2013. október 1., kedd

Bőrápolás természetesen - csipkebogyó olaj



Szerintem már a blog olvasói körében is ismert, hogy ha a bőröm is tolerálja, akkor előnyben részesítem a természetes bőrápolókat. Korábban próbálkoztam már shea vajat, szőlőmagolajat vagy egyéb olajakat használni arckrém helyett, de nem igazán szívta be a bőröm, így megmaradtak kiegészítő bőrápolóknak (a shea vajat ajakápolóként használtam el, a szőlőmagolajjal pedig a saját készítésű sminklemosómat dúsítottam). Persze nem lennék PAncsi, ha feladtam volna a kísérletezést :-)  
Mint már említettem, régebben én is és a bőröm is nagyon szerettük Ilcsi néni csipkebogyós habkrémét, de az utolsó próbálkozásom már nem volt túl sikeres, az állaga már nem az én bőrömnek való. Ezzel kb egy időben olvastam a csipkebogyó olaj jótékony hatásairól, ami maga után vonta, hogy addig nem nyugodtam, amíg nem vettem magamnak egyet. Ez nem is volt olyan egyszerű, mert bár az Aromax cég árul ilyet, de a városunkban ez nem volt kapható. Szerencsére rendelésre meghozták nekem az egyik Herbáriában, így kipróbálhattam én is.




Mi ez és mit ígér?
A csipkebogyó magjából hidegsajtolással előállított, esszenciális zsírsavakban (omega-3 és omega-6) gazdag, finomítatlan (szűz) olaj intenzív ápolást biztosít a száraz, hámló, repedezett, élettelen bőrnek. Halványítja a szem- és szájkörnyéken megjelenő korai ráncokat. Táplálja a bőrt és védi a környezeti tényezők káros hatásától, visszaállítja a bőr nedvesség-egyensúlyát, tonizáló, bőrnyugtató hatású. Használatával a bőr visszanyeri fényét és egészséges megjelenését. A bőrön jól eloszlik és gyorsan beszívódik.
Az összetevők:
Rosa Canina Fruit Oil, Tocopherol, Beta-Sitosterol, Squalene, Ascorbyl Palmitate

Annyira impozáns az összetétele, hogy kigyűjtöttem részletesen, mi-micsoda és miért is jó nekünk:

Rosa Canina Fruit Oil:
Csipkebogyó olaj, melynek magas C vitamin tartalma van. Egy 2007-es tanulmány szerint azonban a csipkebogyó olaj C vitamin tartalma nagyban változó lehet attól függően, hogy a csipkebogyó milyen állapotban volt, amikor az olajat kivonták belőle. Az olaj a C vitamin mellett omega zsírsavakban is gazdag, így jó hidratáló, regeneráló összetevő a száraz bőrre.
Tocopherol:
Tiszta E-vitamin. A tocopherol egy viszonylag ritkábban használt formája az E-vitaminnak, mert bár a bőrbe jobban felszívódik, mint a gyakrabban használt tocopheryl acetate, a boltok polcain kevésbé hosszan áll el.Az E-vitamin egy zsírban oldódó vitaminféle, mely az egyik legjobb antioxidáns. Kutatások arra is utalnak, hogy védi a bőrt az UVB okozta károktól, segít a bőr védőrétegének fenntartásában
Squalane:
A squalene ún. hidrogenizált formája. Az emberi bőrben, a bőr által termelt faggyúban is megtalálható természetes anyag. A kozmetikumokban kiváló hidratáló, bőrpuhító emollient anyag, természetes hidratáló elem (NMF, natural moisturizing factor). Mivel ez a forma kevésébé oxidálódik, mint a squalene, a squalane-t gyakrabban használják a kozmetikumokban.
Ascorbyl Palmitate:
A C-vitamin egy zsírban oldódó formája, melyben a tiszta C-vitamint (Ascorbic acid) palmitinsavval kombinálják. Az ascorbyl palmitate stabilabb, mint a tiszta C-vitamin, nem irritáló, hatásos antioxidáns, gyulladáscsökkentő és véd az UV-sugárzás okozta károktól. Az ascorbyl palmitate-ot általában 0,05-1% közötti koncentrációban használják.

(forrás: Krémmánia)


Ahogy használom és amit tapasztaltam:
Ezt az olajat a bőröm jobban szereti, jobban beszívja, mint a korábban próbáltakat. Kétféle módon használom: önmagában kenem az arcomra vagy az arckrémembe keverek néhány cseppet.
Amikor csak az olajat kenem fel, a tenyerembe cseppentek 4-5 cseppet a pipettából (nagyon jó, hogy ilyen a kiszerelése, igen könnyű az adagolása) majd felsimogatom a bőrömre (általában jut a nyakamra is). Nem csillog tőle olajosan a bőröm, de ha kézzel végigsimítok rajta, akkor azért érezhető a bőrfelszín olajossága. Napközben ez nekem már nem lenne megfelelő, nem is tudnék rá sminkelni, ezért csak este használom. Heti néhány alkalommal pedig a Vivamax ionos-ultrahangos bőrápoló készülékével ultrahangozom, ennek segítségével még mélyebben be tudom juttatni a bőrömbe a hatóanyagokat. 
Ha az arckrémembe keverem, akkor kisebb mennyiséget teszek bele, 1-2 csepp bőven elég az arckrém dúsítására.
Nem minden nap használom ezt az olajat, mert a mindennapos használat mellett megjelent néhány apró kis pattanás a bőrömön. Nem sok, 2-3 db, de egyértelműen az okozta, hogy a mindennapi használatra nincs szüksége a bőrömnek és így jelezte.
Ezért úgy próbálom felosztani, hogy kb 3 alkalommal kenem fel önmagában az olajat, ha van időm ultrahangozom is, majd a többi nap felében pedig az arckrémbe keverek egy keveset a másik felében pedig e nélkül krémezek (na jó, ennyire nem számolom a napokat, de nagyjából ez az arány).

Kb 2 hónapja használom ezt az olajat, és számomra abszolút bevált! A bőröm üdébb és valahogy teltebb – mintha feltöltené ez a kis olaj. A nyár végi kis petyhüdtség elmúlt, emellett még annak örülnék nagyon, ha a szemkörnyéki ráncok is csökkennének, de ezeken egyelőre nem látok változást. 
Nagyon örülök annak is, hogy szemmel láthatóan csökkentek a pigmentfoljam az arcomon. Az egyetlen „káros szenvedélyem” a napozás, szoláriumozás, azért is csaptam le erre a kis olajra, amikor láttam, hogy UV károsodott bőrre kifejezetten ajánlják. Ugyan egyre jobban figyelek rá, hogy ne vigyem túlzásba a napozást/szolizást, de teljesen nem akarok lemondani róla. Az arcom két oldalán látszódott néhány pigmentfolt, ami persze a napozás/szolizás teljes mellőzésére nemhogy eltűnt volna, de erősödött, mert a fehér bőrszínemből még jobban kiemelkedett. Ezek a pigmentfoltok az olaj használata óta egyre halványodnak, és ennek nagyon-nagyon örülök!

A sárga színű olaj illata nem épp jellegtelen, érzékenyebb orrúaknak kicsit erős is lehet, ráadásul nem is épp kellemes, bár büdösnek sem mondanám. Tény, hogy nem ez a kedvenc illatom, de felkenve már hamar elillan, a hatása pedig olyan remek, hogy ezt elnézem neki.

Elérhetőség, ár:
Mint említettem, az Aromax márkájú csipkebogyóolajam rendelés után tudtam megvásárolni egy nagyobb Herbáriában, mert készleten nem tartották sehol. A 20 ml-es kiszerelésért 1.675 Ft-ot fizettem, szerintem ez nem sok ezért a nagyszerű olajért!



Próbáltátok már ezt az olajat? Mi a kedvenc arcápolótok?

3 megjegyzés:

  1. Még nem próbáltam, de egyre inkább hajlok felé :) :) Én az Anew Vitale termékcsaládját használom, mert elfogyott az Ilcsim, de 10-én megyek kozmetikushoz, úgyhogy újra lesz készleten (én is a csipkebogyisat használom)

    VálaszTörlés
  2. Vár nálam egy díj rád!:)

    Amúgy nekem csipkebogyós krémem van és benarancssárgul tőle az arcom, pedig nagyon hatékony...:D

    VálaszTörlés
  3. Nofene, mik vannak! :) Nekem nincs pigmentfoltom, de lehet ez végre segítene a homlokomon lévő megszüntethetetlen szárazságon?

    VálaszTörlés