2014. január 13., hétfő

Confession of a tanaholic, avagy egy szolifüggő vallomása



Sziasztok! PAncsi vagyok és 3 hónapja tiszta…
Korábban azonban súlyos szolárium- és napfüggő voltam.
Hogy kigyógyultam-e? Nem tudom, talán majd 30-40 év múlva mondhatom biztosan.

forrás


Mindez jónéhány éve kezdődött, miután munkába álltam és önálló keresetem lett, ráadásul nem messze az akkori lakásomtól működött (működik) egy késő estig nyitva tartó szolárium stúdió.

Alapjáraton fehér bőrű vagyok (vagy legalábbis úgy emlékszem), azonban nagyon nem szerettem a világos bőrömet, valahogy mindig olyan furán virítottam a képeken (főleg, amikor mellé még fekete ruhákat is hordtam), ráadásul sosem tudtam rendesen lebarnulni a napon, csak pirultam. Amikor elkezdtem szoláriumba járni - eleinte természetesen csak mértékkel – nagyon örültem, hogy végre a napon én is barnulok kicsit, nem csak pirossá váltam, mint korábban. Akkoriban tényleg nem vittem túlzásba, figyeltem a bőrömre, épp csak kicsit voltam barna, nem az a tipikus szolicsaj voltam.

Aztán szép lassan elkezdtem túlzásba esni. Egy időben azért is jártam gyakran, mert észrevettem, hogy az ekcémás bőröm sokkal szebb szolizás után. Hiába kentem a szteroidos krémekkel, a legjobb hatással a szolárium volt rá. Majd jöttek a téli hosszú munkanapok, amikor nagyon jól esett este hazafelé beugrani a szoláriumba egy kis „melegségért” és műbarnaságért. Nyáron pedig a legnagyobb hajtásban nem volt időm friss levegőn lenni (no igen, ha nyáron is este 7-8-kor mész haza a munkából), sem napozni, strandolni, ezért ismét a szoláriumban volt a nyári szín megszerzésének lehetősége. 

No és mindemellett élveztem a bókokat, hogy milyen szép barna vagyok. Azt a fülem már nem akarta meghallani, amikor azért szólt a családom, a barátom, hogy már túl barna vagy, ne napozz annyit… 

forrás


A mostani Emberem is sokat piszkált anno, hogy ne menjek már annyit szolizni, mert később csúnya lesz a bőröm, nyáron pedig ne napozzak olyan sokat. Ő már eléggé határozott volt a véleménynyilvánításban, de sokáig ez sem tántorított el. Volt, hogy addig süttettem magam az erkélyünkön, míg haza nem ért, akkor pedig lopva besettenkedtem a lakásba, mint aki nem is napozott, vagy épp letagadtam, hogy á, én nem is voltam mostanában szoláriumban. 

A bőrömre mindemellett azért próbáltam vigyázni, hisz nem vagyok tudatlan, tudtam én is, hogy ez azért nem a legjobb a bőrnek: mániákusan hidratáltam, bőrvédő vitamint szedtem, rendszeresen jártam bőrgyógyászhoz megnézetni az anyajegyeimet. 

Aki még nem szenvedett valamilyen függőségben, az nem is tudja milyen ez. Volt olyan, hogy ha egy-két hétig nem tudtam eljutni szoláriumba, már rettentően falfehérnek láttam magam (pedig ennyi idő alatt tényleg nem fehéredik ki senki), és ha tükörbe néztem, sosem láttam magam túl barnának. Sokszor olvasok olyan cikkeket, amikor kicsit lenézően beszélnek a lebarnult nőkről, hogy mennyi eszük van, hogy nem vigyáznak a bőrükre és ilyenkor néha nyiladozik a bicska a zsebemben. Mert attól, hogy valaki szoláriumba jár, még nem hülye! Máshogy látja a dolgokat, néha nem is túl reálisa, az tény. De nem célravezető, ha az értelmi képességeire célozgatnak egy barnulni vágyó nőnek (főleg akkor nem, ha az ítélkező maga pedig más függőségtől nem tud szabadulni – ha pedig az volt, akkor még inkább tudhatja, hogy milyen is a függőség). 

No de hogy mégis mi a tanulság? Az, hogy sajnos erről ugyanúgy nem könnyű leszokni, mint más szenvedélybetegségről. Amíg a leszokás külső kényszer hatására történik vagy történne, nem lesz hatékony. Szegény Emberem vagy a családom hiába piszkált, hogy nem jó, túl barna vagyok – csak tagadtam, hogy nem, nekem ettől nem lesz bajom és nem vagyok túl barna.

Aztán nyár végén valami lassan elkezdett változni bennem: megláttam, hogy a barna bőröm valóban nagyon elüt a természetes szőke hajamtól. Megláttam, hogy a cuki szeplőnek gondolt valamik az arcomon inkább pigmentfoltok már. Belegondoltam, hogy azok az apró kis ráncok, amik a szemem körül vannak mosolygáskor, talán nem is csak a mosolygásnak köszönhetőek, mint ahogy a homlokom ráncai sem csak a homlokráncolásnak (bár tény, hogy ezt nem tudhatom). Elgondolkodtam, hogy a bőröm talán nem is annyira vízhiányos, közrejátszik a nap szárító hatása is. Egy rendezvényen láttam egy csajt: túl barna volt, túl (sárga) szőke, túl rövid ruhában...  Az a fajta, akit a köznyelv pirított r*c-nak hív
Nem tetszett... Azonban elgondolkodtam, tán nem errefelé haladok én is?

forrás

Elkezdtem ritkítani a napozásokat, szolárium-látogatásokat. Majd a szemem elé keveredett egy cikk a kémiai hámlasztásról. Először elhessegettem magamtól a gondolatot, hogy ez nem való nekem, mert nem lehet mellette napozni, én pedig azt nem bírom ki. Néhány hét múlva újra olvastam a kémiai hámlasztásról és annak hatékonyságáról, ami még jobban elgondolkodtatott. Elkezdtem olvasgatni a Krémmániás véleményeket a kémiai hámlasztókról, majd még többet olvastam róluk. A fordulónap a születésnapom volt. Az ember a születésnapja környékén amúgy is mérleget készít, mit ért el, mik a céljai, merre tart. Elgondolkodtam, hogy a bőrömet illetően talán nem a legjobb irányba tartok, talán újítani kell valamit. Épp akkor járt le a szolárium bérletem, ezért elhatároztam, hogy nem dobom ki, az utolsó zsetonokat még elfogyasztom, majd megpróbálom, milyen nélküle. Vicces volt, de szinte hallottam a fanfárok hangját, amikor a bérletem lejárta után kisétáltam a szolárium stúdióból. Büszkén lépkedtem, hogy én most bizony sokáig nem fogok jönni (akkor még nem tudtam úgy felfogni, hogy soha többé). Az Emberkémnek is meséltem büszkén, hogy mit ötöltem ki (semmi szolárium, ellenben kémiai hámlasztás), de ő ismerve engem csak halkan mondta, hogy hajrá. És valóban, szép lassan eltűnt az életemből, immár három hónapja. 

Eleinte féltem, hogy nagyon ki fogok fehéredni, de úgy tűnik, ennyi idő után sem fehéredett vissza annyira, mint amennyire emlékeim szerint fehér volt (vagy nem is voltam annyira fehér). Persze időnként most is azt látom, hogy úristen, de fehér vagyok - majd meglátom a valós színt, hogy a hófehértől bizony ez messze van. 
Egyik pillanatban irigykedve hallgatom, amikor egy ismerősömet dicsérik, hogy de szép barna vagy, szoliban voltál? Aztán próbálom rendezni magamban az érzéseket, hogy sebaj, én viszont vigyázok a bőrömre.
Elkezdtem a kémiai hámlasztást, a bőröm puha és egészséges. Megvettem életem első fényvédős arckrémét - korábban soha nem volt ilyesmim, hisz akkor hogy barnultam volna? 
Sajnos azonban a bőröm világosodásával egyre jobban látszanak a pigmentfoltok, amelyeket a sok-sok napozásnak köszönhetek. Próbálok ellenük harcolni - mintha már halványodnának, de azért még elég markánsak, legalábbis én látom őket (mások szerencsére nem annyira).

Hogy visszaszokom-e? Nem tudhatom. Bízom benne, hogy sikerül kitartanom és nem.
Ahogy elkezdtem tudatosabban foglalkozni a bőrápolással, egyre több bőrápolással foglalkozó könyvet olvasni, döbbenten látom, hogy szinte mindenhol a napsütést határozzák meg a bőröregedés legfőbb okozójának. Ilyenkor elborzadok, hogy én pedig mennyi kárnak tettem ki a bőröm. Viszont ismerem magam, tudom, hogy kellett mindez a tapasztalat ahhoz, hogy mindenféle külső kényszertől mentesen, meghozzam a saját döntésem. A mai eszemmel már természetesen nem napoznék/szoláriumoznék annyit. 

Megbékéltem-e a fehér(ebb) bőrrel? Nos, továbbra is a szép, napbarnított bőr tetszik, de már nem mindenáron. Most télen könnyebb a helyzet, de az igazi kihívás a tavasz és a nyár beköszöntével jön, amikor szokásosan (nagyon) barna szoktam lenni. Nem fogok megfelelő napvédelem napozni, ez biztos (sőt, kifejezetten napozni, napon feküdni sem szándékozom). Viszont nem maradok távol a strandtól, a kinti szabadidős tevékenységektől sem - de természetesen ilyenkor is vigyázok majd a bőrömre. 
Ha már tavaly óta kitartottam, tovább kell mennem ezen az úton.


Nos, ha valaki végigolvasta az irományom, megérdemel egy hatalmas (mezei) piros pontot és köszönöm neki!


Nektek van/volt valamilyen függőségetek? Hogy győztétek le?

16 megjegyzés:

  1. fuuu mintha magamat olvastam volna.anno én is szolifüggő voltam,imádtam,hogy meleg volt meg tökre jó színem volt.
    mindaddig amig foltos nem lett a karom.Na akkor leszoktam róla.

    VálaszTörlés
  2. De örülök, hogy végig olvastam ezt a jó kis posztot, és írtóra büszke vagyok magamra, hogy nem szolizom. Én vagyok a legfehérebb ember szerintem a világon. Sokan albinónak neveznek, de már nem bánom. Hiába napozom, rajtam az sem segít. Egyszerüen vagy leég a bôröm, vagy nagyon hamar lekopik az a pici barnaság is, amit nyáron sikerül elérnem. Volt már, hogy tengerparti nyaralás után kérdezték meg, hogy én még nem voltam a napon? Akkor zavart, de mostmár elfogadom.

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok az akaraterődhöz! :) Igazából én is nagyon fehér vagyok és barmira tudom irigyelni a szépen lebarnult (szolizott) lányokat, főleg, hogy én nyáron sem barnulok, csak égek... Pont mostanában gondolkodtam, hogy el kéne mennem 2-3 alkalommal, de a posztod most visszatartó erő. :) Habár sohasem estem túlzásba, de más függőségem van nekem is. :( Csak, hogy a körömrágást említsem... :(

    VálaszTörlés
  4. Le a kalappal Pancsi, nagyon büszke lehetsz magadra! Amúgy hallottam erről én is, hogy rá lehet szokni, de valahogy sose értettem miért, most se igazán, de tudom milyen függeni valamitől, tehát átérzem a helyzeted. Mondjuk abban a helyzetben vagyok hogy alapvetően nekem nem tetszik a barna bőr, a szolis barna meg végképp mert természetellenes, de magamon. Másokon szeretem a szép egyenletes barna bőrt. Írtad annak idején hogy elvégezted te is az agykontroll tanfolyamot, nem tudom próbáltad -e erre a szolizásra alkalmazni, de ha "elképzelsz" dolgokat, akkor egy idő után szerintem máshogy fogod látni magad. Sok sikert kívánok a továbbiakban, és csak így tovább!!

    VálaszTörlés
  5. Érdekes volt olvasni, főleg mivel én még soha nem próbáltam ki a szoláriumot :))) Egy időben sokat cikiztek a fehér bőröm miatt, de ez csak olaj volt a tűzre, hogy "csakazértse" akarjak barna lenni. "Pukkadjon meg akinek nem tetszik" felkiáltással ezután még vastagabban kentem a napkrémet. :D

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a piros pontot! :-) Örülök, hogy elhatároztad ezt, tényleg vigyázni kell ezzel, hajrá, PAncsi! :-)

    VálaszTörlés
  7. Anyukám unokatestvére bőrgyógyász, így amikor tinikoromban elkezdett zavarni a hófehér bőröm is szolizni akartam menni, ő mutatott pár fotót a szolárium hatásairól hosszú távon. El is ment tőle a kedvem örökre. :)

    Örülök, hogy leírtad ezt, szerintem a legnehezebb dolog egy blogger életében a hibáiról, függőségeiről, lelki gondjairól beszélni. Én ismerek több lányt is, akik nem hajlandóak beismerni, hogy problémájuk van ilyen téren. Emlékszem egyszer összefutottam az egyikkel, konkrétan úgy nézett ki, mint egy odakozmált grillhús és nem értette, hogy az emberek miért bámulják és mutogatnak rá. Ebből látszik, hogy a tanorexiások nem látják tisztán magukat, mint ahogy azok sem akik valamilyen más függőségben szenvednek, legyen az a súlyuk, póthaj vagy épp műköröm-függőség, mert ilyenek is vannak. De ahogy írtad ezt a környezet nyomására nem lehet megváltoztatni, csak ha az illető észbe kap.

    Örülök, hogy te a javulás útjára léptél. Szerintem sokkal szebb mindenkinek a természetes bőrszíne, nyilván nem véletlenül olyan amilyen. :)

    Drukkolok, hogy ki tudj tartani, főleg tavasszal és nyáron. :)

    VálaszTörlés
  8. Végigolvastam! :D
    Hatalmas pacsi Neked, nagyon ügyes vagy hogy saját magad jöttél rá ezekre és esett le fokozatosan hogy ez márpedig a Te bőröd, senki másé és Te magad vagy érte a felelős. Kis öngyógyító! :)))
    Én nagyon szorítok hogy a tudatosság lebegjen a szemed előtt és ne terelje el a figyelmedet 1-1 hirtelen felindulás vagy hóbort, ügyi leszel! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  9. Gratu a kitartásodhoz és jó, hogy megírtad, mert így sokaknak adhatsz ezzel erőt és kitartást! :) Én is fehér bőrű vagyok, de már megbékéltem vele és bánom, hogy régen annyira nemtörődöm voltam a napon és mindig hisztiztem a kalap és hasonlók miatt, amit anyukám rám akart adni. Szerencsére soha nem mentem szoláriumba, túl sok elrettentő dolgot olvastam róla.

    VálaszTörlés
  10. Első körben gratulálok, és drukkolok, hogy ki is tarts továbbra is :]
    Én a szolival és a napozással sosem voltam túl jóban, bár ez annyiból nem jó, hogy mint már tudjuk, eleve a meleget nem nagyon bírom, szoliban pedig talán 4× voltam életemben, és egyszerűen nem bírtam az "égett" szagomat... :D Szóval ez nálam kimaradt, bár sosem égtem le attól függetlenül, hogy világos a bőröm.
    A függőségek meg... Inkább nem sorolom :P

    VálaszTörlés
  11. Először is gratulálok, hogy már tiszta vagy!
    Nekem a minap került a kezembe egy nagyon régi kozmetikai jogszabály és ott arról írtak (már 10 éve), hogy elég 20 alkalom a szoliban és a bőrnek k.o. hosszútávon.

    Szóval sok sikert és ne add fel!! :)

    VálaszTörlés
  12. Nem sokszor szoktam hozzászólást írni, sőt, ha látom, hogy ilyen hosszú szöveg van, elrakom későbbre, hogy majd elolvasom... De valamiért most nem tettem így, és rögtön elolvastam.
    Szeretnék gratulálni neked, mert szerintem ahhoz kell a legnagyobb erő, hogy felismerd a problémát és tudj változtatni. Teljesen mindegy, hogy milyen függőségről van szó, nagyon nehéz szerintem változtatni, és külső kényszer hatására nem megy. Remélem, hogy sikerül "kitartanod" az elhatározásod mellett.
    Nekem is elég fehér bőröm van, ráadásul nagyon szeplős is. :( Ennek ellenére volt egy időszak, amikor én is szoliztam. Túlzásba nem estem,mert beláttam, hogy soha nem leszek barna. Mikor a szalagavatómra készültem, minden héten mentem szoliba, volt hogy kétszer is. Amikor felvettem a gyönyörű fehér ruhámat, mégis megkaptam, hogy elmehettem volna szoliba... Hát finoman szólva is nagyon rosszul esett, pedig én igenis láttam a változást! A szeplőimet pedig sajnos még jobban előhozta, már a vállam és a karom is szeplős. :(

    VálaszTörlés
  13. régebben én is vágytam rá, hogy szép barna legyek, mert én mindig csak leégtem a napon. addig soha nem jutottam, hogy szolizni járjak, de inkább csak lustaságból, életemben csak párszor voltam összesen. viszont az évek során megbarátkoztam vele, hogy ilyen a bőröm és bár nem vagyok falfehér, de az ismerőseimhez képest általában mégis fakó vagyok :)
    de más dolog vigasztal. lehet hogyha barnább lenne a bőröm, akkor rengeteg csodaszép szemhéjpúderemet nem tudnám használni, mert túl világosak lennének a bőrszínemhez :D azokról pedig nem szívesen mondok le... :)

    VálaszTörlés
  14. Gratulálok a kitartáshoz! :)
    Én imádok napozni, volt olyan nyár, amikor szerintem minden nap feküdtem kint a napon. Most, hogy elkezdtem dolgozni, a napozások száma nagyon megcsappant (sajnos vagy szerencsére).
    Azért is imádom magam a napon süttetni, mert én kifekszem 20 percre, és már meglátszik a bikini vonala rajtam. Nyaralás után, amikor egy hétig csak annyi dolgom van, hogy a napon feküdjek úgy szoktam hazajönni, mint egy feka. :D
    Pár éve viszont már figyelek arra, hogy ne a kritikus időben napozzak és használjak naptejet. (Biztos a korral jár...) Én mindig azt szoktam mondani, hogy nem iszok, nem cigizek, valami káros szenvedély viszont nekem is kell...
    Annak viszont nagyon örülök, hogy szolizni nem járok, az én szenvedélyem csak nyárra korlátozódik. Jó egy évben talán 3-4-szer elmegyek szoliba, nyár előtt tavasszal vagy 2 alkalommal, amikor már nem bírom, hogy még mindig nincs nap, meg ősszel/télen, amikor azt nem bírom, hogy már nincs... :D
    Nagy szerencsém, hogy én télen sem fakulok ki, még most is látszik a bikim vonala. :D Úgyhogy télen sem szoktam kétségbe esni ennek hála. Télen sokszor kérdezik meg, hogy én szoliba járok, hogy ilyen jó színem van? Pedig szerintem annyira nem vagyok barna, legalábbis a nyári állapothoz képest. :D Nyáron a munkhelyemen úgy hívott az egyik kolléganőm, hogy "Feketeláb" annyira barna volt a lábam. :D

    VálaszTörlés
  15. Nagyon aktuális nálam a dolog, ugyanis imádok napozni és barna lenni, pedig alapjáraton nagyon fehér bőröm van. Az utóbbi 3 évben nyáron viszont szinte minden nap napoztam, így megtudtam, milyen is barnának lenni. Aztán tavaly nyáron kipróbáltam a szolit, összesen talán ha háromszor voltam. Viszont mára már annyira kifakultam, hogy elhatároztam, márpedig csak meglátogatom én megint azt a szoláriumot! Ez volt pénteken, és már azzal a pár perccel is árnyalatnyival sötétebb vagyok és elégedett :) Tervezem még, hogy megyek - de mindenképp ritkán, hiszen szerintem télen már az a kirívó, ha túl sötét vagy.
    Viszont neked gratulálok a dologhoz, ez tényleg lehet függőség. Ismerősömnek is mikor irigykedve mondom, milyen barna, fújtat egyet, hogy dehogy! Pedig én nyáron nem szoktam annyira barna lenni :D én egyébként az anorexiához tudnám hasonlítani, hogy még mindig fehérnek látja magát az ember, holott.. szóval kitartást neked! :))

    VálaszTörlés
  16. Heti 1x vagy 2hetente 1x vagy 3hetente 1x elmegyek 6 percre. Szerencsére ez még nem vészes nálam-szerintem-és nem is szeretnék függő lenni. Gratulálok neked is, mert ehhez tényleg akaraterő kellett. Az egyik közvetlen munkatársam minden héten 21-28 percre megy. Megvannak ugyanazok a tünetek, mint amit te írtál (pl. kimarad 1 alkalom és már rosszul van, h fehér lesz, pedig dehogy lesz.) 25 éves és most szép, buknak rá a pasik, dicsérik, milyen szép barna. De amikor majd pigment foltos lesz, ráncos és mégcsak 30 éves, akkor majd elgondolkodik. Mindig mondja, hogy nem kevés kitartás és pénz kellett, hogy ilyen színű legyen a bőre, mert az lázadozott az erőszakos barnaság ellen, de szerintem már megadta magát. Sajnos hiába mondtuk neki, ebben nem hallgat másra. Na de pár év és neki is megjön az esze, csak nehogy későn legyen.

    VálaszTörlés