2013. október 18., péntek

Avon négyes szemhéjpúderpaletta: Berry Love



Mondhatni sok Avon termékem van, bár nem gondolom magam hatalmas Avon-fannak. Persze amikor beharangozták az új True Color családot, én is kíváncsi lettem, valóban annyival jobbak lettek? Nem akartam azonban sem átgondolatlanul, sem túl sokat vásárolni elsőre, így megvártam az első véleményeket a palettákról, majd amikor több pozitív véleményt is olvastam a Berry Love elnevezésű színösszeállításról, gondoltam én is megrendelem.




A csomagolás egyébként a szokásos: fekete papírdobozban érkezik, a négy szín pedig egy fényes fekete ujjlenyomatgyűjtő műanyag dobozban van. 
A színek elrendezése megváltozott: eddig négy kerek pan rejtette a színeket, most viszont két téglalap alakú és két négyzet alakú pant helyeztek a palettába - nekem a régi jobban tetszett. A színekbe nyomnak sorszámozást, ami persze jól néz ki, de én nem különösebben igénylem az ilyen jellegű útmutatást, úgyis kedvem szerint pakolom a szememre a színeket, nem feltétlenül úgy, ahogy a cég előírja. 



A tetejében tükör segíti az útközbeni sminkelést-sminkjavítást, valamint a szokásos applikátor is megtalálható a palettában - végszükség esetén használható, néha én is a keskeny felével viszem fel highlightert a szemem sarkába, de azért egy normális ecsettel hatékonyabbak vagyunk.

A színminták alapra készültek:

természetes fényben

vakuval

Az első két színnel nem vagyok kibékülve, az én bőrömön nem mutatnak sehogy, viszont a 3-as és 4-es szín gyönyörűséges! :-) Ezeket viselem a legtöbbet, szerintem igazán jó minőségű színek, tartósak, jól pigmentáltak.


Összességében örülök, hogy megvettem ezt a palettát, az utolsó két színt sokat használom, de mindezek ellenére nem érzek késztetést arra, hogy másik palettát is megvásároljak az új kollekcióból. 
A paletta teljes ára 2.360 Ft, ami szerintem nagyon sok érte, ennyiért már 12 színt tartalmazó, igazán jó minőségű palettákat lehet vásárolni. Akciósan kb 1.600 Ft-ért meg lehet vásárolni, de még erre az árra is azt mondom, hogy nem érdemes túl sokat bevásárolni belőle. 
Ha szeretnétek swatchokat nézegetni az új Avon palettákról, nézzetek be Djkaty-hoz, nagyon sokat megmutatott belőlük!



Mi a véleményetek? 

7 megjegyzés:

  1. Szép, de szerintem is enyhén túl van árazva :( Ha mondjuk 800-1000 körül árulnák, akkor 1-2-t beszereznék belőle, de igy sajnos nem hiszem.

    VálaszTörlés
  2. Ó, köszönöm szépen az említést <3

    VálaszTörlés
  3. De szép! :)
    Én ezt és az UNrestrained-et néztem ki (vagy hogy írják), de úgy látom a négyes színnel lenne bajom...pedig szép, csak nem illik hozzám (szerintem), de egyébként jól néz ki mindegyik...:) (máson)

    VálaszTörlés
  4. Ez még viszonylag nekem is tetszik, hétköznapra nem rossz szerintem. :)

    VálaszTörlés
  5. Én is elgondolkodtam a rendelésén, mert szépek a színei, de drága ahhoz képest.
    Szerintem is hétköznapra is használható ez a színösszeállítás.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép színek vannak benne! :) Nekem a Jeans van meg az újból, a régiből pedig a Pink Sands.

    VálaszTörlés