2013. február 28., csütörtök

Téli kedvencek



Még az ősz folyamán úgy döntöttem, hogy mivel hónapról hónapra nem változnak oly sokat a kedvenceim, nem írok róluk minden hónapban, inkább csak évszakonként gyűjtöm össze, hogy melyek voltak azok a termékek, amelyeket a legtöbbet használtam és ezzel megérdemlik az évszak kedvence kitüntető címet.
 

Kedvenc arcápolók



Tavaly nyár óta nem lehet kedvences bejegyzés a kedvenc arckrémem nélkül: ekkor fedeztem fel újra a gyógyszertári kencéket. Elég válogatós a bőröm: ha nem pattogzik ki egy-egy arckrémtől, már annak is örülök, de az az igazi kincs, amelyik nem hagy maga után fénylő, be nem szívódott krémtől „tocsogó” arcbőrt – és ez a gyógyszertári hidratáló végre olyan. Minden hónapban elhasználok belőle egy-egy tégelyt, már nem is emlékszem, mennyit fogyasztottam belőle, de nem keveset!
A másik, ide sorolt kedvenc a Helia-D golyós ránctalanító széruma. Vagyok olyan elvetemült, hogy még a szemkörnyékemre is napszaktól függően két különböző terméket használok: ezt választottam reggelre. Könnyen és gyorsan beszívódó szérum lévén nagyszerű a szemsmink alapjaként, nem csúszik-mászik el rajta a szemhéjalapozó, mint más zsírosabb szemkörnyék-ápolókon. 
 

Kedvenc hajápolók
 
 

Most kivételesen egy nem kozmetikumot is ide sorolnék, mégpedig az Imetec Bellissima termékét, amiről itt is írtam bővebben. Ezzel a termékkel nálam új időszak nyílt a hajformázásban :-) Korábban nem igazán sikerült a hajvégeimet beszárítanom, most viszont sokkal jobban néz ki(szerintem) a frizurám egy-egy hajmosás után. Olyannyira megszerettem, hogy újra átmenetet vágattam a hajamba, hogy még szebb legyen az eredmény, holott egy éve megfogadtam, soha többé. Ennek köszönhetően már nem lapul le annyira a hajam, nagyon élvezem az új frizurám! :-)
A másik kedvencem sem kifejezetten kozmetikum, de már közelebb áll hozzá, ez pedig a kókuszolaj. Már tavaly felfedeztem magamnak az olajpakolások hajamra gyakorolt pozitív hatását, de sokáig kísérleteztem, hogy mi is az ideális alapanyag ehhez. Próbálkoztam az olívaolajjal, amely sokáig jó volt, de néhány hónap használat után már mintha nem lett volna ugyanolyan hatása (emellett az illatáért sem rajongtam túlzottan), valamint bolti hajolajakkal, amik nem voltak rosszak, de vagy nem tetszett az illatuk (nálam ez fontos kérdés) vagy inkább a természetesebb olajok után vágyakoztam. Azt hiszem Aninál olvastam először a kókuszolajról, majd miután több forrásból is dícsérő szavakat hallottam, úgy döntöttem kipróbálom én is. A hajam nagyon szereti, igazán puhává varázsolja (hajmosás előtti egész éjszakás olajpakolásként használom), és az illata is fenséges! Készítettem belőle komplex hajpakolást is, (ebben a bejegyzésben írtam róla) és több ötletem is van még, hogy milyen receptekbe használnám fel – elsősorban testápolókba szánom.
 
Kedvenc körmös termékek


A színes körömlakkok közül nem igazán tudok kedvencet megnevezni – viszonylag ritkán kerül sorra ugyanaz a szín. Viszont van egy lakk, amit azóta használok minden lakozáskor, amióta csak megismertem, ez pedig nem más, mint az Essence Better than gel nail magas fényű fedőlakk. Egyszerűen imádom! Szeretem, hogy szép fényes felületet ad a lakkozásoknak, hogy olyan gyorsan szárad vele a manikűröm, hogy még én sem tudom elkenni vele a körömnyomdázott alkotásaimat.
Ami emellett most nagy kedvenc nálam azok az ú körömnyomda-lemezeim, a Bundle Monster 2012-es kollekciója. Bár némelyik minta még gyakorlást kíván, mert nem sikerül elsőre, kitartóan gyakorlok vele. Tetszik, hogy olyan sokféle minták közül lehet választani, hogy vannak benne tematikus, ünnepekhez/eseményekhez kapcsolódó minták is és hogy a teljes körmös mintáik elég nagy méretűek még az én körmeimhez is. Erősen gondolkodom, hogy megrendelek más kollekciót is tőlük (vajon mikor jön ki az idei kollekció?)
 
 
Kedvenc sminktermékek
 


Ennek a kategóriának a kedvenceit volt a legnehezebb kiválogatni – hisz próbálom minél változatosabbá tenni a sminkeket, és ezzel együtt többféle terméket is használni.
A kedvenc paletta ezúttal nem is egyetlen termék lett: inkább a MUA palettákat sorolnám ide. Messze ezeket használtam a legtöbbször a tél folyamán: először azért, mert december elején érkezett meg a MUA rendelésem a két újabb palettával (Heaven and Earth és Glamour Days) és ezeket próbálgattam sokáig, utána pedig azért, mert megszerettem őket :-)
Eltökéltem, hogy amint lesz legközelebb ingyen szállításos akció, megrendelem az időközben megjelent Naked 2 hasonmást, az Undress me too palettát is, addig pedig visszafogom magam és lehetőleg nem vásárolok semmi új sminkpalettát/szemhéjpúdert.
Maradva még mindig a szemfestésnél, a kedvenc szemceruzám az Avon SuperShock gél állagú szemhéjtusa lett Blackberry színben. Szemceruzaként szinte csak ezt a fajta terméket használtam, a legtöbbször ezt a gyönyörű barna színt. Sajnos kivonják a forgalomból, de mivel betáraztam belőle, egy darabig még nem lesz belőle hiány.
Sajnos a szemem nagyon sokat könnyezett a téli hidegben, így a legtöbbször vízálló spirált, az Avon SuperShock Max spirálját használtam, aminek köszönhetően nem lettem pandamaci. Szépen ívelt pillákat eredményez és tartós, nem bánik el vele semmilyen könny, így bár nem szokásom tartósan vízálló spirált használni a pilláim védelme érdekében, most mégis ezt használtam legtöbbet. Az eltávolítása nem túl egyszerű, de megtaláltam a kíméletes, de hatékony módszert, így már nem tartok annyira a rendszeres használatától.
Sminktermékekkel kapcsolatban gyakran előfordul nálam, hogy megveszek valamit, majd ahogy kipróbálom, nem annyira jön be. Hetekkel később viszont rákapok és sokat használom. Így voltam a Lovely szemhéjtussal is. Tavaly nyáron olvastam, hogy a kezdő tusvonalazóknak ez a termék megfelelő, mert könnyű használni. Nos, nekem akkor nem jött be – nem is tudom már miért, de nem sikerült vele szép vonalat rajzolnom ezért félre is tettem. Most télen viszont újra előkerült, gondoltam megpróbálom és most már valahogy kézre állt, így az utóbbi hetekben szinte csak ezt használtam (nemsokára ki is fogy talán).

 

Kedvenc könyv
Ezt talán már említettem is korábban, az Éhezők viadala trilógia. Az első részt láttam filmen először – nagyon tetszett és kíváncsi lettem a könyvre is. Végül annyira lekötött a könyv, hogy néhány nap leforgása alatt végigolvastam mindhárom könyvet. Az utolsó részen talán még szipogtam is kicsit :-)
Kíváncsian várom a második mozifilmet.



Kedvenc filmEhhez a kategóriához két filmet is sorolnék. Az egyik már korábban is volt kedvenc, és még télen is láttuk egyszer-kétszer – ez nem más mint az Életrevalók című film. Azt hiszem épp karácsonykor adták a tévében, láttuk a második felét, majd összenéztünk és dvd-ről megnéztük a film első felét – mindkettőnk nagy kedvence ez a film.
A másik kedvenc ennél frissebb élmény, nemrég láttuk moziban a Django elszabadul című filmet és mindkettőnknek nagyon tetszett. Szeretjük a Tarantino filmeket, és ez is egy tipikusan olyan film. Bár volt benne olyan durvább rész, ahol én fülem befogva ültem a moziban (Ember meg a szemét forgatta), de ennek ellenére tetszett – ha megjelenik dvd-n, tuti megnézzük majd még otthon is.





Nektek mik voltak a kedvenceitek az elmúlt időszakban?

9 megjegyzés:

  1. Meg tudnád írni, hogy a nyomdalemezen pontosan mekkora méretűek a teljes körmös minták? :) Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1,7 * 1,3 cm-esek, de csak a 2012-es lemezek, úgy tudom a korábbiak kisebbek voltak

      Itt láttam egy jó kis összehasonlítást a különböző körömnyomdalemezek teljes körmös mintáinak méretéről:

      http://www.ooohshinies.com/2013/02/bornprettystore-stamping-plate-brush.html?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+OoohShinies+%28Oooh%2C+Shinies%21%29

      Törlés
  2. Én is ma tettem ki a téli kedvences posztot! :)
    Nagyon szépek a paletták :D

    VálaszTörlés
  3. A kedvenc sminktermékeiddel teljesen egyet értek :) Nekem is kedvencem a MUA paletta, az Avon SuperShock gél állagú szemhéjtusai és az Avon SuperShock Max spirál. Az Éhezők viadalát én is láttam és tetszett, könyvben még nem olvastam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha kell elektronikusan a könyv, el tudom küldeni!

      Törlés
  4. jaj azok a MUA paletták, de szeretem én is őket! És persze szintén várom már az újabb akciót ugyan azon okok miatt mint Te is! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor szurkoljunk együtt, hogy legyen sok-sok Facebook rajongójuk :-)

      Törlés
  5. Kíváncsivá tettél ezzel a Helia-D golyós szemkörnyékápolóval! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem jó kis szérum, nálam ő az tuti szereplő a szemkörnyékápolásban (az éjszakai krémet a szemkörnyékemre még keresem)

      Törlés