2013. december 31., kedd

2013 kedvencei



Az év végéhez közeledve mindenki szeret kicsit összesíteni, számot vetni, hogy is telt ez az év, azon kívül, hogy rettentő gyorsan :-D
A blog témájához kapcsolódóan most beszámolnék azokról a termékekről, amelyekért egész évben, vagy legalábbis megismerkedésünk óta rajongok, ilyen formában mutatnám meg Nektek a 2013-as év kedvenceit, PAncsi módra.


2013 utolsó szerzeményei



Néhány dolgot vásároltam még karácsony előtt és karácsony után, amit nem mutattam még Nektek. Összegyűjtöttem őket egy rövid bejegyzésbe, legyen ez a 2013-as év utolsó szerzeményes bejegyzése - jövőre pedig jöhetnek a tesztek :-)




2013. december 30., hétfő

Elfogyasztottam decemberben



Az év utolsó hónapjában sem szeretném kihagyni a szokásos bejegyzést a kiürült flakonokról és elfogyasztott termékekről. Nem vagyok babonás, de nem is szeretném az új évet sok-sok üres flakonnal kezdeni, így gyorsan átnéztem a kis táskát, amiben a kiürült dobozkákat gyűjtögettem és leírom röviden a véleményemet róluk.
Ebben a hónapban ismét szorgos kis hangya voltam, sok üres flakont gyűjtöttem, lássuk, miket!


2013. december 29., vasárnap

Manikűrvadász 6. forduló



Immár harmadik alkalommal veszek részt a Manikűrvadász játékban és úgy látom, hogy egyre többen érdeklődnek, egyre többen leszünk :-)
Aki esetleg nem ismerné: a játék lényege, hogy a jelentkező blogokat sorba állítva mindenki kap egy párt, akinek az oldaláról kiválaszt egy manikűrt és elkészíti azt. Az én párom ezúttal egy számomra eddig ismeretlen blog, a Mazsola Világ lett.




2013. december 26., csütörtök

Mit kaptam karácsonyra?



Úgy látom, szeretitek a zsákmányos bejegyzéseket, így nem kérdés, megmutatom miket is kaptam idén a Jézuskától, vagy más jótevőtől (esetleg magamtól) - főleg, hogy van néhány, a blog témájához szorosan kapcsolódó újdonság is :-)



2013. december 25., szerda

Békés, boldog karácsonyt!



Minden kedves olvasómnak, bloggertársamnak kívánok meghitt, békés karácsonyünnepet!


2013. december 23., hétfő

Xmas projekt: Ajándékozás



Elérkeztünk az idei Xmas projekt utolsó részéhez (sajnos az előzőt ki kellett hagynom). Ezúttal az egymásnak készített ajándékainkat mutatjuk be. Én nagyon szeretem az ilyen névhúzós meglepetés ajándékokat, olyan izgalmas, hogy nekem vajon ki jut, az én művem tetszik-e a megajándékozottnak :-)


Ezúttal én Esztinek küldtem kis csomagot, nekem pedig Bella készített ajándékot, lássuk mit is kaptam!



2013. december 12., csütörtök

Az elmúlt néhány hét zsákmánya



Lefotóztam Nektek az elmúlt néhány hétben kapott-vásárolt cuccokat, amelyek érintik a blog témáját. Nem szeretek túl sok zsákmányos bejegyzést feltenni a blogra, de így néhány hét termését összesűrítve azért én is szívesen megmutatom miket vettem.
 

2013. december 10., kedd

MUA Shimmer Kisses Bronzer



A régebben érkezett MUA csomagom egy újabb tagját szeretném ezúttal bemutatni Nektek. Ez a termék akciósan került a kosaramba, 1,5 fontért vásároltam meg. Lássuk, hogy teljesített!




2013. december 9., hétfő

Fekete-arany manikűr



Először karácsonyi fekete-arany manikűr lett volna a bejegyzés címe, viszont az egyik kollégám szerint nem karácsonyi, hanem kissé gyászos manikűr lett, ezért inkább döntsetek Ti! Nálatok belefér a karácsonyi manikűr kategóriába?



Xmas projekt: Angyalka



A Xmas projekt mai részében angyalkát készítettünk. Őszintén szólva, amikor először megláttam a napirendi pontot, kicsit megriadtam, hogy angyalkát készítsek? Valahogy nem éreztem magaménak a témát. Aztán amikor átnéztem a díszeimet, rá kellett jönnöm, hogy tudat alatt nem kicsit vonzódom az angyalka díszekhez, mert rengeteg angyalkám van. Szinte minden évben veszek egy újabb, cuki angyalkát a fára. Ezúttal viszont nem karácsonyfadíszt, inkább polcdíszt készítettem. 


2013. december 7., szombat

Karácsonyi kívánságlista



Épp itt az ideje, hogy én is összeszedjem, mit is szeretnék kapni (vagy esetleg magamnak venni) karácsonyra. 



2013. december 4., szerda

Az első Mikulás köröm



Beindul a szezon, jöhetnek a szezonális körmök, ezen a héten természetesen a Mikulás-váró manikűrök. Rengeteg körömmatricám van, de sokszor inkább azok a művek tetszenek inkább, amelyekkel én magam többet "dolgozom", még ha nem is lesz annyira tökéletes, mint egy körömmatrica. 
Sokszor szoktam Youtube-on is böngészni körmös videókat, sőt, van olyan, ami már okostelefonon is elérhető :-)
Az első, blogra is érdemes műnek ezt a viszonylag egyszerű, de mégis aranyos manikűrt választottam:


2013. december 3., kedd

Karácsony TAG




Több blogon is láttam már ezt a TAG-et, mivel a karácsonyt is és a TAG-eket is szeretem, gondoltam kitöltöm én is :-)




2013. december 2., hétfő

Xmas projekt: adventi koszorú



Az Xmas projekt mai részében mi mást készíthetnénk, mint az éppen aktuális adventi koszorút :-)





2013. december 1., vasárnap

Vasárnapi cukiság



Rég volt már utoljára vasárnapi cukiság, talán akkor, amikor először megmutattam Nektek Brandyt. Nos, azóta szépen nődögél a kis hölgy, ráadásul Jägerrel is megbékéltek már (pontosabban Jäger vele). Bár úgy tűnik, hatalmas szerelem nem alakult ki közöttük, legnagyobb bánatunkra nem alszanak együtt, nem mosdatják egymást, de játszani, kergetőzni szeretnek. Legtöbbször persze Brandy kezdeményez, nem egyszerűséggel letámadja, megmássza a nagyobbat, valahogy így:



Egyébként nagyon hízelgő, hihetetlenül hálás kis jószág! Ha ránézek, már dorombol, látszik, hogy jól érzi magát nálunk :-)

Isten hozott, tél!



Decemberbe lépve megkezdődött a tél :-)
Tudom, hogy sokan ennek nem örülnek túlzottan, de én azon a véleményen vagyok, hogy a saját helyzetünket is megkönnyítjük azzal, ha a dolgok pozitív oldalát figyeljük.