2013. április 17., szerda

Napi köröm: Catrice Mint Me up



Hihetetlenül hangzik, de azt hiszem ez az első alkalom, hogy zöld(es) színben pompázik a körmöm – a kis fenyőfákat leszámítva karácsonykor. Valahogy soha nem éreztem az én színemnek a zöldet, főleg nem körömlakkban. Amikor megláttam a Catrice új kollekciójának képeit, akkor viszont egyből megdobbant a szívem és visszavonhatatlanul éreztem, hogy ez nekem kell. Így múlt héten, a vizsgám után megjutalmaztam magam vele :-) 




A Catrice új kollekciójában sok régi ismerős szín is megbújik, de a körömlakkok formulája változott. A körmeink számára sokkal egészségesebb lakkokat használhatunk mostantól: formaldehid, toluol és ftalát mentes az új formula.
Az ecset az új Essence lakkok ecsetét idézi: kicsit lapított, vastag, kerek(szerű) véggel – vagy legalábbis gondolom, hogy az szeretett volna lenni, az enyém láthatóan nem úgy sikerült. Egyébként én megszerettem ezt az ecsetformát, számomra sokkal kényelmesebb ezzel lakkozni a körmöm, két húzás és már kész is. 
A körömlakk új formulája számomra megfelelő, sűrűbbnek érzem, mint az Essence lakkokat. Emiatt féltem, hogy a két felkent réteg buborékosodni fog, de nem látok semmi ilyesmit egyik körmömön sem. A száradással sem volt gondom, az „imádott” BTGN fedőlakknak köszönhetően gyorsan megszáradt (anélkül nem is próbálom már a lakkozást). 



A szín egy gyönyörűszép menta alapszín arany fénnyel és réz színű mikrocsillámokkal. Sajnos ez utóbbiak jobban látszanak az üvegben, mint a körmökön, de bizonyos fényviszonyokban határozottan fel lehet fedezni őket – reggel az autóban pl megvoltak! :-) Tegnap egész délelőtt a körmeimet nézegettem (na jó, kicsit dolgoztam is), annyira tetszik ez a szín – persze nem meglepő, hisz engem egy kis arannyal mindig le lehet venni a lábamról :-D 



A körmeimen két rétegben látható, fedőlakkal: 






Van menta színű lakkotok? Melyik színt vettétek meg az új Catrice lakkok közül?

14 megjegyzés:

  1. Nagyon jó színe van, a körmeid pedig nagyon szép hosszúak. Úgy szeretnék én is hosszú körmöket ^^ Menta színű lakkom van, és szeretem :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép színe van és a körmeid is nagyon szépek :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó színe van! Vettem egy hasonló kifutó lovely lakkot, de ez szebb. =)

    VálaszTörlés
  4. Vóóóó, de szép színe van *.*

    VálaszTörlés
  5. Ez gyönyörű...:D
    Én is egy hete zöld körmökre vágyok már >.<
    De még nem volt időm megfelelően előkészíteni rá a körmeimet...:(

    VálaszTörlés
  6. Mentából én inkább a szörbet-féle halvány árnyalat felé húzok, a szürkébe hajló mentát valahogy nem tudom megemészteni ugyanúgy, mint a nude lakkokat, ez van, válogatós vagyok :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép szine van :) Nekem nincs menta lakkom, csak egy halványzöld.

    VálaszTörlés
  8. Csodaszép színe van, kívánságlistás lett :)

    VálaszTörlés
  9. Tényleg nagyob szép színe van,de nem szabad több menta lakkra elcsábulnom:D

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép szín! :)
    Nekem is van menta színű lakkom 2 is, de olyan, ami aranylóan fénylik ( még ) nincs.

    VálaszTörlés
  11. Érdekes színe van. Nem tudom eldönteni hogy tetszik e. Catrice leárazott lakkok között tényleg lehet kincseket lelni. :D

    VálaszTörlés
  12. Különleges a színe, tetszik :)

    VálaszTörlés