2013. december 7., szombat

Karácsonyi kívánságlista



Épp itt az ideje, hogy én is összeszedjem, mit is szeretnék kapni (vagy esetleg magamnak venni) karácsonyra. 





Meglett a piros csizma és mellé a piros kabát, a következő piros célpont egy pár szép piros bőrkesztyű :-)




BRTC C-vitaminos szérum




Először Ildinél olvastam róla, de akkor gazdaságossági okokból egy másik antioxidáns szérumot vettem meg. Viszont azóta is motoszkál az agyamban, mert annyi jót olvasok róla azóta is, ráadásul a nemrég megérkezett Skin Type Solution könyvben az én bőrtípusomra is ilyet ajánl a bőrgyógyász (antioxidáns, vagyis ráncmegelőző, emellett pigmentfolt halványító), így most megint úgy érzem, hogy erre nekem nagy "szükségem" van. Bár ha most meg is rendelem Koreából, már nem biztos, hogy ideér karácsonyra, de sebaj, januárban is nagyon fogok neki örülni :-)



Paula Begoun: The Original Beauty Bible könyv


Be kell valljam, mostanában nagyon sokat olvasok bőrápolás témában, mert be kellett látnom, hogy az utóbbi években nem csináltam mindent helyesen. Már megvan a Skin Type Solution, szinte minden nap bele-bele olvasgatok, a legújabb kiszemeltem pedig ez a könyv.



Plus White 5 Minute fogfehérítő készlet


Még egy, sajnos Magyarországon nem elérhető kívánság. A Krémmánián olvastam róla, azóta birizgálja a fantáziám. Sajnos a fogaim nem túl fehérek, a nálunk kapható fogfehérítő fogkrémek pedig nem igazán váltak be: vagy nem működtek, vagy flouridot tartalmaznak, amit az allergiám miatt nem ajánlott használnom. Valószínűleg ez sem fog már karácsonyig ideérni, mert az Egyesült Államokból kell megrendelni, de nem bánom, ha januárban ér ide és akkor fehéríti csak ki szépen a fogaimat. 


Maybelline Color Tattoo Beige

forrás


Ez a kívánságlista olyan darabja, ami valószínűleg még jódarabig csak álom marad, mivel sajnos nálunk beige színű Color Tattoo nem kapható. Ráadásul az E-bayen sem sikerült találnom megfelelő áron ilyen terméket, pedig már rászántam magam, hogy kicsit magasabb árért, de megrendelem külföldről, de majdnem 5 ezer Ft-ot mégsem adnék egyetlen kis tégelyért. Azért bízom benne, hogy előbb-utóbb sikerül beszereznem, mert az utóbbi időben szinte csak Color Tattoot használok a szemsminkek alapjaként és bombabiztosan a sminkjeim.


Sleek Oh-So-Special paletta és Rose Gold pirosító





Ezekkel valószínűleg én fogom "meglepni" magam, mert már elég régóta vágyódom utánuk :-)


Mi szerepel a Ti karácsonyi kívánságlistátokon?

20 megjegyzés:

  1. ha kell a color tattoo irj nekem.ha itt van nálunk olaszban megveszem neked és elküldöm amikor megyek haza.
    írj rám privit :) vagy facen...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű de aranyos vagy, köszönöm szépen!
      Írok is! :-)

      Törlés
  2. A Sleek-től a Rose Gold pirosító és a Vintage paletta a nagy kiszemelt, és hát már ugyan tudom h azt kapom, de ajjj.. nagyon várom. :D Azonkívül úgy nem igen van más kívánságom, de persze bárminek örülnék. :D Most ez volt csak a két nagy kívánság. :D Meg persze a párom, hogy itt töltse a téli szünetet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Vintage Paletta nálam már a polcon pihen, de Rose Gold pirosítóm még nincs, de szerintem hétvégén meg is rendelem - az Antique pirosítót nagyon szeretem :-)
      Remélem sikerül a pároddal együtt tölteni a téli szünetet! :-)

      Törlés
  3. Óóóóóó, piros kabátod is van :)? Én is szeretnék egyet, mert így télen nagyon hiányzik a piros kabim. Először a "buszos srácok" sem ismertek meg, amikor áttértem a téli kabátomra, nekik minden reggel én voltam az a csaj "aki mindig pirosban van" :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a Tescoban találtam egy szép piros szövetkabátot, lefotózom majd és megmutatom :-)
      Egyébként tényleg nagyon feltűnő tud lenni egy piros ruhadarab, ráadásul önbizalomnövelőnek is jó. Anno nekem azt mondták, hogy pirosban kell menni interjúzni - bevált! :-D

      Törlés
  4. Nagyon szép a kesztyű, nekem is jól jönne :-)

    VálaszTörlés
  5. A pirosító nálam is kívánságlistás :) Az Oh So Special pedig szerintem tökéletesen Neked való, nem is értem,hogyhogy nincs még a birtokodban :D Nekem nagy szerelem :) (Piros kabátra hajtok én is, mert a jelenlegi télikabátomba nem férek el, hálistennek Zalán szépen növekszik :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén, én sem értem, hogy miért nem vettem meg eddig az O-So-Specialt, de gyorsan pótolom ezt a felháborító mulasztást! :D
      Óh, ezek szerint kisfió lesz a babó? Nagyon szép neve lesz a legénynek! :-)

      Törlés
  6. A kesztyű nagyon tetszik, a paletta pedig nálam is kívánságlistás! :)
    xx

    www.stylelounge.me

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom a paletta mindenkinél nagy favorit! :-)

      Törlés
  7. Piros kesztyű lelőhely a Pécsi kesztyű. :) A palettának én is örülnék. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnéztem a webáruházukat, szép termékeik vannak, de mindenképp személyesen akarom majd megvenni, hogy fel tudjam próbálni.
      Úgy látom a palettának sokan örülnénk! :-)

      Törlés
  8. Ó azt a CT-t én is elfogadnám! :o :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan elgondolkodtam, hogy írok a magyarországi Maybelline-nek, hogy sokan szeretnénk, nem lehetne-e tenni valamit, hogy ide is behozzák :-)

      Törlés
  9. Ilyen piros kesztyűt láttam Veszprémben egyik nap. :)
    Azt nem tudom,hogy bőr-e és mennyibe kerül,mert nekem nincsen rá szükségem.
    A Hotel mögött a Bástyával majdnem szemben van egy mosoda és mellette nyílt egy turkáló vagy ajándékbolt.
    Itt nézd meg 90% ,hogy volt pirosban, fekete,szürke is volt meg talán még a kínaiban,piacon érdemes megnézni.
    Remélem tudtam segíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy, köszönöm a segítséget!
      A karácsony vásárban is láttam piros kesztyűket, csak még nem volt időm megállni megnézni - majd talán hétvégén :-)

      Törlés
    2. Ugyan nincs mit örülök,ha tudtam segíteni! :)
      Na látod én ott még nem is jártam,de majd már kellene,mert még pár ajándék nincsen meg.
      Ha látok megírom mennyibe kerül.
      Szép napot!

      Törlés
  10. Hmm.hát igen, a Rose Gold pirosító nekem is vágyaim netovábbja :D ... de szerencsére a Jézuskától már előre megkaptam karácsonyra a Sleek Face Form részeként az Oh So Special palettával együtt. :) Itt nagy az öröm, te is amint tudod, rendeld meg őket, és karácsonyra ott lesznek a fa alatt. :)

    VálaszTörlés