2013. november 1., péntek

Zsákmányok az elmúlt hetekből



Az utóbbi időben nem nagyon volt zsákmányos bejegyzés (kivétel ez alól a Glamour napok). Úgy éreztem, hogy hozok majd tesztet mindenről és meglátjátok, hogy miket is vásároltam. A minap azonban Djkaty rákérdezett, hogy megmutatom-e majd, miket is vettem az ő bejegyzésének hatására a DM-ben, így gondoltam összeszedem az utóbbi hetek termését. Sikerült egy-két dolgot kipipálnom a kívánságlistámról – persze ahogy ez lenni szokott, jöttek új dolgok a helyükre (bizony ez egy ’never ending story’...)






Már tavaly is szerettem volna egy szép piros csizmát, de sajnos nem találtam. Ezúttal amint megláttam a Deichmannban, tudtam, hogy őt nagyon szeretném! Gyorsan le is csaptam rá, amíg még volt a méretemben, mert a kis lábamra sokszor azért nem tudok nekem tetsző cipőt venni, mert a kis méretek hamar elfogynak (vagy legalábbis én így érzem). 




Nagyon gyorsan, egy hét alatt megérkezett a MUA rendelésem Angliából! Az október 20-i hétvégére hirdettek ingyen szállításos akciót, aminek nagyon megörültem, mert a frissített kívánságlistámon (mert már ilyenem is van…) szerepelt a két legújabb palettájuk, a Matte Ever After és a Smokin’, valamint kinéztem egy csodaszép mono szemhéjpúdert is, a Pearl shadow Nr 12. A többi (Undress Your Skin highlighter, Shimmer Kisses Bronzer, Blusher Nr 3) már csak azért került be a csomagba, hogy meglegyen a vásárlási limit :-)



Már egy ideje gondolkodtam, hogy bár nagyon szeretem a gyógyszertári arckrémem, de 30 felett azért már valami ütősebbet kellene használni, így amikor a Krémmánián olvastam a Dr Scheller krémekről, hamar útba ejtettem egy DM-et. Szokásomhoz híven persze túl is teljesítettem a célt, mert egyből két krémmel tértem haza, mégpedig egy nappali (Dr Scheller Bio Hyaluron & Amlaolaj tartalmú, ránccsökkentő, feszesítő, nappali ápoló készítmény) és egy éjszakai krémmel (Dr. Scheller Argán olaj & Amaránt tartalmú ránctalanító, feszesítő éjszakai bőrápoló készítmény). Nagyon kíváncsi vagyok, hogy teljesítenek majd ezek a krémek!




Mostanában a munkahelyemre kérem a csomagjaimat, így nem kell munka után még postára vándorolnom, ha megérkezik egy-egy várt apróság. Persze így komoly derültséget okozok a munkatársaknak, akik nem tudnak napirendre térni a tény felett, hogy pl minek rendelek én egy színtelen körömlakkot Las Vegasból :-) ráadásul mennyire örülök neki! Nekik ugyanis nem mond semmit a Seche Vite név, én viszont boldogan öleltem magamhoz a „kis” üvegcsét, a régóta áhított fedőlakkot. 




Megérkezett a French Dip Tip „készletem” is (szintén Las Vegasból), amelyet francia manikűr készítéséhez rendeltem. Ezt egyelőre még nem bontottam ki, de remélem hamarosan lesz némi időm kísérletezni vele, hogy lássam, tényleg olyan egyszerű vele francia manikűrt készíteni, mint ígérik.




Még nem szerepelt a blogon az első Sleek palettám sem, remélem a hétvégén be tudom végre fejezni a bejegyzést róla. Ő az első Sleekem, és nagyon örülök neki! Nagyon szépek a színek, a pirosító is tetszik, biztosan nem ők az első-és-utolsó Sleek termékeim!



No és az említett, Djkaty hatására tett látogatás eredménye a DM-ben. Mostanában igen kevés Balea terméket vásároltam, pedig régen nagyon szerettem őket. Ezért nem csoda, hogy ezúttal szinte csak Balea termék került a kosaramba, mégpedig:
Balea Badezauber friss narancs illattal
Balea bőrradíros tusfürdő tejes-citromos
Balea krémes olajos testápoló feketeribizli kivonattal (nyami, imádom a feketeribizlit!)
Das Gesunde Plus étrendkiegészítő a haj egészségének fenntartásáért
Balea Beauty Effect hűsítő és frissítő zselés párna hyaluronsavval
Balea ápoló arctisztító kendő száraz- és érzékeny bőrre (általában Alterra terméket használok, de mostanában nem volt dolgom Rossmannban, ezért ezt vettem meg - nos, az én bőrömre nem olyan jó, mint a szokásos aloe vera tartalmú Alterra)



Ti miket vásároltatok mostanában? Próbáltátok valamelyik terméket a fentiek közül?

20 megjegyzés:

  1. A cipőkkel ugyanez a gondom nekem is. Olyan langaléta lányokat látni mindenfelé, hatalmas lábakkal mégis mikor a vágyott cipőt keresem 36-os méretben nincs :))
    Én most egy Sneaker típusú cipőt szeretnék nagyon, a Deichmannban le is voltak árazva nemrég, de a méret már csak 38-tól volt :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is mindig így járok,sőt sokszor a 36-os is nagy.. :/

      Törlés
  2. A Das Gesunde Plus Hajvitaminját használom én is! Csak jókat tudok mondani róla...nem beszélve arról, hogy olcsó és két hónapig elég! :)
    Úgy látom én is fogok csemegézni a Balea termékek között! :D
    Az új arckrémről szeretnék majd beszámolót ha lehet! :)

    VálaszTörlés
  3. Kíváncsi leszek a véleményedre a Matte Ever After palettáról és hogy hogyan fog teljesíteni sminkben. Én is meg akartam venni, de aztán a boltban swatcholtam és nagyon gyengének láttam. Írsz majd róla? :)

    VálaszTörlés
  4. Jajjj, a Sleek palettás posztot már nagyon várom! :)
    Bent a melóhelyen bármikor érkezik csomagom, mindig megkérdik a csajok: "Mit rendeltünk? Hozd fel és bontsuk ki együtt"
    Totálisan ki tudnak borítani ezzel a többesszámmal, ők meg úgy merednek a kibontás alatt a csomagomra, mintha az ő születésnapjuk lenne - kész!!! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  5. Az a csizma csodaszép!!! Gratula az első Sleekhez, és szeretném jelezni, hogy nem fog sokáig tartani, hogy újabbakra vesd rá magad :-D

    VálaszTörlés
  6. Én is "hasonló cipőben járok" a 36-os lábméretemmel néha csak a gyerekosztályon találok cipőt :) Ezt a fedőlakkot én is meg akarom venni, de reményeim szerint immár idehaza, a Nailland-nál. :)

    VálaszTörlés
  7. A Mua termékekről várom a tesztet! :) És a sminkeket velük! :P ;)

    VálaszTörlés
  8. huu arra a francia manikűr cuccra nagyon kíváncsi vagyok, mikor írsz róla? épp azon hezitálok megrendeljem-e vagy sem.:)

    VálaszTörlés
  9. A francia manikűrös okosságra kíváncsi vagyok. És titkon reménykedem, hogy ha talizunk, élőben is megcsodálhatom a csizmádat :) Totál beleszerettem, de per pillanat esélytelen, hogy magassarkút hordjak (lassan már sík talajon is hasra esem :D)

    VálaszTörlés
  10. én is a francia manikűrre lennék nagyon kíváncsi, jó cuccokat szereztél be! :)

    VálaszTörlés
  11. A MUA cuccokra kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
  12. Hűű, a MUA palettákat majd mutasd meg légyszi. A Smokin-t már az elején kinéztem magamnak, de egyenlőre nem szántam rá magam a vásárlásra.
    A citromos-tejes radírt én is Katy hatására vettem meg, és nagyon szeretem! :)

    VálaszTörlés
  13. Már várom a véleményezést a gesunde plus hajvitamiról, már egy ideje nézegetem én is, azt hiszem megvárom a teszted. :) Nem tudom mennyire lenne ez szükséges nekem, szerencsére egy szem törött hajszálam nincs (lekopogtam), de ez nem csak hajerősítő vitamin ugye ? :) Ha netán úgy látod, hogy erősödnek tőle a körmeid akkor azt ne felejtsd el megemlíteni mert tűkön ülök. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy teszt nem készül róla, de itt most beszámolok :-)
      Nem csak hajerősítő vitamin, hanem bőrre és körmökre is jók. Az a helyzet, hogy a körmök erősödéséről azért nem tudok beszámolni, mert gél lakk van a körmeimen, így bár nem nagyon reszelgetem meg a saját körmöm, nem látom az állapotát (kivéve ha nagyon-nagyon ritkán letörik egy pici a végéről, de az meg valószínűleg nem mérvadó). Az biztos, hogy épp egy-két hete bosszankodtam, hogy mostanában mintha gyakrabban kellene tölteni, mert gyorsan nőnek a körmeim, lehet hogy ettől van :-)
      A bőröm szerencsére mostanában nagyon szép, de ez is koprodukciós hatás lehet, mert teljesen átalakítottam a bőrápolási rutinom, elkezdtem kémiai hámlasztani.
      Épp a kérdésed kapcsán gondolkodtam el, hogy a hajamon látok-e valami változást és eszembe jutott, hogy mindig ősszel szokott egy nagyobb hajhullásom lenni és ez idén ősszel elmaradt, ráadásul teljesen egészséges a hajam. Különösebben nem változtattam semmit az elmúlt hónapokban a hajápolásomon, így lehet hogy mégiscsak ez a kapszula a ludas? :-)
      A Krémmánián többen is hízásról számoltak be e kapszula kapcsán - nos, én is híztam néhány kilót az elmúlt hónapokban, de nem mondanám, hogy emiatt van, mert tényleg ettem össze-vissza.
      Összességében szerintem érdemes kipróbálni! :-)

      Törlés
    2. Én már szedem kb 5 hónapja, és én is híztam! Komolyan betudható ennek a készítménynek!? :O

      Törlés