2013. január 22., kedd

Sminkcuccaim: Pirosítók – bronzosítók - highlighterek



Amikor megírtam a végtelenül hosszú bejegyzésem a sminkpalettás tapasztalataimról, felmerült, hogy esetleg készülhetne még ilyen összehasonlító poszt más termékekről is – ezért gondoltam összegyűjtöm, hogy milyen pirosítóim, bronzosítóim és highlightereim vannak és melyikkel kapcsolatban mi a véleményem, tapasztalatom. 




10-es pirosító paletta 
Ezt a palettát E-bayről rendeltem még tavaly tavasszal – ennél egyáltalán nem bántam meg, hogy másolatot vásároltam, teljesen meg vagyok vele elégedve. Gyönyörű, pigmentált színei vannak, vegyesen szatén finisű és mattok. Írtam róla korábban ebben a bejegyzésben, swatchokat is készítettem róla. Nagyon szép kiegészítője lehet natúr és erősebb sminkeknek is. Ha valaki nem akar több pirosítót megvásárolni (és meg is tudja állni :-), szerintem abszolút megéri egy ilyen palettába beruházni. 
Előny: egy palettában találunk több színt, így nem feltétlen kell más pirosítót vásárolni 
Hátrány: a paletta nagysága; bár annyira nem vészes, de ha az ember lánya elpakolja a palettát, akkor nem feltétlen ezért nyúl legelőbb 
Ár: szerintem igen kedvező – 6 dollártól kapható az Ebayen (az eredeti paletta Coast Scents gyártmány, a Make up Plaza-ban megvásárolható 5.990 forintért) 




Essence Silky Touch pirosító (állandó szortiment) 
Kezdem érezni, hogy kissé elfogult vagyok az Essence termékekkel, de a pirosítóim közül ezek a kedvenceim. Két színem van az állandó szortiment kínálatából: egy natúr barna enyhe arany csillámokkal, amelyek az arcon nem túl feltűnőek (40 Natural beauty), valamint egy szintén arany csillámos rózsaszín, ami az arcon inkább matt hatású (20 Babydoll). Ha sietek, általában ezeket kapom elő – pigmentált, alap színek, könnyen kezelhető kis tégelyben. 
Előny: kis helyen elfér, pigmentált 
Hátrány: talán az, hogy alap színeket tartalmaz a paletta, nincsenek benne különlegesebb színek (azok inkább a trendkiadásokban vannak – ha jól vettem észre) - de ezt nem találom igazi hátránynak, csak nem jutott eszembe más :-)
Ár: abszolút kedvező árú, drogériában kapható márka, az árra itt sincs panasz (régen vásároltam őket, kb 800-1.000Ft) 




Essence Breaking Dawn trendkiadás pirosítója: Renesmee Red 
Nagyon szép piros színű pirosító. Szerencsére nem túl pigmentált ahhoz, hogy bohócarcot tudjak vele festeni. Először ugyanis amiatt nem vettem meg, mert féltem, hogy nem tudok vele kellőképp finoman bánni, de aztán mikor kiderült, hogy nem is kell – gyorsan lecsaptam rá. Ilyen igazán pirosas színű pirosítóm nem volt, és ez is biztosan kitart életem végéig. 
Előny: könnyen felvihető, építhető szín 
Hátrány: csak időszakosan volt kapható, nem az állandó szortiment része 
Ár: kb 900 Ft-ért vettem, ha jól emlékszem 




Miss Rose pirosítók 
Ettől a márkától is van 2 pirosítóm. Ezeket a termékeket (ha még esetleg van aki nem tudja :-) általában Euro boltokban lehet kapni. Nagyszerűen pigmentált, olcsó termékeikről híresek – a szemhéjpúdereiket is nagyon szeretem. Egy arany fényű rószaszín és natúr barna (04-es szín), valamint egy világosabb és egy erősebb rózsaszín (03-as szín) összeállítással rendelkezem, ezek közül az elsőt szoktam gyakrabban használni. Ez a natúrabb színösszeállítás tökéletes azokra az alkalmakra, amikor nagyon natúr sminket készítek és ehhez keresek egy nem túl erős pirosítót. 
Előny: igen olcsó termékről van szó, ám mindezek ellenére jó minőségű 
Hátrány: mindig megszenvedek a kinyitásával – szokatlan, hogy oldalra nyílik és az én körmeim nem szeretik, mert kicsit szorul 
Ár: nagyon olcsó, emlékeim szerint kb 300 Ft-ért vettem darabját 




Avon True Color pirosító: Russet 
Ez az egyetlen pirosítóm az Avontól, mivel nem akartam látatlanban színt választani, pirosítóból pedig nincs színminta. Erősen pigmentált termék, sajnos könnyen lehet vele bohócarcot festeni – óvatosan kell felvinni. Emiatt, valamint mert nekem egy picit talán túl sötét, mostanában viszonylag keveset használom. 
Előny: pigmentált, így kevés kell belőle 
Hátrány: kezdőknek talán nem jó egy ilyen jól pigmentált termékkel kezdeni; 
Ár: nem találom már az Avon kínálatában, úgy tűnik már nem kapható



Bronzosítók 

Nyáron inkább bronzosítót szeretek használni – szeretem hangsúlyozni a bőr barnaságát. Erre a célra két termékem van: 


Avon Arabian Glow barnító gyöngyök 
Már a második doboznyit használom nyár óta (pontosabban használtam nyáron, a téli hónapokban nem igazán kerül elő). A régebbi gyöngyök sem fogytak el, csak egy idő után már nem fogtak annyira, ezért rendeltem egy újat. Nagyon szépen bronzosít, könnyen építhető. Különböző árnyalatú barna golyócskákból áll, amelyeket elvileg külön külön is használhatunk – bár személy szerint nekem nehezen megy a kis golyók kihalászása és a színfelvétel róla, így ezt hanyagolom. A másik bronzosítómhoz képest ebből könnyebb kisebb mennyiséget, kevesebb barnaságot felvinni – halványabb barnításhoz is nagyszerű. 
Előny: finom, áttetsző bronzos hatás érhető el vele 
Hátrány: a golyós kiszerelés talán nem mindenkinek szimpatikus, a katalógusos rendelés sem mindenki kedvence 
Ár: sajna sehol sem találom, kb 1.800-2.000 Ft akciósan (inkább csak a szezonja idején árazzák le, télen, teljes áron kicsit drága) 



Bella Oggi SunEssence Terra Multicolore bronzosító 
Ezt a bronzosítót fodrászkellékesnél vettem nyáron. A neve is mutatja, hogy több színből áll össze, vegyesen matt és szatén fényű színekből. Erősen pigmentált, óvatosan kell felvinni, mert ebből is könnyű eltúlozni a mennyiséget. 
Előny: olcsó, szépen pigmentált 
Hátrány: óvatosan kell vele bánni, könnyen túladagolható 
Ár: emlékeim szerint kb 650 Ft-ért vásároltam (néha kincsekre lehet bukkanni a fodrászkellékesnél :-) 


Highlighterek

És bár viszonylag ritkán használom, van highlighterem is 




Avon Rose Gold 
A hétköznapokon nem igazán használok highlightert (na jó, a szemöldökcsontra egy kis kiemelő színt a 28-as natúr palettából, de az arcomra nem szoktam), valahogy ez számomra már nem fér bele a hétköznapi smink kategóriájába. Viszont alkalmanként próbálkoztam már a kiemeléssel, és ilyenkor ezt használtam, nagyon szép színe és fénye van.
Előny: egy világosabb és egy sötétebb színt is tartalmaz
Hátrány: már nem kapható
Ár: tudomásom szerint már nem kapható, én sem emlékszem az árára



Essence Sun Club Allover Shimmer for eyes, face & body -Szőkéknek
Ezt a terméket én inkább szemhéjpúderként használom, nem highlighterként (kivéve a legfelső, világos színt). A nevéhez hűen szép fényes színei vannak, az enyémben nem túl sötét színek, hisz szőkéknek készült színösszeállítás. Inkább nyáron szerettem használni, a világosabb színek miatt.
Előny: több területre is használható, több színből áll
Hátrány: a keskeny csíkok miatt nehéz csak egy színt felvenni (ez inkább a szemfestésnél lényeges)
Ár: kb 1.000 Ft, de sajna konkrétan nem emlékszem


Ami a kívánságlistámon szerepel 

Bár amint láttátok, bőven van elég pirosítóm, nem is vágyok különösebben semmi újra (ami nem jelenti azt, hogy ha látok egy igazán szépet, akkor azt nem vásárolom meg). Viszont van egy, amit valamikor később nagyon szeretnék majd a „gyűjteményben” látni, mégpedig a Nars Orgasm hasonmásának titulált Sleek Rose Gold pirosítóját. A Sleek pirosítóiról nagyon sok pozitívumot olvastam, nem is tűnik drágának, így úgy érzem, egy Sleek pirosító még elfér a készletemben. Ezt szerintem az év során később (talán nyáron) majd megrendelem magamnak.


Nos tudom, hogy nem egy átlagos készletet halmoztam fel (blogger betegség, de próbálok küzdeni ellene) - viszont megnyugtat, hogy nagyjából mindegyiket használom is - még ha egy élet is kevés lesz ezek elhasználásához. 


Nektek mi a kedvenc pirosítótok / bronzosítótok / highlighteretek?

23 megjegyzés:

  1. Mennyi pirosító :) Nagyon klasszak. Nekem most pont pirosító hiányom van. Már nagyon kevés van a Fleur de Sante pirosítómból :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen, valóban nem kevés :-)
      Kinéztél már valamilyet?

      Törlés
    2. Még nem, de nagyon tetszik a 10-es pirosító :D

      Törlés
    3. Nem csodálom, én is nagyon szeretem - az Essence után azt használom a legtöbbet :-)

      Törlés
    4. És a CS most kiadott egy másik verziót, biztos lekoppintják majd, nekem nagyon tetszik:

      http://www.coastalscents.com/makeup/palettes/face-palettes/blush-too-palette.html

      Törlés
    5. Nem rossz, de úgy érzem ezek közül kevesebb színt használnék,mint a mostaniból :-)

      Törlés
  2. Ebayes pirosítót én is néztem de nem mertem még megvenni. Azt hiszem most fel fog kerülni a tavaszi kívánságlistára :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem fontos, hogy jó eladót válassz - a régebbi bejegyzésben linkeltem, hogy kitől vettem
      88-as palettával például ne jártam ilyen jól ...

      Törlés
    2. Visszakeresem majd mindenképp akkor az eladót:) Köszi

      Törlés
    3. Jajjj látom, hogy Tomtop :) Nekem a 88-asom tőle van:)

      Törlés
    4. Én is bánom már, hogy nem mindent tőle vettem - ő tényleg jó eladó

      Törlés
  3. Én pirosító és highlightermániás vagyok! :) A kedvenc pirosítóm nekem is ez az essence breaking dawn trendkiadás lett. Highlighterek közül pedig egy krémes Lush (Feeling Younger) viszi most a pálmát, ma írtam róla a blogon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Krémes pirosítókkal még nem vagyok nagy barátságban (nem véletlenül nincs a készletben)
      valahogy nem tudok még velük bánni
      Mindjárt megnézem a bejegyzésed :-)

      Törlés
  4. Nekem pirosító gyöngyeim voltak az Avontól. És azért csak voltak, mert bár még megvannak, de más formában. Én összetörtem őket, elkevertem egy kis sebbenzinnel, majd kiszárítottam és lett 2 "új" pirosítóm:). Lehet segítene a gyöngyöcskéken egy kis átalakítás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ötlet, lehet kipróbálom, így úgysem használom őket!

      Törlés
    2. Ez tényleg nagyon jó ötlet :-)

      Törlés
    3. Nálam felkerült a DIY projektek listájára (két verzióban is elkészül majd)

      Törlés
  5. Nagyon tetszik a 10-es pirosító paletta, már régóta szemezek vele. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bátran merem ajánlani, nekem nagyon bevált! :-)

      Törlés
  6. Én most a MUA akcióban 2 t bedobtam a kosárba, meg 2 pirosítóm van eddig, régebben nem nagyon használtam, de már megszoktam :D
    viszont bronzosítót sosem szoktam használni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A MUA-nak is nagyon szép pirosítói vannak, de én most tudatosan kihagyom ezt az akciót - nagyon sok cuccom van így is, nincs szükségem újabb sminktermékre.
      Nekem előbb volt bronzosítóm, mint pirosítóm (avonos), nagyon szeretem használni, főleg nyáron :-)

      Törlés
  7. Rajtam ma pont a Rose Gold van, nagyon-nagyon szép, és meg is dicsérték a sminkemet, ahogy általában, ha ez van rajtam. Jó beruházás, az biztos :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól hangzik! :-)
      Nyárra szerintem nekem is lesz egy

      Törlés