2014. február 28., péntek

Februári szerzemények



Úgy éreztem, ebben a hónapban nem vásároltam olyan sok dolgot, bár ez nem azt jelenti, hogy ez egy üres bejegyzés lesz - sőt a végére kiderül, hogy dehogynem  :-) 
Próbálok minél átgondoltabban, megfontoltabban vásárolni, főleg a sminktermékek és körömlakkok terén, hiszen olyan sok cuccom van, nincs értelme még egy, a többihez hasonló dolgot vásárolni (ráadásul erősen gondolkodom a Naked3 paletta megvásárlásán, ami azonban elég borsos árú termék ahhoz, hogy az ember visszafogja a költekezéseit).




New Yorker
Kezdjük a ruhákkal, mert emlékeim szerint időrendi sorrendben is ez volt az első zsákmány. A leárazások utolsó hullámait meglovagolandó mentem be a New Yorkerbe, ahol persze a szemem nemcsak az akciós ruhákon állapodott meg. A munkahelyemre szeretek csinosan, inkább elegánsan mint sportosan öltözködni és úgy éreztem, szükségem van néhány új, színes ingre. Így két részletben három inget újítottam be. Először egy feketét (amikor fehér blúzért indultam), majd egy rózsaszínt, végül pedig egy barnát is. 





Mivel a rózsaszín blúz igen átlátszó, kellett alá egy kis trikó is, így vettem mellé egy ugyanolyan színűt.



Vicces, hogy amikor felsőket indulok vásárolni, csupa csinos szoknya kerül az utamba, pedig abból van már nem kevés. Ez a kötött szoknya is így került az utamba, de végül mégiscsak hagytam magam elcsábítani. Egyébként ehhez a szoknyához készült ez a manikűr.




Orsay
Ezt a két darabot még januárban vásároltam, de akkor nem mutattam, így most gyorsan lefotóztam. Az első egy egyszerű fekete garbó. Szeretem a garbókat, de ilyen vékonyabb anyagból készült darab mostanában nem volt a szekrényemben. Piros ékszerrel, piros csizmával és piros körmökkel szuperül feldíszítettem ezt az egyszerű ruhadarabot (ami a vállfán igen nagynak és bőnek tűnik, de nem az!)



A másik Orsay darabom pedig ez a tavaszi fekete-fehér ruha, ami már az új kollekció része, de nem tudtam otthagyni. Bár az ilyen darabok vásárlása után mindig otthon mélázok el azon, hogy vajon ezt most a fehér vagy a fekete ruhákkal mossam együtt, illetve hogy miért nem tudok egyszínű ruhákat vásárolni, de ez legyen a legnagyobb bajom! :-)




Cipő



Már régóta szerettem volna egy egyszerű, csinos fekete cipőt, így nagyon megörültem, amikor a CCC kirakatában megpillantottam. Kosztümhöz is tökéletes, néha kell ilyen egyszerűbb cipő is. Azóta agyalok viszont, hogy megvegyem-e pirosban is :-)


Born Pretty Store



Kicsit félve, de kihasználtam a január eleji akciót a BPS-nál. Körömnyomda lemezeket és lakkokat rendeltem, szerencsére ezek most nem vesztek el út közben. Sajnos a tapasztalatom vegyes a termékekkel: a lemezeken található minták közül nem mindegyiket tudom kihasználni, néhányukat egyszerűen nem tudom felvenni a párnával. Ráadásul a lakkok sem muzsikálnak olya jól, mint reméltem, így most kicsit elment a kedvem a BPS kínálatától. 


Németországi zsákmány



Hosszú listával mentem Bonnba, felírtam több olyan terméket, amelyek nálunk nem kaphatóak, de reménykedtem, hogy a repülőtéren vagy a városban sikerül megkaparintanom őket. Sajnos a megbeszélésem elhúzódott, így nagyon kevés időm maradt a vásárlásra, ráadásul nem is nagyon találtam meg a kiszemelt termékeket. 
Végül egy Ebelin satírozó ecset jött velem haza. Már régóta szerettem volna néhányat az új ecseteikből, de nálunk nem kaphatóak. Ott állva a bőség zavarában viszont igen nehéz volt választani: a kinézett alapozóecset személyesen már nem tetszett, ráadásul annyi ecsetem érkezett az elmúlt hónapokban, hogy nem is éreztem szükségét többnek, így csak ezt hoztam haza. 
A P2 termékekre kíváncsi voltam nagyon, de a polc előtt állva úgy éreztem, hogy ilyenem is van, meg olyanom is van… Körömlakkot szerettem volna leginkább, de nem láttam olyan színt a polcokon, amire azt mondhattam volna, hogy ilyen színem még nincs. Így kihagytam őket és inkább egy mozaik pirosítót (vagy inkább bronzosítót) hoztam el, amit akár szemfestékként is használhatok. 
No de hogy mégse jöjjek el körmös cucc nélkül, az akciós kosárkában találtam a Catrice Celtic rózsaszín körömdíszítő pelyheket, így gyorsan lecsaptam rá.
Összességében tehát alig vásároltam valamit, amit egy kicsit bánok, másrészt viszont örülök, hogy nem vettem felesleges dolgokat (néha igen nehéz megállni). Az új Essence és Catrice termékeket láttam ugyan kint, de úgy voltam vele, hogy azokat itthon is meg tudom majd venni, azokkal nem terhelem az úgyis túl nehéz poggyászomat. 


Új Catrice termékek



A hétvégén bosszankodtam egy sort, hogy még mindig nem tették ki nálunk a Rossmannban az új termékeket. A hét elején azonban csavarogtunk és betértünk a hozzánk legközelebb lévő (ajkai) Müllerbe és itt már szerencsére találtam néhány újdonságot. A leginkább a szemöldökemelő ceruzára voltam kíváncsi (Lift Me Up, Scotty!), így azonnal a kosaramba került. Valamint engem is megfogott az új duokróm lakk, a Berry Potter & Pumbledore, azt is haza kellett hoznom. Mono szemhéjpúdert nem terveztem vásárolni, de amikor több blogon is olvastam, hogy a New in Brown szín egy nagyon szép rózsaszínes barna, egyből késztetést éreztem, hogy megvegyem, így végül ő is hazajött velem (és még a fotózásig sem bírtam, ki kellett próbálnom). Ugyan más termékeket is kinéztem, de önmérsékletet gyakoroltam és úgy döntöttem, hogy a többi kinézett termékkel kapcsolatban megvárom a véleményeket. 


MakeUp Plaza



Január óta vacilláltam, hogy megrendeljem-e a Garden of Eden palettát. Az egyik pillanatban azon voltam, hogy naná! A másik pillanatban viszont elbizonytalanodtam, hogy kell-e nekem ennyi zöld. Nézegettem a teszteket, az egyik áradozott a palettáról, a másik kevésbé… Végül úgy döntöttem, hogy mivel az eddigi palettákkal is nagyon meg vagyok elégedve, ráadásul a színek több mint fele igenis tetszik, teszek vele egy próbát. 
Sajnos a kívánságlistás Sleek pirosító nem volt raktáron, azt most nem rendeltem (bezzeg ma már tudnék választani …). A Pout Paintekre viszont igen kíváncsi lettem, így azokból rendeltem két színt (Milkshake és Pin Up), amiket így tudok keverni is (Jellemző egyébként, hogy mire megérkezett a csomagom, szép kis herpesz jelent meg a szám szélén, így még ezeket sem tudtam kipróbálni).


Ti mit vásároltatok ebben a hónapban?

5 megjegyzés:

  1. A Sleek palettával én is így voltam, hogy a zöldek miatt nem rendelem meg, pedig a többi szín nagyon tetszik. Egyelőre még ellenállok neki.
    Én is sokszor járok így, hogy veszek olyan ruhát, amiben több szín is van és mikor hazaérek és raknám be mosni, jön a kérdés, hogy na de mikkel rakjam be együtt. :D
    9-én #nobuymonth-ot hirdettem, meg is mutattam a blogon, hogy addig miket vettem a hónapban, mert úgy gondoltam, hogy később sem lesz több újdonságom. Ez nem így lett, bár a fogadalmamat nem szegtem meg(!) és továbbra is kitartok. Napokon belül felkerül a blogra, hogy mi vándorolt még hozzám a hónapban. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem szeretnék nobuymonth-t tartani :-)
      Persze figyelek arra, hogy ne vásároljak felesleges dolgokat és inkább olyasmit vegyek meg, ami kívánságlistás volt, hogy ne halmozódjanak a nem használt cuccok, de olyan jó kis örömforrás egy-egy újdonság :-D
      Neked viszont kitartást!

      Törlés
  2. A ruhák nagyon csinik, a körömlakkok gyönyörűek, a garden of eden paletta az én fantáziámat is izgatja, a pout paint pin upj-a nekem is megvan, de sajnos még nem volt lehetőségem használni...:/

    VálaszTörlés
  3. Szuper kis cuccokat vettél :)

    VálaszTörlés
  4. Imádom az ilyen magassarkú cipőket. A posztod óta eltelt pár hónap, de lehet be kellene ugranom a CCC-be. :)

    VálaszTörlés