2013. augusztus 31., szombat

Furcsa TAG



Zitu blogján láttam ezt a TAG-et, érdekesnek és viccesnek tűnt, gondoltam én is kitöltöm :-)

2013. augusztus 30., péntek

DIY Adventures - Ékszerek



Ismét hó vége, ismét egy csináld magad bejegyzés. Ezúttal ékszereket készítettünk :-)



Elfogyasztottam augusztusban



A hónap végén hozom a szokásos bejegyzést, hogy miket is sikerült elfogyasztanom ebben a hónapban, hiszen augusztusban is szorgosan gyűjtögettem a kiürült flakonokat (hó vége közeledtével már nagyon várom, hogy elkészüljön ez a bejegyzés és végre kidobhassam őket). Ezúttal sminktermék sajnos nem került ide, viszont elfogyott több körömlakk is :-)




2013. augusztus 29., csütörtök

Őszi-téli kívánságlista



Szeretem a listákat. A kívánságlistákat pedig még inkább, főleg ha megvalósulnak :-)
Ezúttal őszre-télre készítettem egy kívánságlistát, hogy miket szeretnék beszerezni. Amiket nem sikerült az előző kívánságlistáról beszereznem, azok ismét szerepelnek itt, mert egyáltalán nem mondtam le róluk. 


Avon Opál fedőlakk




Úgy érzem, az Avon kicsit megkésett ezzel a termékkel, az ilyen opálos fedőlakkok már eléggé lecsengtek. Persze ennek ellentmond az, hogy végülis én is megvettem, de alapvetően azt gondolom, hogy akinek tetszett ez a trend, már bevásárolt az ilyen típusú lakkokból.
Ennek ellenére nézzük, milyen is ez a lakk, hátha valakiben csak most ébred mindent elsöprő vágy, hogy ilyen lakkra szert tegyen.


2013. augusztus 28., szerda

Back-to-school project: kedvenc natúr palettáim


Én sem akarok kimaradni a Back-to-school "őrületből" :-)
Bár ez lesz az első olyan ősz, amikor nem megyek suliba (igen, bizony, eddig mindig tanultam valamit), azért még élénken emlékszem, milyen volt anno az iskolakezdés. Valószínűleg egy szűk kisebbség része lehettem, de a nyár végén én bizony már vártam az iskolát, soha nem frusztrált a tanulós napok visszatérte.
No és hogy mit is jelent az iskolakezdés, a ’back-to-school’ a beauty témában? Elsősorban a natúr, visszafogott sminkeket és lakkozásokat. Ilyenkor egy időre búcsút intünk az erőteljes sminkeknek, és igazodva az iskolák előírásaihoz inkább a visszafogott színek kerülnek előtérbe.
Előkerestem tehát, hogy melyek azok a kedvenc natúr palettáim, amelyeket el tudok képzelni ebben a témában, vagyis bátran ajánlom őket a suliba visszatérőknek.



NYC Turbo Dry Top Coat – vélemény



Aki gyakran lakkozza a körmét, tudja, hogy a jó fedőlakknak bizony fontos szerepe van. Én is folyamatosan keresgélem a tökéletes fedőlakkot, ami minden fontos szempontnak megfelel nálam: valóban gyorsan szárítsa a színes lakkot, szép fényt adjon, ne kenje el a mintákat, ne legyen túl büdös.
Mint már korábban említettem, több fedőlakkal is próbálkoztam már: az Orly In a Snap fedőlakkot nagyon szerettem, de irtó büdös, az Essence BTGN High Gloss eleinte tökéletes, de gyorsan elkezd beszáradni….
A keresgélés újabb állomása az NYC Turbo Dry Top Coat fedőlakkja lett, amelyről nagyon sok pozitív véleményt olvastam, ezért gondoltam megér egy próbát.


2013. augusztus 27., kedd

Nyári kedvencek

Mivel hónapról-hónapra nem változnak túl sokat a kedvenceim, nem szoktam minden hónapban összegyűjteni a legtöbbet használt termékeket. Évszakonként egyszer viszont én is szeretek visszatekinteni és megnézni, melyek voltak azok a termékek, amelyek abszolút megérték az árukat, hisz kiemelkedően sokat használtam őket. Lássuk hát, mik voltak a kedvenceim nyáron!

Jäger nem volt hajlandó arrébb menni

Avon Planet Spa Perfectly Purifying arcradír


Az Avon katalógusokat rendszeresen lapozók bizonyára észrevették, hogy az utóbbi hetekben megújult az Avon Planet Spa termékcsalád: új, letisztult (szerintem csinos) csomagolást kaptak a termékek. Az előző kampány során pedig volt lehetőségem megrendelni néhányat az új termékek közül, hogy kipróbálhassam és beszámolhassak Nektek a véleményemről. A sort a Perfectly Purifying arcradírral kezdem.



2013. augusztus 26., hétfő

Rexona Maximum Protection dezodor - vélemény

Igazán meglepett és jól esett, amikor a Rexona cég egyik munkatársa felkeresett és együttműködést ajánlott, melynek keretében felajánlották, hogy kipróbálhatom a legújabb, Maximum Protection elnevezésű dezodorukat.
Nagyon örültem, amikor a futár megérkezett a csomagommal, ami ráadásul meglepetést is tartogatott: nemcsak egy, hanem egyből három, különböző illatú dezodort kaptam, valamint egy szép fehér törölközőt és egy lila, merev falú neszesszer-szerűséget (bár még nem találtam ki, hogy mire fogom használni). Mivel már rég elfogyott minden bolti dezodorom, kíváncsian vártam, vajon milyen lesz ez a termék, egyből neki is álltam tesztelni. 


I'm back! avagy nyári képek



Ejnye-bejnye PAncsi! 
No igen, a nyár engem is magába szippantott augusztusban, és bőszen süttettem a hasam a strandon vagy épp kirándultam ahelyett, hogy bejegyzéseket írtam volna. Mentegetőzés nincs, nem bántam meg semmit, hisz erről szól a nyár - ha jó idő van, ne üljünk otthon :-)
Most, hogy beköszöntött az ősz a hűvösebb idő, visszatérek és újra szorgalmasan készítem a bejegyzéseket. Mielőtt azonban belecsapnék a lecsóba, hoztam Nektek néhány képet a nyaramról:

2013. augusztus 8., csütörtök

2013. augusztus 5., hétfő

Olivia rozmaringos samponszappan



Ahogy sokakat, engem is elkapott a szilikonmentes sampon-láz az utóbbi időben. Ani oldalán nagyon sokat olvasgattam a szilikonmentes samponok hatásáról, valamint a különbözős samponszappanokról, így néhány hónapja úgy gondoltam én is kipróbálok egyet. A választásom az Olivia szappanokra esett, mivel a kínálatukban nemcsak samponszappanok találhatóak, hanem arctisztító szappan, intim szappan és a szokásos, „testtisztító” szappan is.
Be kell valljam, hogy többször is próbálkoztam a használatával: az először megvásárolt szappannal nagyon nem voltam elégedett, néhány hajmosás után félredobtam. Majd amikor olvastam, hogy milyen sokan használnak samponszappant elégedetten, újra elővettem, hogy talán nem ártana tovább próbálkoznom, esetleg mégiscsak bennem van a hiba… Így szép lassan kikísérleteztem, hogy nekem hogy működik ez a szappan.



2013. augusztus 1., csütörtök

Essence és Catrice új szortiment kívánságlista



Sok-sok helyen olvashattuk már, hogy milyen új termékekkel találkozhatunk az Essence és a Catrice nyár végi szortiment frissítés keretében. Én most csak azokat a termékeket mutatnám meg, sorolnám fel, amelyekre szemet vetettem vagyis szeretném magaménak tudni augusztusban.