2013. január 27., vasárnap

DIY Adventures: Kutya - macska



Bellala ismét kitalált valamit :-)
Ahogy karácsony előtt, most ismét összehozott egy kis csapatot, akik minden hónap utolsó szombatján bemutatjuk az alkotásunkat egy előre megadott témában (mivel a blogger sajnos megviccelt és nem tette ki az időzített bejegyzést, ezért nálam most kicsit késve). Mivel nagyon élveztem a karácsonyi készülődést, és úgy tűnt, hogy Nektek olvasóknak is tetszettek az alkotások, ezért örömmel jelentkeztem erre a kihívásra.
Az első forduló témája kutya-macska lett. Lehetett készíteni bármit, amin kutya vagy macska látható, illetve akinek van házi kedvence, akár neki is készíthetett valamit.
 
 
 
Ugyan van házi kedvencem, Jäger a sokat emlegetet macskaúrfi, neki viszont mindene megvan – csak kajából szeretne többet. Ezért most nem neki készült meglepi, hanem anyukámnak. Már szerepelt az állatos képek között az ő kutyája, is - egy édes bociszemű arany retrievere van, ez anyu kedvenc kutyafajtája. Ezért amikor megláttam a retrieveres szalvétát, egyből tudtam, hogy anyunak készül majd belőle valami. A valami pedig ezúttal egy kép lett.
 
Szeretek gipszképeket alkotni, hisz nem olyan nehéz és akár minden évszakra különböző képeink lehetnek - ha belejövünk az alkotásba. Mivel elég sokat készítek, vettem három öntőformát, de aki csak kipróbálná a dolgot, az tud előre öntött "üres" gipszképet is vásárolni a hobbyboltokban.
 
Aki azonban neki kezd a gipszkép-öntésnek, annak szüksége lesz az öntőformára, modellgipszre (én az OBI-ban szoktam vásárolni, 5kg-os kiszerelésben - nem aprózom el), valamint akasztóra (mi már ezt is házilag készítjük erősebb drótból - pontosabban az Emberem).
Az öntést úgy érdemes kezdeni, hogy az öntőformába engedünk vizet, így tudunk pont akkora mennyiségű gipszet kikeverni, amennyi a kép elkészítéséhez szükséges. Ehhez a vízmennyiséghez keverjük a gipsz-port (nyilván nem az öntőformában, hanem egy másik - műanyag - edényben) úgy, hogy kb tejföl sűrűséget kapjunk. Ha kész a masszánk, beleöntjük a formába és megütögetjük, hogy a levegőbuborékok eltűnjenek - nem szép, ha a képünk felülete tele van levegőbuborékokkal. Majd a megfelelő helyre belenyomjuk a gipszbe a képakasztót - a képkeret közepe általában be van jelölve az öntőformákon (ha nem akarjuk fellógatni a képet, hanem csak a polcon tárolni, akkor akár ki is hagyhatjuk az akasztót). Majd ha összeállt a gipsz és megszilárdult, akkor kiborítjuk egy újságpapírra és kiszárítjuk - ez néhány napot igénybe vesz. Akkor kész, ha már nem szürke és nyirkos a gipsz sehol sem, hanem szép fehér és száraz.

saját gyártmányú akasztó
 
 Ha kész a gipsz-képformánk, akkor kivágjuk a szalvétamintát - ez lehet egy téglalap alakú kép vagy egy szépen körbevágott minta is (koszorú, virág). Általában a szalvétakép nem pontosan illeszkedik a képformába (marad egy keskeny sáv körülötte), ezért én mindig lealapozom az egész gipszfelületet egy semleges, a képhez illő színnel (általában karamell színnel - itt ez most csak a képhátoldalán látszik). A gipszképekhez én mindig diszperzit-színező festéket használok - jóval olcsóbb, mint az akrilfesték, sok színben kapható és a gipsz is hipp-hopp beissza.
Ha megszáradt az alapozó festék, utána kifestem a keretet. Nagyon szeretem az un. száraz ecsetes technikát, mert teljesen szabálytalan, így nem is nagyon lehet elrontani. A megálmodott színvilág néhány színéből maszatolom össze a képkeretet, mégpedig úgy, hogy az ecsetet nem mártom bele teljesen a festékbe, csak pici kerül az ecset végére - ettől lehet csíkokat húzni a felületre (remélem érthető). Mindig a világosabb színnel kezdem és sötétebbel fejezem be a műveletet - abból kerül ugyanis kevesebb a képkeretre. Ha már a képkeret is kész, akkor ragasztom fel a szalvétát - azért nem előbb, hogy nehogy összekenjem a festékkel.
A szalvéta legfelső rétegét ragasztjuk fel a képre - nekem úgy a legkényelmesebb, hogy a felhelyezett szalvétát felülről itatom át a ragasztóval. Erre a célra használhatunk decoupage ragasztót ami lakk is egyben, vagy olcsóbb megoldás a tapétaragasztó, ami fölé kell még lakk is ("nagyüzemi alkotás" során ez az párosítás jóval olcsóbb). Én most tapétaragasztót és selyemfényű parkettalakkot használtam (ebből kapható diszperziós kivitel, ami nem büdös, kis lakásban előnyös). Tehát ha felragasztottuk a szalvétát, az egész képet (hátoldalát is) kétszer vékonyan átlakkozzuk és kész is a mű, ami nálam most így néz ki:

 
 
 
Nézzétek meg a többiek alkotásait is!

Bellala (Bellala Blog - Beauty and More)
Belle (Girl's Corner)
CRaPTRaSH (CRaPTRaSH ViLáGa)
Nóri (Free Spirit Beauty)

 

9 megjegyzés:

  1. Minden hónap utolsó hónapján? ;]
    Amúgy ez a kép nagyon bejövős, simán el tudnám képzelni a szobámba cicával (vagy vöröspandával.... :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na bakker, csomószor átolvastam, hogy nem írtam-e hülyeséget, erre a legelején sikerült ?!
      Kösz, hogy szóltál, javítottam :-D
      Szerezz olyan szalvétát és megcsinálom Neked :-)

      Törlés
    2. Így szokott lenni :DD
      Annyira aranyos vagy, de kizárt, hogy bárhol találnék vörös pandás szalvétát :( :D Sima papír nem jó mi? :S (vagy lehet halva született ötlet, de ha mondjuk úgy nyomtatnám ki, hogy zsepit vagy szalvétát teszek a papírra, az hülyeség? :D)

      Törlés
    3. Nem, ha nem csípi be a nyomtató, akkor működhet
      Régebben olvastam, hogy van aki próbálkozott ilyesmivel és működött neki
      Szóval egyáltalán nem rossz az ötlet :-)

      Törlés
    4. Na akkor majd megpróbálom! :P

      Törlés
  2. Irtó édes lett, szeretem a gipszképeket, meg a kutyusokat is :) Izé, én is találtam egy aprócska hibát a gépezetben, egyelőre sajnos Verus nem tart velünk, viszont lett még egy tagunk Nóri (http://wearenotperfectt.blogspot.hu/2013/01/diy-adventures-kutyak-es-macskak.html) személyében :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A feledékeny bamba béla (ez volnék én) ügyesen átmásolta a karácsonyi linkeket :-)
      Remélem a többi már okés lesz :-D
      Örülök, hogy tetszik :-)

      Törlés
  3. WOW ez nagyon szép, nagyon ügyes vagy, egy ilyet még én is felakasztanék a falra! Cuki! :)

    VálaszTörlés
  4. Óóó, ez NAGYON jó lett!
    Rég gipszeztem már, pedig egy időben nagyon szerettem... ha lesz egy kis időm, lehet, én is megpróbálkozom valami hasonlóval.:)

    VálaszTörlés