2014. július 31., csütörtök

Elfogytak júliusban



AZ előző hónapban kissé megkéstem a kiürült flakonokat tartalmazó bejegyzéssel, ezúttal viszont folyamatosan írtam vázlatba a véleményem, ha elfogyasztottam valamit, így most ismét időben érkezik. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én mindig izgatottan várom, vajon mennyi gyűlik össze ebben a hónapban?






Arc




Balea sminklemosó kendő 3 az 1-ben érzékeny-száraz bőrre
Imádtam az Alterra sminklemosó kendőit, de tényleg! De amióta kiderült a rozacea, még a korábbinál is jobban féltem a bőröm az irritáló illatanyagoktól, abban pedig van sajnos. Így szomorú szívvel, de a bőröm érdekében lemondtam róla. Szinte hihetetlen egyébként, de alig lehet a drogériákban olyan arctisztító kendőt találni, amiben nincs illatanyag, a városunkban nekem csak ezt az egyet sikerült. Nem rossz egyébként, de állagában számomra elmarad a korábbi kedvenc puhaságától, ráadásul nem is annyira nedves, mint az Alterra.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ez rossz minőségű, csupán nem annyira jó :)
Tisztítani ez is tisztít, ehhez picit talán több arctisztító tejre van szükségem, de a lényeg számomra úgyis az, hogy a smink hatékonyan, mégis kíméletesen kerüljön le az arcomról. Amíg más márkánál nem találok puhább és nedvesebb kendőt, amiben nincsenek irritáló anyagok, addig ennél fogok maradni.

Gyógyszertári mosdókenőcs (Unguentum Hydrophilicum nonionicum)
A hiper-szuper kedvenc arclemosóm, ami ráadásul pofátlanul olcsó is! :)
Mivel minden hónapban az egekig magasztalom, ma már nem is írnék róla többet, úgyis ismeritek a véleményem.
Szeretem, újraveszem mindig :)

Bioderma Sensibio H2O micellás víz
Az arctisztítás utolsó lépéseként, a tonik helyettesítőjeként használom. Sminklemosásra nekem nem vált be, de ez inkább csak az én egyik „bónám”: egyszerűen nem szeretem híg, vizes állagú folyadékkal eltávolítani a sminkem, nekem arra tej kell (valószínűleg a szárazabb bőröm miatt érzem így). Sokáig kételkedtem afelől, hogy szükségem van micellás vízre, de mivel a szerintem tiszta, sminktelen arcomat ezzel áttörölve mindig talál még némi „koszt”, úgy döntöttem, hogy őt igenis rendszeresítem a rutinomba. Reggelente pedig azért van rá szükségem, mert akkor csak vízzel öblítem át az arcom, majd ezzel még áttörlöm, úgy érzem ennyi kell a tisztasághoz, hogy igazán tiszta bőrre vihessem fel a szérumom.
Mivel egy tavaszi akció során alaposan bevásároltam belőle, az utánpótlásról már gondoskodtam.

Paula’s Choice Skin Recovery hidratáló arckrém
Bár a fényvédős párja nem vált be, őt viszont nagyon szerette a bőröm. Mindig hangoztatom, hogy kevés olyan arckrémmel találkoztam eddigi életemben, amelyiket úgy beszívja a bőröm, hogy nem hagy maga után fénylő réteget (vagy csak enyhén fénylőt, ami az én bőrömön cseppet sem zavaró). Ez az egyik ilyen krém, ráadásul az összetevői csodálatosak! Bár elég szomjas bőröm van, a száraz bőrre ajánlott termékek általában túl nehezek nekem, ennek viszont tökéletes az állaga. Kevés is elég belőle, ennek köszönhetően sokáig kitart egy flakon (ezt még tavaly év végén vettem). Eleinte csak este használtam, de egy idő után rá kellett jönnöm, hogy az én bőrömnek kevés a PC fényvédője reggelente, ezért átkerült a reggeli rutinba és vékony rétegben kentem fel a fényvédő alá – így kapott tökéletes hidratálást a bőröm reggelente.
Mivel minden nap használtam, amint éreztem, hogy kezd kiürülni, már újra is rendeltem!

Paula’s Choice Resist Super-Light Wrinkle Defense SPF30
Az abszolút favorit fényvédőm, imádom! A bőröm egyáltalán nem bírja a kémiai fényvédőket, a fizikai fényvédők pedig sokszor nehezek és fehér mázzal vonják be az arcot. Ez a kence viszont szinte maga a csoda: nem nehéz, enyhén színezett így nem lesz tőle fehér a fejem, matt végeredményt ad és nekem primerként is tökéletesen működik, mert szépen beletapad a BB krém, illetve ha azt nem használok, a pirosító is.
A nyári melegben, amikor még a munkába sem volt kedvem sminkelni, csak ezt vittem fel az arcomra és teljesen vállalható volt az eredmény. Nyilván nem egységesítette úgy az arcszínem, mint egy alapozó, de mivel szerencsére szép a bőröm, nekem sokszor ennyi elég szokott lenni.
Hasonlóképp az előzőhöz, ezt is megrendeltem, amikor már fogyóban volt.

Paula’s Choice Resist 5% Daily AHA Treatment
A bőrtípusom szerint az AHA hámlasztók lennének a megfelelőek, ezekkel kezdtem tavaly ősszel a kísérletezést. Ez az 5%-os erősségű kémiai hámlasztó nagyon kíméletesen dolgozik a bőrben, finom, bársonyos bőrt hagy maga után, emiatt nagyon szerettem.
Sajnos néhány hónapja kiderült, hogy enyhe rozaceám van, aminek árt az AHA hámlasztó. Néhányszor próbálkoztam ugyan még vele, hátha az én bőröm nem is lesz az AHA-tól piros, de sajnos igen, így a legvégét már a nyakamra használtam el.
Nagyon sajnálom egyébként, mert a pirosságot leszámítva nagyon jót tett a bőrömnek az AHA, de így nélkülöznöm kell, és nem is fogom újravásárolni.

Balea Med Ultra Sensitive éjszakai krém
Ezt elsősorban azért vásároltam, hogy ha munka után lemosom a sminket és még otthon teszek-veszek és spórolnék kicsit a PC krémekkel, akkor ezt használom. Az állaga egyébként kellemes, viszonylag jól be is szívódott, de a mindennapi arcápoló rutinomban nem tudott gyökeret ereszteni. A végét már inkább a nyakamra és dekoltázsomra használtam el, nem is igazán az arcomra. Elsősorban azoknak ajánlanám, akik nem engedhetik meg maguknak a PC krémeket, de mégis tiszta összetevőjű hidratálókat keresnek.
Én úgy döntöttem, hogy egyrészt csak bosszant, ha még egy, viszonylag ritkán használt kence áll a fürdőszobapolcomon, másrészt pedig a rozacea miatt is jobb számomra a Skin Recovery krém (abban van több gyulladás gátló anyag is), így ezt nem fogom újravásárolni.

JimJams pórustisztító tapasz
Mivel a nyár beköszönte miatt megritkítottam a kémiai hámlasztások számát, ismét elkezdtem pórustisztító tapaszokkal próbálkozni. Szerencsém van az arcbőrömmel, bár az orromon lévő mitesszerek zavarnak kissé. Nem vészes, csak nem tökéletes :)
Mivel ezekről a tapaszokról jókat olvastam a Krémmánián, ráadásul nem is drága, bedobtam a kosaramba. Nos, valóban nem rossz! Nem tépi le a bőröm, ha nem is az összes mitesszert, de jópárat kihúz az orromból. Azt hiszem nem is fogok mással kísérletezni, nekem bevált. Újra is vásároltam.

Naturland körömvirág babakrém
Ezt régebben, amikor még voltak pattanásaim és a nyomkodásoknak köszönhetően sebeim, gyakran használtam ezt a krémet, mivel segített gyorsítani a sebgyógyulást. Most már jó ideje nincs rá emiatt szükségem, így csak kallódott a fürdőszobában. Ezt megelégelve elkenegettem a kezemre-lábamra.
Pozitív tapasztalataim voltak vele régen, de ma már nincs rá szükségem, így nem fogok újravásárolni.


Test





Babylove Ultra Sensitive tusfürdő
Látva másoknál az elhasznált tusfürdőket, mindig megállapítom magamban, hogy milyen fura, hogy tusolás közben nekem semmi igényem nincs illatokra. Nekem „csak” az a fontos, hogy alaposan tisztítson és közben ne szárítsa nagyon a bőröm. Ennél fogva nem meglepő, hogy ebben a tusfürdőben ismét egy nagy kedvencre találtam. Sajnos a testápolót nem tudom teljesen mellőzni a használata mellett, de legalább nem olyan száraz a bőröm, mint korábban a szárító szappan használata után. Sőt, mivel szuper testápolóm is van, ezért főleg nem zavar, hogy kétnaponta használnom kell.
Újravásároltam, természetesen már használom is az utánpótlást.

Babylove Ultra Sensitive babaolaj
Régebben nagyon szerettem babaolajat használni bőrápolásra, de egyszer tönkrement a törölközőm a sok olajtól, így abbahagytam. Egy-két flakonnal ezelőtt kezdtem újra babaolajat használni, amikor sok jót olvastam erről a termékről. Mostanában különösen ügyelek a törcsim gyakori mosására, így ilyen probléma most már nem fordulhat elő. Önmagában nekem nem elegendő, ha nem is minden nap, de kétnaponta azért kell utána egy pici testápoló, de ezzel a kombinációval még az önbarnító kissé szárító hatását is ellensúlyozni tudom. A bőröm pedig fincsi pihe-puha. Az összetevői tökéletesek, a hatása is szuper, így erről sem szándékozom belátható időn belül lemondani.
Ezt is újravásároltam már.

Babylove Ultra Sensitive testápoló
Ő a jelenlegi abszolút favorit testápolóm. Egy-két éve még egy ilyen hígnak tűnő kis testápoló nem lett volna elég az én rinocérosz bőrömre, ennél jóval sűrűbb állagú, zsíros testápolókat kellett használnom minden fürdés után. Most viszont már felváltva vagy kombinálva a fenti babaolajjal teljesen elfogadható (értsd, szuper selymes) a bőröm állapota. Maga a testápoló egy híg, vizes krémnek tűnik, eleinte kétkedtem is, hogy ez nekem elég lesz, de most már látom, hogy huncut kis anyag ez: a bőrre kenve érezni, hogy nem is olyan híg, a bőrön már krémesebbé válik. A felszívódása nem szupergyors, de nekem pár perc még belefér :)
Szuper termék, nagyon-nagyon megszerettem, nem válnék meg tőle semmi pénzért, így újra is vásároltam.

SunDance önbarnító tej
A szoláriumról végérvényesen leszoktam, de a bőröm fehérségével annyira nem tudok megbarátkozni – így került képbe az önbarnító. Otthon kényelmesen tudom vele barnítani a bőröm, nem okozva több ráncosodást. Persze a szín nem olyan, mint a napozáskor, de ezzel már megbarátkoztam.
A krémes állagnak köszönhetően nem szárítja a bőrt, könnyen felvihető híg krém. A drogériás termékek közül ennek tetszettek leginkább az összetevői. Ha sok réteget kenek fel, kicsit sárgás az eredmény, így van benne egyfajta korlát, hogy ne használjak túl sokat.
Bár nem tökéletes, megszerettem és újra is vásárolom a következő DM-es nagybevásárláskor.

Avon önbarnító hab
Abból is látszik, hogy mennyire megszerettem az önbarnítókat, hogy két flakont is kiürítettem a hónapban (nyilván nem júliusban kezdtem használni mindkettőt, annyira azért nem vagyok fanatikus önbarnító).
Ebben azt szerettem jobban a másikhoz képest, hogy erőteljesebb, barnább színt ad, a hab állagának köszönhetően könnyebb adagolni, ráadásul gyorsabban fel is szívódik. Viszont ez engem kicsit szárított, illetve a felvitelhez szükségem van egy önbarnító kesztyűre (a krémhez nem feltétlenül).
Emiatt felváltva használtam őket, mikor melyikhez volt kedvem (ha lekopott a színem, akkor először ezt vittem fel alapként, majd utána a másikat használtam).
Van még belőle egy flakonnal, így az utánpótlás megoldva. Azon kívül talán még egyet veszek idén (az biztos, hogy a harisnyás időszakban már nem fogok önbarnítással macerázni!)

Avon Care glicerines kézkrém
Szinte havonta elhasználok egyet ebből a kézkrémből is. Hogy a bőröm puha és bársonyos legyen, kénytelen vagyok minden kézmosás után krémezni. Emiatt azokat a krémeket szeretem, amelyek nagyon gyorsan beszívódnak és jól hidratálnak. Ez jó kis krém, szinte mindig ebből a családból választok.
Szeretem, ebből egyszerre többet is rendelek ha akciós, így sosem fogyok ki belőle. Az utódját már el is kezdtem használni.



Haj




Isana száraz sampon
Ő is állandó szereplője ezeknek a bejegyzéseknek, havi egy flakonnal elhasználok belőle. Nagyszerűen frissíti a hajtövem, ami sajnos már a mosás másnapján zsíros. Ennek köszönhetően azonban friss hajjal tudok utcára lépni, nem kell szégyenkeznem a gyorsan zsírosodó hajam miatt.
Újravettem, már használom is az utódját.

Balea Trend it up száraz sampon
Ezt már korábban is próbáltam, akkor sem szerettem. Néhány hete azonban nem találtam az Isana száraz sampont a polcokon, ezért kénytelen voltam egy pótlékot venni helyette (gondoltam teszek vele még egy próbát, hátha).
Nos, továbbra sem szeretem, egyszerűen számomra nem olyan jó, mint a másik – nem frissíti annyira a hajam és büdösnek is érzem.
Így ha csak nem áll elő ismét szükséghelyzet, nem fogom újravásárolni.

Kallos Color hajpakoló krém
Annak ellenére, hogy fogadkoztam, hogy nem veszek többé ilyen hatalmas kiszerelést, mégis beszereztem ezt („fényévekkel ezelőtt”). Nem volt rossz, de kiemelkedően jónak sem éreztem. Mivel a hajam a kókuszolajnak köszönhetően pihe-puha, különösebben nagy javulást nem is tudott volna okozni. Az illatát a végére már nagyon untam, így most már tényleg megfogadom, hogy többé nem vásárolok ilyen hatalmas kiszerelést.
Az viszont nincs kizárva, hogy kis kiszerelésben később ismét megvásároljam.

Schwarzkopf Cashmere Touch hajhab
Bár sokan azt mondják, hogy nem jók a formázók a hajnak, az én hajam ezzel nem ért egyet - hozzáteszem, hogy az enyém viszont nincs festve :-P
Enélkül a hajam csak lelapul és formátlan lesz, így én minden hajmosás után alkalmazom. Nincsenek különösebb igényeim hajhab terén, ezt az illata miatt szeretem (tudom, gyarló vagyok).
Az utódját ugyan megvettem, de erősen gondolkodom, hogy később már nem fogom újravásárolni, nem biztos, hogy az illat megéri, hogy annyi kisállat szenvedjen miatta.


Smink, köröm és egyéb





Essence Nail Art Stampy Polish fekete nyomdázólakk
Láthattátok, mostanában rengeteget körömnyomdázom, így nem meglepő, hogy ebből is elhasználtam egyet. Jól pigmentált, tökéletesen lehet vele nyomdázni, a többi ilyen célú lakkal szemben szuperolcsó! Azt sajnálom csupán, hogy nem lehet több színben kapni, mert akkor tuti nem keresnék más alternatívát.
Nagyon szeretem, mostanában pedig a mindennapjaim része, ezért időben gondoskodtam az utánpótlásról.

Essence Better Than Gel Nails magasfényű fedőlakk
A kedvenc fedőlakkom, már nem is számolom hányadikat használom! Bár van ennél jobb, de mivel majdnem minden nap lakkozok, nagyfogyasztónak számítok, így jobb szeretem a kissé olcsóbb megoldásokat. Nagyon szeretem, hogy csodaszép fényt ad a körmömnek, nem maszatolja el a nyomdázást, viszont tényleg gyorsan szárítja meg az alá kent rétegeket. Sajnos hajlamos az üvegcse vége felé kissé besűrűsödni, de egyszerű körömlakkhígítóval lehet rajta segíteni.
Újravettem, már lassan az utódja is elfogy :)

Isana mandulás körömlakklemosó
Ebből is elhasználok havonta egyet! Bár régebben inkább a fodrászkellékes körömlakklemosókra esküdtem, amióta kipróbáltam ezt, nem isi vásároltam másikat. Nagyon bevált, hatékonyan eltávolítja a körömlakkot. A szaga sem rossz, bár ez nyilván eléggé szubjektív. Annak ellenére, hogy van benne aceton, nem bántja a géllakkot a körmömön.


Ez a hónap talán nem olyan kiemelkedő az elfogyasztott flakonok mennyisége szempontjából, de végigtekintve a termékeket elmondhatom, hogy elégedett vagyok. Egyrészt mert tényleg nem halmozom a nem használt termékeket a fürdőszobában (bár ez természetesen az alapos utánjárás egyik következménye is), másrészt pedig azért, mert egyre több olyan termék van, amely bevált, ezért nem kísérletezgetek tovább, hanem újravásárolom.


Ti miket használtatok el júliusban? Vannak olyan termékek, amelyeket hónapról hónapra folyamatosan újravásároltok?

5 megjegyzés:

  1. Szép adag :) Nem tudom velem mi van, de iszonyat lassan fogynak nálam a termékek, miota újra tusfurdoket használok (április), talán csak egy flakon fogyott el, most tartok a második felénél, plusz van még egy megkezdett a munkahelyemen...Nem tudom milyen sampont használsz, de korábban nekem is az volt a problémám, hogy hamar zsirosodtak a hajtöveim, azonban kb február/március ota a La roche posay Kerium érzékeny fejbőrre valo samponját használom és már ott tartok, hogy a heti 3-4 hajmosást felváltotta a heti két hajmosás, de állitom, ha nem lennének az edzések, akkor a heti egy hajmosás is elég lenne. nagyon szépen rendbe tette a hajam, sajnos nem olcso, de nekem sokaig elég, pedig Anyával ketten használjuk :) (bocsi az ékezetek hiányossága miatt, de kezdi feladni a harcot a laptopom :()

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, lehet hogy én használok mindenből kicsit többet az átlagnál!
      Amúgy is szeretek sokat kenekedni, ráadásul nem is spórolok a mennyiséggel :)
      Köszi a sampon tippet! Hát lehet, hogy kicsit eltúloztam ezt a gyorsan zsírosodik a hajam dolgot, mert heti kettőnél többször azért nem kell hajat mosnom, csak hosszú hajnál ezt is nyűgnek érzem :)
      Azért majd utána olvasok ennek a samponnak! :)

      Törlés
  2. A JimJams pórustisztító tapaszt hol lehet beszerezni ? Drogériában is kapható? Sok pórustisztító tapasszal próbálkoztam, de eddig sajnos nem nagy sikerrel :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a Rossmannban veszem ezt a tapaszt!
      Hozzáteszem, hogy ez sem tökéletes, de az én orromról ez távolította el eddig a legtöbb mitesszert azok közül, amit próbáltam.

      Törlés
  3. Jól összegyűltek az üres flakonok :) Nem semmi, hogy egy Isana lemosó elfogy havonta, nekem azért bírja pár hónapig, bár a glitteres lakkok fóliás lemosásakor elég sok elfogy.
    A fedőlakk engem nagyon idegesített, az ecset, meg hogy nem látom, mennyi van benne, végül a kukában végezte, nem hígítgattam. Persze lehet, csak az én körmeimre nem volt jó, de a Moyra jobban bírja nálam.
    A babás termékeket én is szoktam használni, szeretem őket, kímélőek, a gyerekek miatt mindig van itthon fürdető, természetesen Babylove.
    A Bioderma víz nekem nagyon bejött, nem tudom, mi van benne, de miután reggel és este is letörlöm vele az arcomat, radikálisan csökkent a ragyák száma. Először fölöslegesnek tartottam a reggeli letörlést, de mióta bevezettem, az eredmény szemmel látható.

    VálaszTörlés