2013. március 29., péntek

DIY húsvéti tojástartó



Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam előbb jönni a húsvéti dekor ötletekkel. Ugyan alkotni volt időm, de a száradás idején már nem voltam itthon, így sem bejegyzést írni, sem befotózni nem tudtam korábban. Talán ezt a tojástartót meg lehet még valósítani húsvétig, mert viszonylag gyorsan szárad, a többi – később érkező – ötletet pedig jövőre tudja megvalósítani, aki vállalkozó szellem. 
Az idei első húsvéti dekor ötletemben egy saját kezűleg díszített tojástartót mutatnék Nektek. 



Agyaltam, hogy milyen DIY tojástartót készíthetnék, mert untam már a korábbi fonott kosár – húsvéti szalvéta kombinációt, így kitaláltam ezt. 



Úgy készült, hogy először is elővettem néhány, papírból készült tojástartót. Volt rajtuk egy felirat, azt óvatosan lehúztam, hogy ne szedjen fel túl sokat az alatta lévő papírból. Ezután lefestettem kívül-belül a tojástartót. Más-más színt használtam a tojástartóm külső és belső felére: belülre világosabb szín került, hogy látszódjon rajta a szalvétaminta is, kívülre egy harmonizáló, kicsit sötétebb szín került. A festéshez diszperzit színező festéket használtam: ezt gyorsan beszívja a tojástartó papír, de azért óvatosan kell vele bánni, mindig meg kell várni, míg az egyik oldala teljesen megszárad, csak utána lehet megfordítani és folytatni a festést. 

A festés után jöhetett a díszítés: a tojástartók felső-belső részére ragasztottam szalvétamintát. 
A tojások alá kevés „műfüvet” tettem, amit lehet helyettesíteni vékonyra vágott zöld krepp papírral. 




Ti mibe teszitek a megfestett tojásokat?

1 megjegyzés:

  1. De jó :]
    Én már évek óta nem festettem tojást, szerintem idén is elmarad majd, de mindig ilyen kis "ünnepi" tálkákba szoktuk régen :]

    VálaszTörlés