2013. október 16., szerda

Avon Mega Effects szempillaspirál



Az Avon nagy-nagy újdonsága volt az utóbbi hónapokban a Mega Effects szempillaspirál, mely új perspektívát adott ennek a sminkterméknek. Mindenki csodálkozva nézte, hogy na de mégis hogy lehet ezt a cuccot egyáltalán használni? Vicces külsejű kis szerkezet, azt meg kell hagyni! :-)



Természetesen én sem maradhattam ki a jóból, rendeltem egyet én is magamnak, hogy kipróbálhassam, valóban van-e olyan jó, mint ahogy beharangozták.
A külseje ránézésre csinos kis darab, a szokásos fekete papírdobozban érkezik (ezt én már rég kidobtam, de szerintem mindenki el tudja képzelni), maga a spirál pedig fekete-rózsaszín külsőt kapott. 



Vicces, hogy milyen nagy a csomagolás ahhoz képest, hogy végül milyen pici kis kütyüvel kell megoldanunk a szempilláink kifestését:



Az innováció ebben a szempillaspirálban annyi, hogy a szempillaspirál szilikonos keféje a fogókához képest merőlegesen helyezkedik el, nem pedig hosszában, mint a szokásos spirálok.



Már hetek óta próbálgatom, hogy ne csak az első benyomás alapján alkossak véleményt, de meg kell valljam, a véleményem nem változott sokat az első próbálkozásokhoz képest. 
Alapból szép hosszú és íves szempilláim vannak, ennek ellenére persze nem nagyon megyek az utcára szempillaspirál nélkül, kifestve igazán szépek (szerintem).

Festék nélkül ilyenek a pilláim:




Ez a Mega Effects spirál a nevével ellentétben az én pilláimat nagyon vékonyan festi be, gondolom amiatt, hogy a festék anyaga elég híg, folyós. A színe nagyon szép, tényleg szép mélyfekete pillákat kapok, de szinte alig látszik, hogy használtam rá spirált . A színén látszik valamennyire, hogy került rá spirál, de nem látok sem dúsítást, sem hosszabbítást különösebben. 

Két réteg spirállal:



Ráadásul még több mint egy havi gyakorlás után sem áll kézre, nem tudom hogyan fogni, mert annyira szokatlan és furcsa a használata. 
Nagy probléma számomra, hogy akármennyit gyakoroltam, sajnos ezzel képtelen vagyok anélkül kifesteni a szempilláimat, hogy ne kenjem össze a szemhéjam. Több-kevesebb festék mindig került a már kisminkelt szemhéjra, ami viszont eléggé bosszantó, főleg a reggeli készülődésben (rohanásban).


Kb három-négy rétegnyi spirállal sem szépek a pilláim (inkább póklábak), viszont rettenetesen összekentem a bőröm (nem tusvonalam van, hanem ott nem tudtam eltávolítani a festéket):



Egyetlen módon vált be e spirál használata, ha egyfajta alapként használtam a SuperShock spirál alá: viszont az a spirál önmagában is nagyon jól működik, gyakorlatilag semmi szükség erre a kis trükkre. Összehasonlítva ennél sokkal szebb pillákat csinál akár egy egyszerű Essence szempillaspirál is, nem is beszélve a Lovely Pump up! spiráljáról, amelyeket kb féláron megkaphatunk. Teljes, 3 ezer forintos áron pedig végképp nem éri meg megvásárolni.



Összességében tehát nekem ez a spirál egyáltalán nem vált be. Néha-néha használom majd alapfestékként, de magamat ismerve ezt is hamar megunom majd, akkor pedig mehet a süllyesztőbe.



Ti próbáltátok ezt, ha igen, mi a véleményetek? Mi a kedvenc szempillaspirálotok?

12 megjegyzés:

  1. Én is többet vártam ettől a spiráltól! Kb. ugyanez a véleményem: hosszítani talán hosszít, mert nekem a pilláim vége olyan semmilyen színű :/ de dúsítani biztosan nem dúsít! Én is úgy használom, hogy egy sima, ami szétválasztja, arra ez, hogy végig befesse, utána meg egy dúsító! Na úgy jól néznek ki a pilláim :D de csak ezzel nem..

    VálaszTörlés
  2. Én eleve nem kísérletezek ilyenekkel, mert még a rendes spirállal is gondjaim vannak néha. :D Ezzel tuti megvakítanám magam. :D

    VálaszTörlés
  3. Hú, én nem merném kipróbálni :) olyan bizarr a kinézete...maradok inkább a jól megszokott spirál formánál.

    VálaszTörlés
  4. Akkor most egy kicsit sárgulok itt, hogy Neked ilyenek spirál NÉLKÜL a pilláid. Nagyon szépek :-)

    VálaszTörlés
  5. a keféjével szerintem nincs semmi baj /szerintem/, mert tényleg oda lehet férni a tövétől a végéig....csak valahogy az összhatás nem az igazi! :/

    VálaszTörlés
  6. Hallod... Én azt hittem ez valami csodacucc, megláttam a bejegyzést és így mondom magamban hogy na végre okosabb leszek és lehet, hogy megoldódik egy életre a spirál-téma... VAGYNEM! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mindenki arra számított, hogy csodacucc :-)
      De nem az... Sőt, szerintem kifejezetten gyengén muzsikál, de azon felül, hogy furcsa használni, szerintem a festékével is baj van, mert nekem az túl híg, folyós
      Viszont más festékkel nem tudom kipróbálni, ez nem olyan, mint a másik spirálok, hogy kíváncsiságból beletunkolom másik festékbe :-D

      Törlés
  7. Én is azt hittem, hogy valami spécibb lesz, mikor megjelent, de hát..:D

    VálaszTörlés
  8. hát ez "nemgyerebe",tuti összemaszatolnám vele magam :D

    VálaszTörlés
  9. de jó, h nem rendeltem meg :)

    VálaszTörlés
  10. én valahogy sejtettem, hogy nem lesz nagy durranás.. nem minden a külső! :D

    VálaszTörlés
  11. De jól néz ki!!! Kár, hogy egy csomó szempillaspirálom van...amúgy én is szemeztem vele...:)

    VálaszTörlés