2012. augusztus 28., kedd

Nivea Pure & Natural alumíniummentes dezodor



Volt már egy bejegyzésem az ártalmas dezodorokról itt. Abban említettem, hogy mivel elsősorban a stick kiszerelésű dezodorokat kedvelem, szeretném kipróbálni a Nivea Pure alumíniumsó mentes dezodorát. Mivel lassan elfogy ez a dezodor, úgy gondoltam, időszerű véleményt alkotnom róla.



A jellemzés előtt azonban fontos tudni, hogyan működnek a szokásos dezodorok:

A dezodorok arra szolgálnak, hogy a kellemetlen testszagot semlegesítsék, amit négyféleképpen tudnak megtenni: illatosítanak, szagtalanítanak, lehetnek gombaölők és pórusösszehúzók. A dezodorok illatosítanak bennünket és elfedik saját szagunkat. Tág értelemben ide tartoznak a parfümök és kölnik is, de van néhány deo is ami kizárólag ezen az elven működik. A szagtalanítók nem akadályozzák meg, hogy izzadjunk, csak a pórusokon távozó szagos vegyületeket kötik meg valamilyen kémiai reakcióval vagy abszorpcióval, így a termelődő izzadságnak egyszerűen nem lesz szaga. Erre képes például a házikozmetikában és biokozmetikában használatos szódabikarbóna. A gombaölők olyan anyagok amik a bőrön található gombákat ölik meg, így az izzadságunk szagát mérséklik. A szódabikarbónának is van ilyen hatása is (én a használatától kissé idegenkedem, nem is tudom, hogy kellene használni, illetve hogy az mennyire kényelmetlen), de a dezodorokban általában szintetikus gombaölőszereket használnak, vagy zsályához hasonló gyógynövénykivonatokat, ha az illatkompozícióba beleillik. 
Végezetül a pórusösszehúzók: ezek nem engedik izzadni az embert. Persze nem egyforma hatásfokkal: vannak olyanok köztük amik csak enyhén hatnak, ezzel mérséklik az izzadást és vannak egészen drasztikusan működő szerek is: ezek az alumíniumsók. Az alumínium- és a cinksók általában nem károsak a bőrünknek, sőt erős gyulladáscsökkentő hatásúak. Ha valahol piros, ég a bőrünk, akkor kenjük be nyugodtan ilyen kencével és sokat fog segíteni. Ezen kívül természetesen rendkívül erős pórusösszehúzó hatása is van, ezért például a lábizzadás csökkentésére is kiváló lehet. Hónalj alatti használata nőknek nem ajánlott, mert a mell nyirokmirigyeinek helyi méregkiválasztása éppen a hónaljon keresztül, izzadással történik legerőteljesebben. Ha ezt az erős pórusösszehúzóval megakadályozzuk, akkor hátráltatjuk a méreganyagok kiválasztását a mell mirigyállományából, ami hosszú távon akár daganatos betegségek kialakulásához is vezethet. Állítólag tudományosan bizonyított, hogy a legtöbb daganat (az összes 50%-a) a mell külső oldalában jelenik meg, vagyis ott, ahova a dezodort kenjük, fújjuk. 

Tudnunk kell azonban, hogy ha felhagyunk a régi izzadásgátló dezodorunk használatával, bizony többet fogunk izzadni, ez egyértelmű. Hisz már nem alkalmazzuk azt a kémiai anyagot, amit eddig.

Nos, őszintén szólva engem eddig még egy dezodorreklám sem győzött meg a 48-72 órán át tartó védelemmel – hisz ki az, aki 2-3 napig nem fürdik, és elvárja hogy ne legyen büdös? Így nem is az ilyen ígéretekhez hasonlítottam az új, immár egészségesebb dezodoromat.

Az első napokban kissé nehezen ment a hozzászokás:
- ennek a dezodornak eléggé krémes állaga van, hiányzott a korábbi deo púderes állaga (bár az, hogy a sötét ruhákat befehérítette, már nem annyira)
- ráadásul a nyári napok során estére bizony már nem éreztem túl magabiztosan a bőrömben – mert ha nincs az az erős izzadásgátló, akkor bizony izzadunk (szidtam is magam, hogy miért pont nyár közepén kell ezzel kísérleteznem).
Szerencsére én nem vagyok túl izzadós, így egy rövid átmeneti idő után hozzászoktam ehhez, és már egyáltalán nem érzem, hogy ez a deo gyenge hatású, semmit nem ér. Mert ér, csak a hatása jóval finomabb, természetesebb! Sportoláshoz nem az igazi, de nem zavar, mert azért sportolok, hogy jól megizzadjak, utána úgysem megyek sehova fürdés nélkül.


 
Sajnálattal láttam (szerencsére csak utólag), hogy a Krémmánián elég negatív véleményeket kapott ez a dezodor - tehát aki szeretné megvásárolni, számoljon vele, hogy esetleg nem jön be neki.


 
Összetétele szintén a Krémmánia alapján:



Összességében én meg vagyok elégedve ezzel a dezodorral: bár nem olyan erős a hatása, mint más, alumíniumsót tartalmazó terméké, de nekem megfelel. Ehhez ugyan hozzátartozik, hogy én nem vagyok nagyon izzadós, előfordulhat, hogy egy nálam jóval izzadósabb egyénnek ez már kevés lehet. Emellett nagyon örülök, hogy rászántam magam erre, és hogy be is vált! Egy lépéssel közelebb kerültem a "tisztább" élethez :-)

A Tündérkert blogon olvastam egy praktikáról, amelynek segítségével fel lehet turbózni az alumíniumsó mentes golyós dezodorokat szódabikarbónával. Én ugyan még nem próbáltam, de mivel van egy ritkán használt Alverde deom, lehet kísérletezek vele egy kicsit én is. 


Ti figyeltek arra, hogy alumíniummentes dezodort használjátok? Milyen tapasztalataitok vannak?

6 megjegyzés:

  1. Én is ilyet használok, és nekem jobban tetszik, mint az előző: nem hagy nyomot, nagyon szeretem az illatát, és igaz, hogy izzadok, de 40 fokban a másikkal is izzadtam és annak nem volt illata, ennek meg szuper. A legizzadósabb időben tuti kell 2-3szor kenni, de a másikkal is kéne.
    Végülis szeretem. A tudat, hogy nincs benne alumíniumsó, meg pláne jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek bevált :-)
      Inkább azért írtam le a negatívumokat is, amit olvastam, nehogy valaki csalódjon, holott én azt írtam, hogy jó
      (hajjaj, felelősség :-))

      Törlés
  2. egy picit izzadós típus vagyok és nálam is jól teljesít a stiftes változat :) eredetileg nem is figyeltem hogy mit tartalmaz,csak megvettem mert tetszett az illata.

    VálaszTörlés
  3. Szia. tudnál nekem segíteni abban,hogy a 10 éves kis lányomnak milyet vegyek? Én gondoltam erre,de nem rajta szeretnék kísérletezni.

    Judit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem könnyű a válasz, mert emlékeim szerint nekem 10 évesen még nem kellett. Nem tudom mennyire izzadékony, én megpróbálnám az Alverde körömvirágos golyós dezodorát: abban nincs se alumíniumsó sem alkohol, és általában elég jó természetes összetevői vannak.

      Törlés