2014. július 17., csütörtök

Avon Brights szemceruzák



Nagyon régen volt már sminkkel kapcsolatos bejegyzés a blogon (Shame on me!), bár ez nem azt jelenti, hogy nem sminkelek, vagy nem vásárolok új sminktermékeket időnként! Ezért most nem voltam rest és lefotóztam Nektek az új szemceruzáimat, az Avon Brights élénk színű termékeit. 






Idén igen divatosak a színes szemsminkek: élénk színű alsó vagy felső kontúrral díszítjük a szemünket - ez a hóbort pedig engem is elért. Régebben kifejezetten idegenkedtem a kék vagy zöld színű szemsminktől, azonban szép lassan mégis beszivárogtak a nyári mindennapjaimba. Minden a türkizzel kezdődött, majd jött a világoskék is, így nem meglepő, hogy ezeket a színeket rendeltem meg az Avontól legutóbbi rendelésem során. Azaz a Turquoise burst és az Aqua shock árnyalatok kerültek hozzám. 


Bal: Turquoise burst, jobb: Aqua shock

A fenti képen a színminták egy húzással készültek. Szerintem a ceruzák nagyon szépen, erősen pigmentáltak, mindemellett roppant tartósak, a felkenés után gyorsan kell dolgozni, ha javítani akarunk rajta, lemosáshoz pedig ápoló hatású, finom olaj vált be leginkább (pl mandulaolaj). Ami számomra pozitívum, hogy az anyaguk puhák, így nem kell húzni a szemkörnyéki bőrt a színezés közben. 
Bár jobb szeretem a hegyezős ceruzákat, mivel azok általában puhábbak és könnyebb használnom őket, ez a termék kivételnek tűnik. 

A türkiz szín egy matt kékes-zöld szín, a kék viszont jóval fényesebb, világosabb árnyalat - nem tudnék választani közülük, általában inkább felváltva használom őket. 




Összesen hat árnyalatban kaphatók a katalógusban, a 0,28 g-os kiszerelésben (ha mond ez valakinek valamit). Eredeti ára 1.359 Ft (ezt ezúttal is sokallom), jelenleg 949 Ft-ért rendelhető (ez már jobban hangzik!).


Nekem nagyon bevált ez a két szemceruza, bár a véleményeket olvasva sikerült a két, legjobban szuperáló színt kiválasztanom :)


Ti szeretitek a színes szemceruzákat?

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szép a színük, bár szemceruzák terén én inkább a feketét és barnát preferálom. Mondjuk ki tudja, lehet lesz egy kattanásom és kipróbálok színeseket is :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régen nálam is csak barna szemceruza jöhetett szóba! :)
      Most pedig nem is emlékszem mikor vettem elő utoljára....

      Törlés
  2. Már 10 éve is a trend előtt jártam :) igaz, akkor még csak felső szempillatőbe szoktam olívazöld vonalat húzni mindennapokra, máskor meg alul-felül+barnát még felül, pont azért, mert a barna unalmas volt. Mivel szemüveges vagyok, nem annyira nem feltűnő az erősebb szemsmink. Én is a zöldet választottam volna. Jó tapasztalataim vannak az Avon kitekerős szemkontúrjaival kapcsolatban, de már régen vettem tőlük bármit is, egyelőre fogyasztom, ami otthon van, az is tekintélyes mennyiség :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez ismerős, nekem is álló nap sminkelnem kellene, hogy elfogyjon minden, de mégis, kell néha újdonság :)
      Én régen nagyon nem szerettem a tekerős szemceruzáikat, nekem azok állagra túl kemények voltak, ennek viszont bevált a textúrája, könnyen fel tudom vinni a szempillatövekbe

      Törlés
  3. Érdekes, nekem valahogy nem olyan jók, bár az is lehet, hogy annyira régi már, hogy megkeményedett. Van pár színes avon szemceruzám, de ezeket a csavarosakat pont emiatt nem szeretem,mert nekem túl kemény. Bár mondom...lehet, hogy régiek és ez jelentené azt, hogy már nem jók? Ebben az esetben viszont nem annyira jött be, mert alig használtam, így nem érte meg. Igazn van tőlük gél állagú szemceruzám is, amit szintén ritkán használok, de az még évek után is szuperül kenhető... szóval nem tudom :/ De a színük mindenesetre nagyon szép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A régi ceruzákat én sem szerettem, azok nekem is kemények voltak, amim korábban volt, túl is adtak rajtuk, annyira nem szerettem őket!
      Úgy tűnik, hogy ez a Brights kiadás valahogy jobban sikerült az Avonnak, sokkal könnyebben kezelhetőek, mint a régi fajták.
      Az biztos, hogy a SuperShock ceruzák az Avon legjobbjai, kár hogy abba a családba idén nyáron ne hoztak új színeket! :)

      Törlés
  4. Mindkettőnek csodás a színe :)

    VálaszTörlés