2012. szeptember 13., csütörtök

Nem vált be: Tulasi hajolaj



Mivel elsősorban olyan termékekről írtam tesztet, véleményt, amelyek tetszettek és beváltak, úgy tűnhetett, hogy nekem minden tetszik, mindennel meg vagyok elégedve. Mivel azonban ez nincs így, elkezdenék egy sorozatot, amelyben azokat a termékeket emelem ki, amelyek nem tetszettek. Hisz a nem szimpatikus termékekről nem esett eddig túl sok szó a blogon: a kedvencekben nyilván nem szerepeltek, tesztet is a bevált termékekről írtam inkább, talán csak az elfogyott kategóriában kerültek elő. Azonban vásárlásaim során néha-néha belefutok olyan termékbe, ami nem tetszik, nem azt a hatást nyújtja, amit elvártam, így mostantól lesznek hangsúlyosabb negatív vélemények is. 


Első „áldozatomat” nem is olyan régen vásároltam: többször is elmélkedtem már az olajak nagyszerű hatásáról,az Avon argánolajos hajápolója után úgy döntöttem, hogy inkább természetes olajakat fogok használni a hajam ápolására. Zöldboltos bevásárlásom során került a kosaramba a Tulasi hajolaja, amelyről a következő leírást találtam: Kizárólag növényi anyagokat tartalmazó olajkeverék E-vitaminnal. Száraz fejbőrre illetve töredezett hajvégek kezelésére ajánlják. Összetevők: kukoricacsíra-, ricinus-, kókuszolaj, E-vitamin, illatanyag (50 ml-es kiszerelésben kapható 595 Ft-ért )

Miután megvásároltam, első gondolatom az volt, hogy ez talán még a hajvégápoló szérum helyett is jó lenne, így gyorsan be is vetettem: kivételesen este megmostam a hajam, a hajvégeket bekentem ezzel az olajjal, majd nyugovóra tértem. Reggel jött az egyik hidegzuhany: ezt bizony nem szívta be a hajam, így bár nagyon siettem, kénytelen voltam reggel ismét hajat mosni. Ezt még nem is írnám a hajolaj számlájára, hisz az én balgaságom is volt. 

Ami felett viszont már nem tudok szemet hunyni, az a „szaga”. Már vásárláskor sem teljesen értettem, hogy a csak természetes olajakat tartalmazó készítménybe miért kell illatanyag, a lezárt üveget azonban nem tudtam megszaglászni. Otthon, a kinyitás után ért a hidegzuhany: ez aztermék rettenetesen büdös. Olyan, mint a szocializmus idején mért olcsó parfümök műanyag szaga, szerintem egyszerűen rettenetes. 

Bár a hatása nem rossz, viszont annyira megmarad ez a szag a hajamban még mosás után is, hogy önmagában egyáltalán nem tudom használni. Kidobni sajnálom, így lassacskán, olívaolajjal keverve elhasználom, de ilyet még egyszer biztosan nem veszek. 


Nektek volt mostanában ilyen nagy csalódásotok?

2 megjegyzés:

  1. De kár hogy nem vált be! :( De jó az új design.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :-)
      Én is sajnáltam, mert az összetevői viszont jók lettek volna...

      Törlés