasaló), de a végek mindig szárazak. Így 2 pumpálásnyi szérumra minden hajmosás után szükségem van. Sokkal több nem jó, mert akkor csak elnehezül a hajam, de ennyitől puha és egészséges lesz a hajam.
Mivel nem vettem észre különbséget ez és a zöld kupakos testvére között, nem ezt vásároltam újra.

Isana száraz sampon
Ebből is minden hónapban elhasználok egyet. Sajnos a párom utálja a szagát, pedig szerintem nem zavaró. Olcsó és tényleg jól frissíti a hajtöveket!
Folyamatosan újravásárolom

Balea More Blond sampon
Ugyan még szőkébb hajra nincs szükségem, ennek ellenére bevált ez a termékcsalád, pontosabban a sampon és a balzsam (a szőkítő sprayt nem próbáltam és nem is szeretném). Jól tisztít, szép fényes a hajam a használata után, de nincs az a túl-selymes-szilikonos érzés, mivel ezekben a termékekben nincs szilikon. Abszolút bevált ez a termékcsalád, folyamatosan újravásárolom!


Smink, köröm és egyéb



Ebelin körömlakklemosó
Ez valami borzalmas! Amikor nyáron nagyon nem volt dolgom a Rossmannban, vásároltam meg ezt, mert nem akartam csak körömlakklemosóért bemenni (veszélyes hely az, mindannyian tudjuk, mi történik ha csak egy dologért megyünk be a leárazások alatt!). Gondoltam annyira rossz nem lehet ez sem, az Ebelint sokszor dicsérik, elhoztam tartalékba. El is érkezett az a szomorú nap, amikor elfogyott az Isana és ehhez kellett nyúlnom. 
Nem szeretek semmit kidobni / pocsékolni, de ez minden egyes alkalommal súrolta a határt! Nem hatékony, rettenetes szaga van, borzasztóan kiszárítja a bőrömet – utáltam! Az biztos, hogy ha kifogyok körömlakklemosóból, inkább megkockáztatom, hogy szükségtelen dolgok is beleugráljanak a kosaramba, de ezt soha többé nem vásárolom meg.

Avon Nailwear Pro körömlakk: Coral Reef
Az egyik kedvenc Avonos lakkom! Nyáron nagy sláger nálam a korall szín, a lábkörmeim szinte egész nyáron ilyen színben pompáztak. Soha nem gondoltam volna, hogy elhasználom, de a végét már nagyon nehéz volt kibányászni belőle. Mivel Esztitől megkaptam az utánpótlást, nem teketóriáztam, összeöntöttem a kettőt :)
Szuper lakk, ha nem lenne tartalékom, biztosan újravásárolnám!

Lovely Gloss like gel körömlakk Nr 412
Egy részét ugyan a húsvéti tojásfestős projekthez használtam el, de a nagyobb részét természetesen a körmeimre. Jó kis lakk volt, szép élénk színnel, azonban nem fogom újravásárolni, mert időközben a készletembe került egy hasonló színű Catrice lakk. 

Essence Nail Art Stampy Polish: Stamp Me! White
Imádom az Essence nyomdázólakkjait, szerintem szuper minőségűek (sokkal jobbak, mint a lemezeik). Mind a fehér, mind a fekete igen intenzív és jól pigmentált szín, amióta szinte minden nap nyomdázok velük, igen gyorsan is fogynak. Első próbálkozásra én még a Konad fehér lakkját sem látom ilyen szép fehérnek, úgyhogy mindenképpen veszek belőle utánpótlást!

Essence Better Than Gel Nails magas fényű fedőlakk
Hű, ez jelzi a legjobban, hogy milyen sokat lakkozok mostanában: az utóbbi időkben havonta egy ilyen fedőlakkot elfogyasztottam! Időnként fellobban a kíváncsiság, hogy ki kellene próbálni egy másik fedőlakkot is, de nagyon gyorsan visszatérek ehhez: szuper a minősége, szép a fénye, valóban gyorsan megszárítja a lakkozást és nem maszatolja el a körömnyomdát illetve egyéb alkotásokat. Ráadásul elfogadható áron kapható! 
Eddig akárhányszor próbáltam meg leváltani, mindig rohantam vissza ehhez – nem kell többet variálni, ha egyszer ez bevált! :)
Szuper, imádom, újravettem és később is újra fogom vásárolni!

Essence körömlakkjavító toll
Próbálkoztam ecsetekkel is eltávolítani a festéket a körömágybőrről, de nekem ez a tollacska jobban bevált! Egy ecsethez képest jóval sűrűbb, tömöttebb a feje, így én hatékonyabban és gyorsabban el tudom távolítani a bőrömről. 
Már újra is vásároltam!


Ti mit használtatok el ebben a hónapban?

11 megjegyzés:

  1. Az Isana száraz samponjának szerintem kifejezetten kellemes illata van. Kevés van még belőle, habár sajnos az én extrán zsíros hajammal nem mindig tudja felvenni a harcot :( Az Essence fedőlakkját is imádom, de már sehol sem láttam, ezért most váltottam másra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem sem zavar az illata, de az Ember szabályosan menekül előle, ha hallja, hogy használom, minden köztünk lévő ajtót azonnal zár :)
      Hű remélem nem vonják ki ezt az essence fedőlakkot, mert akkor nagy bajban leszek! :)

      Törlés
  2. Wow, hát micsoda arculatváltás! Nagyon tetszik a blog új külseje, na meg a fotók is csodásak, az írásaid pedig továbbra is a kedvenceim :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :)
      Ez még nem a végleges külső, csak ritkán van időm alakítgatni a blogon, úgyhogy majd lassacskán változik még :)

      Törlés
  3. Húú az igen, jó nagy mennyiséget elhasználtál! Avon Coral Reef árnyalatot én is kedvelem. Én itt írtam róla bejegyzést: http://potyszepsegblog.cafeblog.hu/2014/08/31/augsztusi-elfogytak/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is mindig meglepődöm, hogy hozzám képest mások milyen keveset használnak el (vagy fordítva, én használok túl sokat :D
      Néztem a bejegyzésed, kár, hogy nem tudok feliratkozni az oldaladra :(

      Törlés
  4. Mindig elcsodálkozom, hogy másoknál milyen hamar és milyen sok termék gyűlik össze. Nálam valahogy olyan lassan fogynak még ha naponta használom akkor is. Egyébként az essence feddőlakk már nem először kelti fel a figyelmem így lehet teszek egy próbát. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kezd az az érzésem lenni, hogy talán én használok túl sokat mindenből :D
      Az Essence fedőlakkot én nagyon szeretem, szerintem szuper! :)

      Törlés
  5. Zalán "üzeni",hogy nagyon szívesen :D Kezdek én is rákapni ám a fürdetőkrémre, olyan finom puha a kezem fürdetés után mindig, hogy lassan gondolkozom a beszerzésén saját részre is. :) (Nekünk a hetek-hónapok folyamán kicsit megszürkült a krém felső rétege, Te nem tapasztaltál ilyet a tégelyessel?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na majd jól megdajkálom a kiskrapekot legközelebb, ha találkozunk! :)
      Még a végén megbánod, hogy rám ruháztad a sok mosdókenőcsöt! :) Szerintem szuper termék, érdemes vele tenni egy próbát!
      A tégelyesen éreztem én is némi szürkülést, azt a réteget fürdéshez használtam el inkább, ahhoz is szuper volt, Kleopátrának éreztem magam a tejes fürdőben :) Viszont ezután mindenképp maradok a tubusos kiszerelésnél, mert annál nincs ilyen probléma

      Törlés
    2. Rákérdeztem a szürkülésre, teljesen normális folyamat, a tégelyesben pluszként van desztillált víz, és állítólag amiatt, de a hatására nincs hatással...ezt jól megmondtam :)

      Törlés