2012. június 30., szombat

Júniusi kedvencek



Thündérkénél láttam ezt a kérdéssort a havi kedvencekkel, és úgy döntöttem, hogy ezúttal én is így fogom megmutatni Nektek, mik voltak a kedvenc termékeim júniusban.


2012. június 29., péntek

Új ruha öreg testvére



A blog indításakor nem gondoltam volna (és őszintén szólva nem is terveztem), hogy ennyi outfit bejegyzés kerül a blogra. Most mégis úgy belejöttem, hogy nagyon szívesen fotózgatom magam reggelente, munkába indulás előtt, hogy beszámolhassak egy-egy szívesen hordott ruházatomról. Már többször említettem, hogy van egy szerintem tengerészes stílusú ruhám, amely hasonlít az egyik új ruhámhoz, ezúttal azt szeretném megmutatni Nektek.


2012. június 28., csütörtök

Himalaya Herbals arctisztító család



Kb 1 hónapja vásároltam és azóta használom is gőzerővel a Himalaya Herbals arctisztító családot, úgy érzem épp itt az ideje, hogy megírjam a véleményem róluk.


Tengerészes outfit



Nagyon népszerűek mostanában a tengerész stílusú ruhák, és bizony én is nagyon szeretem őket már évek óta. No persze ezt a stílust meg tudjuk valósítani a megjelenésünkben úgyis, hogy eszerint válogatjuk össze a ruháinkat, ahogy én is tettem ma. Amióta megvan ez a pánt nélküli felső, nagyon szeretem a piros nadrágommal párosítani:

2012. június 27., szerda

Rózsaszín átmenetes manikűr



Szegény Emberem már kezd kiakadni, hogy mostanában ilyen gyakran lakkozom a körmeim. A gyakoriság látszik a bejegyzéseken is, hisz az elmúlt egy héten volt több körmös bejegyzés is - annak ellenére, hogy most a japán manikűr után két napig nem is lakkoztam. Nos tehát a lényeg, hogy ismét alkottam egy olyan manikűrt, amit megmutatnék Nektek:

88 "warm" paletta E-bayről



Tegnap megérkezett a várva várt paletta, amelyet az Ebayről rendeltem június elején. Az Emberem megrökönyödve nézte, hogy minek nekem újabb 88 szín, tán már elhasználtam a többit? (a metal mania palettára utalva). Nos, természetesen nem, de vágyakoztam ezután is, szerepelt a kívánságlistámon is. Ez alapján a kép alapján rendeltem meg a palettám:

2012. június 26., kedd

Mai outfit és sminkecske



Ma ismét egy outfit bejegyzést hoztam Nektek, a "munkásruhámat" már úgyis rég mutattam :-)
Mivel egyedül voltam reggel, ismét glóriásan fénylő fejes kép készült, lassan ez lesz a védjegyem :-)


2012. június 24., vasárnap

Hétvégém képekben



Bár még nincs a véremben a rendszeres fotózás, azért hoztam néhány képet Nektek a hétvégémről :-)


Hamis francia köröm



Sajnos, vagy szerencsére, a nyár beköszöntével kicsit megritkultak a bejegyzések, hisz nagyon kevés időt töltök itthon: hétvégén gyakorlatilag semmit: reggel megyünk és este érünk haza, hét közben valamennyivel többet ugyan, de akkora viszonyt olyan sok tennivaló gyűlik össze, hogy kevés idő marad a bejegyzésekre. Persze megpróbálom majd jobban beosztani az időm és nem hanyagolni a blogot :-)
A kevés időre jellemző, hogy a most bemutatandó körömlakkozás is két körben készült el: munka & suli után hazaérve régi lakk lemosása, körömreszelés, alaplakkozás és alapszín felvitele; majd találkozás barátokkal és este a fehér szín és a csillámos rész felvitele. Ami pedig készült:

2012. június 20., szerda

Avon Sateen körömlakkos manikűr



Az imént mutattam be nektek az új Avon termékeimet, a csomag része volt a gyorsan száradó körömlakk Sateen színben. Vele készítettem is gyorsan egy lakkozást, mert a körmömön már váltani kellett a színt :-)

Avon zsákmány



Gondolkodtam, hogy mutassam-e folyamatosan az Avon rendelésem eredményét, kíváncsiak vagytok-e rá, de úgy döntöttem, maradnak ezek a bejegyzések, hisz akit érdekel, így láthatja, milyen akciók vannak épp az aktuális katalógusban. Ezért lássuk, miket kaptam a mai csomagban:

2012. június 19., kedd

Mai nyárias outfit



Úgy látom, szeretitek az ilyen bejegyzéseket, így ismét egy outfit bejegyzést hoztam Nektek! Ma a korábban ebben a bejegyzésben mutatott New Yorker ruhát vettem fel, egy Humanicban vásárolt szandival. 


2012. június 16., szombat

100. bejegyzés: mai outfit



Amikor márciusban elkezdtem írni a blogot, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan eljutok a 100. bejegyzéshez!  Nem szeretnék felesleges ömlengésbe kezdeni, csak szeretném, ha tudnátok, hogy bár nem számítottam rá, nagy örömmel és megelégedettséggel tölt el, hogy ilyen gyorsan eljutottam ide: több mint 6.000 oldalmegjelenítés (bizony-bizony néhány nap alatt ezt is elértük), 46 drága-kedves olvasó és már a 100. bejegyzés. Amint megoldódik a feliratkozási probléma, számíthattok majd egy nyereményjátékra is :-)

A 100. bejegyzés örömére ezúttal a mai nyári outfitem szeretném megmutatni Nektek:

2012. június 15., péntek

Essence Nude Glam Iced Strawberry Cream lakk



Ma az Essence egyik nude körömlakkjával készült egyszerű manikűröm szeretném Nektek megmutatni. Aki folyamatosan olvassa a blogot, láthatja, hogy viszonylag ritkán viselek ilyen egyszerű, csillám nélküli lakkozást, de tegnap esti ötlettelenségem eredménye egy halvány rózsaszín (nude) lakkozás lett egy apró kis körömmatricával a gyűrűsujjakon:


2012. június 14., csütörtök

Újabb ruhazsákmány



Nem szokásom egyszerre sok "göncöt" összevásárolni, de a korábbi bevásárlás mellett tervben volt még egy körút a Tescoban, amit ma ejtettem meg és gyorsan meg is mutatom, hogy miket vettem :-)


Kedvenc nyári testápolóm



A kedvenc tápláló, mondjuk így, téli testápolómról itt írtam már. Az Alverde makadámdiós és karitévajas testvaj azonban túl nehéz krém a nyári melegben, ezért újra beszereztem a korábban már használt könnyebb testápolóm, ami nem más, mint a Soliteint bőrfinomító hidratáló testápoló aloe verával. 

2012. június 11., hétfő

Elfogytak #3



Korábban ebben és ebben a bejegyzésben már összegyűjtöttem az elfogyasztott termékeket és rövid véleményemet róluk. Ismét összegyűjtöttem néhány kiürült flakont, lássuk tehát most őket:


Hétvégém képekben



Több blogon is láttam ilyen jellegű bejegyzést, és mivel a hétvégém jól és aktívan telt (emiatt nem készült sajnos bejegyzés sem), hoztam sok képet Nektek!

Szombaton a kislődi Sóbri Jóska kalandparkban jártunk, a drótkötélpálya volt a kedvencünk:

2012. június 9., szombat

2012. június 8., péntek

5000



A mai napon túlléptük az 5.000 oldalmegjelenítést! :-D

Köszönöm Nektek!


Mai outfit és sminkrészlet



Ma reggel sikerült lefotóznom a szolid irodai öltözékem. A képek nagyon murisak, mert kora reggel vaku nélkül nem látszik semmi, vakuval viszont épp a fejem fénylik, de ez nem glória ám! :-)


Új ruhák



Az utóbbi hetekben nem nagyon vásároltam új ruhákat, most viszont úgy éreztem, kell már néhány új nyári darab. Ezért múlt héten és a héten vásároltam néhány új nyári ruhát, ebben a bejegyzésben ezeket mutatnám meg Nektek -főleg hogy nem is volt még ilyen bejegyzés a blogon.



Félmegoldás feliratkozási problémákra



Sajnos nem sikerült megoldanom a feliratkozási problémákat, úgy tűnik az ingyenes szolgáltató "kis" változtatása egyelőre megnehezíti a blog életét. Annyit sikerült kikísérleteznem, hogy ha a feliratkozni vágyó megnyitja az oldalam: pancsipipereasztala.blogspot.hu majd a megnyitás után átírja z utolsó két betűt fr-e, így:
pancsipipereasztala.blogspot.fr akkor látszanak az olvasók és fel is lehet iratkozni az oldalra.

Aki szeretne feliratkozni, de nem tud, kérem próbálja meg ezt a módszert! Nagyon megköszönném, ha kapnék egy visszajelzést néhány bejegyzés után, hogy működik-e ez a félmegoldás és így is látjátok-e az új bejegyzéseket.

Köszönöm!

Emellett ezentúl lehet e-mailen is követni a blogot:
aki szeretné, feliratkozhat és e-mail értesítést kap, ha új bejegyzés került fel a blogra. 

2012. június 6., szerda

Blogbajok



Sziasztok!

Ezúttal a segítségeteket szeretném kérni. Djkaty volt olyan kedves és értesített, hogy nem lehet feliratkozni a blogra. Én a következő hibaüzenetet látom:
"Ez a modul helytelenül van konfigurálva. Webmesteri javaslat: ellenőrizze, hogy a "Google Kapcsolat - Beállítások - Főoldal URL-címe" mezőben lévő érték megegyezik-e ennek a webhelynek az URL-címével."

A probléma forrása úgy tűnik a következő:


Ellenőriztem, a blog URL címe valóban http://pancsipipereasztala.blogspot.hu/ lett a régi http://pancsipipereasztala.blogspot.com helyett.
Megpróbáltam átállítani a webhely URL címét, persze a lényegi részt nem lehet állítani:



Van bármi ötletetek, hogy tudom megoldani ezt a problémát?
Nem örülnék, ha ilyen apróság miatt nem tudna feliratkozni a blogra egy olvasó :-(


2012. június 4., hétfő

Nyereményjáték Sleek palettáért



Zsófi, a Hard candy blog szerzője nyereményjátékot indított, mégpedig egy csodálatos Sleek Oh So Special palettáért :-)


Sok szerencsét mindenkinek (és magamnak is :-))

Orly In a Snap lakkszárító



Úgy döntöttem szentelek egy külön bejegyzést a kedvenc lakkszárító lakkomnak, az Orly In a Snap-nek.


2012. június 2., szombat

Májusi kedvencek



Az előző havi kedvenceket kihagytam, mert nem tudtam kiemelni kedvenc termékeket a sok közül, mivel próbálgattam a szerzeményeimet. Ezúttal azonban egyértelműen el tudom mondani néhány dologról, hogy ezekért rajongtam májusban :-)


Tegnap esti smink és outfit



Tegnap este búcsúbuliba mentem:  után új munkahelyem lesz hétfőtől, és csaptunk egy laza estét a volt kollégákkal. A sminkemhez az új metal mania palettát használtam (nagy a szerelem) és egy egyszerű kis fekete ruhát vettem elő a szekrényből.



2012. június 1., péntek

Pelyheske franciával



Amióta elkezdtem lenöveszteni a műkörmeim, azóta nem volt francia lakkozású a körmöm, holott a műkörmökre mindig csak azt kértem. Ennek oka rendkívül egyszerű: szabad kézzel nem tudok francia körömvégeket festeni, és a sablonos megoldás sem nyerte el a tetszésem, mert vagy beleragadt a sablon ragacsa a körömlakkba, vagy elhúzta a fehér lakkot - nem nekem találták ki. Amikor azonban megláttam Aninál a szivacsos francia manikűrt, eltökéltem, hogy én is kipróbálom. Hát ilyen lett:

Wishlist update



Újragondoltam a kívánságlistám, gondoltam megmutatom Nektek, hogy miket is szeretnék nyáron-idén megkaparintani